Létrehozva: 2022.06.07.
Módosítva: 2022.06.07.

„Az iszlám szélsőségesek meg akarják változtatni az európai életstílust”

Európában a legaktívabbak.

Szerző ripost

A szélsőséges muzulmánok Európában a legaktívabbak, ahol társadalmi, politikai fordulatot akarnak elérni az európai életmód megváltoztatásával - nyilatkozta a marokkói származású Souad Sbai olasz politikus az Il Giornale napilapnak kedden azt követően, hogy Milánóban fejkendős szépségversenyt tartottak fiatal muzulmán lányoknak.

Az észak-olasz nagyváros egyik kerületének számító Cinisiello Balsamóban több mint százan vettek részt a Hidzsáb-királynő elnevezésű versenyen. A résztvevők kivétel nélkül Olaszországban élő, 14 és 25 év közötti muzulmán lányok voltak, a hajukat eltakaró kendővel vagy fátyollal a fejükön. „Azt akartuk, hogy példaképek legyenek kortársaik számára” - közölte a versenyt szervező Muzulmán Nők Olaszországi Mozgalma.

„Ez nem integráció, hanem egy radikális világnézet reklámozása. Ez nem iszlám, hanem egy előretörő társadalmi, politikai és gazdasági terv, mely meg akarja változtatni az európai életstílust” - reagált Souad Sbai a jobboldali Il Giornaléban.  

A muzulmán nők jogaiért küzdő marokkói származású olasz aktivista, korábban a jobbközép Szabadság Népe (PdL) pártkoalíció parlamenti képviselője volt.

Kifejtette, a hidzsáb viselését nem lehet példaként felhozni, mivel a nők megalázásának jelképe, „ne feledjük az otthonaikba bezárt nőket, vagy azokat, akik életükkel fizetnek, mert nyugatiasan akartak öltözködni”.  

Megjegyezte, ilyen szépségversenyeket még Marokkóban sem látni, mivel „a radikalizmus mindenekelőtt Európában van jelen”. Hozzátette, a szépségversennyel a szervezők azt a látszatot akarták kelteni, hogy nyitnak a nők felé, miközben „toborzásról” van szó, a közvélemény elkábításáról, a fiatalok csábításáról. „A radikalizmus teret akar nyerni” - mondta Souad Sbai.

Veneto tartomány ügyészsége vizsgálatot indított a június 2-i nemzeti ünnepen a Garda-tó üdülőhelyein történt tömegverekedés miatt: az interneten meghirdetett „Afrika a Gardánál” című találkozón több mint kétezer, többségében észak-afrikai fiatalkorú vett részt. Több jelen levő olasz lány feljelentést tett szexuális bántalmazás miatt.  

Közülük négy tinédzser olasz lányt, hazatérés közben, a Milánóba tartó vonaton zaklatták azt kiabálva nekik, hogy azon a vonaton „nincs helye a fehér nőknek”. Az ügyészség még nem azonosította az elkövetőket, akikkel szemben rasszizmus címen is vizsgálat indult.

Ötszázhatvanhat migráns érkezett a dél-olaszországi Lampedusa szigetére az utóbbi 24 órában - közölték hétfőn az olasz hatóságok.

A tájékoztatás szerint csak hétfőre virradóra kilenc bárka, fedélzetükön 281 illegális bevándorló érkezett a sziget partjaira. Annak dacára, hogy a helyi menekültügyi központ mindössze 350 férőhelyes, már 880 menedékkérőt szállásoltak el benne.

A legtöbb migráns Tunéziából, Pakisztánból, Szíriából és Szudánból érkezett.

Idén eddig több mint húszezer illegális bevándorló érte el Olaszország partjait - ismertette az olasz belügyminisztérium. Összehasonlításul: a tavalyi év azonos időszakában számuk 14 962 volt.

Időközben a Sea-Watch ngo Sea-Watch 3 nevű hajója további ötven migránst vett fel a Földközi-tengeren, így a fedélzetén lévő menedékkérők száma 360-ra emelkedett. A hajót üzemeltető német ngo szerint az embereket Lampedusától délre vették fel, nagyjából harmaduk felnőtt kísérő nélküli fiatalkorú. A hajó még nem kapott kikötési engedélyt.

Az újabb menekülthullám mindeközben feszültségeket kelt Rómában. Matteo Salvini, a kormánypártok közé tartozó Északi Liga vezetője ismételten azzal vádolta Luciana Lamorgese belügyminisztert, hogy nem tesz semmit a migránsáradat feltartóztatására.

„A belügyi tárcánál, úgy tűnik, senki sem érdekelt a határok ellenőrzésében és migránsérkezések megakadályozásában” - hangoztatta Salvini egyik hétfői televíziós interjújában.

A Matteo Salvini vezette, jobboldali Liga  közleményt adott ki, mely szerint „túl sok problémát” jelent Olaszországban a migránsok robbanásszerű érkezése, a hiányos kitoloncolási politika, valamint a balkáni útvonalon található szlovén-olasz határszakasz nem megfelelő ellenőrzése.

A Liga úgy látja, jelentősen emelkedett az emberekkel teli hajók kikötése, miután idén januárban több mint háromezren érkeztek, a tavalyi ezerhez, valamint a két évvel ezelőtti - Matteo Salvini belügyminisztersége alatti - kétszázhoz képest.

A közlemény kiemelte, a „probléma nem az érkezésekre korlátozódik, hanem a kiutasításokra, amelyek száma egyre kevesebb”.

A jobboldali kormánypárt Milánó egyik migránstáborát hozta fel példaként, hangsúlyozva, hogy a központban tartózkodó bevándorlók megtagadják a Covid-19-tesztek végrehajtását, mivel teszt nélkül meg tudják akadályozni kitoloncolásukat az ország területéről.

A Liga szerint az a tény, hogy a korábbi római kormány a kiutasításra ítélt migránsok feltartóztatási idejét felére csökkentette, nem születtek kitoloncolási megállapodások a származási országokkal, az önkéntes és támogatott hazatérések „lenullázódtak”, valamint hiányzik egy központi kitoloncolási politika az Európai Unióban, Olaszországban is „szertefoszlatta bármilyen kiutasítási politika gyakorlatát”.

A közlemény hozzátette, hogy a kiutasítás a balkáni útvonalon érkezők esetében sem működik, annak ellenére, hogy azt Olaszország és Szlovénia között 1996 óta megállapodás szabályozza.

Az Afrika szarvának nevezett térségből felerősödő migrációs áramlatra figyelmeztetett a római parlament nemzetbiztonsági bizottsága (Copasir) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. Titkosszolgálati információk szerint az egész kelet-afrikai térség instabilitása „végletes” méreteket öltött, amit az Etiópiában dúló polgárháború és a nemzetiségi csoportok közötti véres konfliktusok tovább súlyosbíthatnak a menekültek és migránsok számának emelkedésével, elsősorban az egykori gyarmatosító Olaszország irányába.

A szicíliai Agrigento rendőrsége bejelentette, hogy Lampedusa migránstáborában őrizetbe vettek hat egyiptomi férfit. Emberkereskedelem, valamint gyilkosság címén indult velük szemben vizsgálat.

A 32 és 40 év közötti férfiak egy hetvenfős csoportot, többségében bangladesieket szállítottak hajóval Líbiából Lampedusáig. A tízméteres hajóra bezsúfolták az embereket: egyikük, akit a motorházba szorítottak be, rosszul lett, de segítése helyett ütlegelték, amibe belehalt.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság