POLITIK

Szerző Ripost

1 hónapja

A magyarok négyötöde szerint Orbán Viktor a béke pártján áll

Orbán Viktornál csak a pápa sürgeti jobban a békét.

A magyarok négyötöde (78 százalék) szerint Orbán Viktor a béke pártján áll – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Ennél csak Ferenc pápáról gondolják nagyobb arányban (83 százalék), hogy a fegyvernyugvást támogatja, míg a nyugati vezetőkről a magyarok kevesebb mint fele gondolja ugyanezt. A békét legkevésbé támogatók között szerepel Joe Biden, Soros György és Vlagyimir Putyin.

négy hónapja tartó orosz-ukrán háború hatásait nemcsak Ukrajna szenvedi meg, de a konfliktus gazdasági következményei az egész világot érintik a háborús infláció formájában. Fontos kérdés, hogy vezető politikusok és nemzetközi szereplők hogyan lépnek fel a megoldás érdekében. A Nézőpont Intézet arra keresett választ, hogy mit gondolnak erről a magyar választók.

FORRÁS: NÉZŐPONT INTÉZET

A magyar választók négyötöde (78 százalék) szerint Orbán Viktor a béke pártján áll, és mindössze 8 százalék véli úgy, hogy inkább háborúpárti. Ebben a kérdésben egyetértés mutatkozik a kormánypárti és kormánykritikus szavazók körében is. Mindkét táborban többségben vannak a miniszterelnök békepártiságát feltételezők, a Fidesz-szavazók 91 százaléka, s még a baloldali szavazók 58 százaléka is egyetért ezzel. Nem meglepő ez a magas arány, miután Európában a magyar kormányfő egyedüli országvezetőként szorgalmazza nyíltan a békét.

Összességében csak Ferenc pápáról gondolják nagyobb arányban (83 százalék), hogy a fegyvernyugvást támogatja, s mindössze 3 százalék vélekedik ellenkezőleg. Árnyaltabb a fegyverszállítást és az embargókat támogató európai országok vezetőinek megítélése. Emmanuel Macron francia elnökről szintén többen gondolják (44 százalék), hogy inkább a béke pártján áll, mint akik szerint inkább a fegyveres konfliktust támogatja (19 százalék). Olaf Scholz német kancellár esetében is mérsékeltebb a békepártiságot feltételezők aránya (36 százalék) és szélesebb a háborúpártiságot sejtők köre (24 százalék).

A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban, 2022. április 21-én                                  FORRÁS: MTI/VATIKÁNI MÉDIA/VATIKÁNI MÉDIA

A magyar ellenzéki vezetők közül Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc szerepének megítélésében azonos véleményen vannak a magyar választók. Mindössze harmaduk gondolja úgy, hogy a háború kitörését követően gyakran háborús üzenetekkel kampányoló Márki-Zay (34 százalék) és Gyurcsány (33 százalék) békepárti, s ennél nagyobb arányban, a választók 37-37 százalék gondolja, hogy a háború pártján állnak.

A magyarok döntő többsége szerint a háborút támogatók közé tartozik a szankciós politikát és a fegyverszállításokat leginkább támogató Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden (56 százalék), illetve az Oroszország legyőzésére szintén szankciós javaslatokat tevő Soros György (42 százalék). Mindössze 22 százalék gondolja úgy mindkét személy esetében, hogy a békét kívánják előmozdítani.

A háborús felek közül Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről a magyarok 32 százaléka gondolja úgy, hogy inkább a béke pártján áll, ugyanakkor másfélszer annyian gondolják azt, hogy inkább a fegyveres konfliktust támogatja (49 százalék). A választók egyértelműen Vlagyimir Putyint tartják a békét legkevésbé előmozdító (15 százalék) és a háborút legnagyobb mértékben támogató (69 százalék) vezetőnek.


 


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Új szakaszba lépett az orosz-ukrán háború

borsonline.hu

Tucatnyi mentő a helyszínen, 16 sérültet látnak el az üllői balesetben

hirtv.hu

Halcsonkító horgász ellen indult hajtóvadászat Kevermesen – videóval

metropol.hu

Mi a szerelmi életed legmélyebb bugyra? Tesztünk elárulja!

vg.hu

Kiszámíthatóbb keretek között dől el a minimálbér sorsa

origo.hu

Felülnézetből fotózta melleit és combját Tolvai Reni - kép

mindmegette.hu

A legjobb reggeli! Így lesz igazán finom a tojásrántotta

ripost.hu

Szandi elárulta, hazajön-e a lánya Amerikából

ripost.hu

Így használd a klímát az autóban és spórolni tudsz a benzinnel

ripost.hu

Összefogtak a háziasszonyok, itt a tuti módszer, hogy jön le a címke a befőttes üvegről

ripost.hu

Horror a katakombában: A turistákra kacsintgat a 2 éves lány holtteste

További cikkek

POLITIK

Magyar nőt ölt a migráns Bécsben. És a 15 éves lányát.

POLITIK

KIEGÉSZÜL A GÁZ ÉS ÁRAMSZÁMLA TARTALMA

POLITIK

A baloldal képtelen abbahagyni a rémhírterjesztést.

POLITIK

Az elhibázott szankciók miatt Európának a legrosszabbra kell felkészülnie

POLITIK

Varga Judit: Az Európai Unió a migráció következtében kettészakadt

POLITIK

Horváth Csaba üzlete a hírhedt Centrum Parkolós körrel

POLITIK

Kihagyta hírügynökségi cégét Kálmán Olga a vagyonnyilatkozatából

POLITIK

Donald Trump világossá tette a tétet