
Erről nyilatkozott az új honvédelmi miniszter.
Magyarország mindent elkövet, hogy ne sodródjon bele az Ukrajnában zajló háborúba, mert a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága - közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: annak, hogy Magyarország nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, a magyar hadsereg a garanciája.
A háború okozta különböző természetű, köztük a kibontakozó gazdasági válságra válaszul a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre, amely egyebek mellett finanszírozni foga a Magyarország biztonságának erősítését célzó haderőfejlesztést a következő években - mondta.
A honvédelmi miniszter emlékeztetett: a NATO-tagországok 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig elérik azt a célt, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Ezzel kapcsolatban közölte, Magyarország a jól teljesítő tagállamok között van. A vállalt GDP-arányos védelmi kiadási arányt már egy évvel korábban, jövőre teljesíteni fogja. Ez lehetővé teszi, hogy a megkezdett haderőfejlesztést Magyarország folytassa. Hozzájárul továbbá ahhoz is, hogy a műveleti költségszintet Magyarország magasan tartsa, ami lehetővé teszi, hogy részt tudjon venni mindazon műveletekben, melyek a NATO-tagságból fakadó kötelezettségeiből erednek - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának részleteivel kapcsolatban azt mondta: a résztvevők elítélték Oroszország ukrajnai agresszióját - majd úgy fogalmazott: "Magyarország a béke pártján áll". Magyarországnak az az álláspontja, hogy a béke előmozdítása érdekében nem a halálos fegyverek átadása, hanem a béketárgyalásokra törekvő, tűzszünetet sürgető politika a hasznosabb - mondta.
Közölte továbbá, hogy a szakminiszterek egyetértettek a NATO elrettentési és védelmi képessége erősítésének folytatásában, és támogatásukról biztosították Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A bővítéssel a NATO keleti határa mintegy 1300 kilométerrel hosszabbodik meg, és jelentős védelmi képességek csatlakoznak a szövetséghez - mondta a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is tájékoztatott, hogy az ülés margóján Magyarország átadta a visegrádi országok (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) csoportjának soros elnöki tisztségét Szlovákiának a Ben Wallace brit védelmi miniszter részvételével tartott ünnepség keretében.
Magyar-amerikai gyakorlat kezdődött tegnap a hajdúhadházi bázison, ahol a miniszter leszögezte: Magyarország elkötelezett a NATO mellett. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a debreceni Kratochvil Károly középiskolában arról beszélt, egyre több fiatal vesz részt honvédelmi oktatásban.
A kormány számára Magyarország, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezt garantálják azok a magyar és amerikai katonák is, akik a NATO keretében közös járőrözést hajtanak végre – mondta a honvédelmi miniszter Hajdúhadházon, amikor a Vay Ádám kiképzőbázison találkozott a gyakorlatra érkezett katonákkal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf angolul és magyarul is elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, Magyarország elkötelezett a NATO mellett, a magyar katonák rendszeresen együtt gyakorlatoznak más NATO-katonákkal. A most kezdődött magyar–amerikai közös gyakorlatot különleges alkalomnak nevezte, miután az orosz–ukrán konfliktus fizikai közelségében járőröznek.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kijelentette, a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán. A térségben a katonáknak kettős feladatuk van: a humanitárius tevékenység mellett biztosítaniuk kell Magyarország határainak védelmét. A NATO tagjaként ebben a feladatban is számíthat szövetségeseire az ország – tette hozzá a miniszter. Kitért arra is, hogy minden évben vannak olyan hazai és nemzetközi gyakorlatok, közös kiképzések, felkészítések és feladatok, amelyekre NATO-tagországok katonái érkeznek hazánkba.
Fontos, hogy a Magyar Honvédség a mostani háborús helyzetben is fenntartsa a NATO-szerepvállalásának szintjét – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka jelezte: a magyar és az amerikai katonák a hét elején közös járőrtevékenységeket hajtanak végre Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Együtt szolgálnak Irakban és Afganisztánban is, „attól függően, hova szólít bennünket a szövetség” – jegyezte meg a parancsnok. Fontosnak nevezte azt a tudást, amit egymástól tanulnak a különböző nemzetek katonái.
Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáróján a miniszter arról beszélt: egyre több középiskolás vesz részt honvédelmi oktatásban. „Szerencsés vagyok, hogy a társadalmi árral szemben az otthon példája őszinte hazafiságra nevelt, de kortársaim és az utánunk jövő nemzedék tagjai közül csak kevesen mondhatják el ezt. Ezért is öröm számomra, hogy egyre több fiatalt látok elköteleződni a honvédelem ügye iránt” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Közölte: a 2021/2022-es tanévben 4618 kadét kezdte meg tanulmányait a partneriskolákban, minden megyében van legalább egy partneriskola, még ott is, ahol korábban nem mutatkozott iránta érdeklődés. A Honvéd Kadét Program 83 település 110 középiskolájában érhető el, júliusban csatlakozik a 111. középiskola.
A miniszter egy korábbi alkalommal így összegezte hitvallását:
„A történelem jó oldalán állunk, szabad, független nemzet vagyunk, és immár 12 éve a magyar nemzeti érdeket helyezzük mindenek elé” - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a haza védelmére felesküdött miniszterként a haza védelmének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata.
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a veszélyek nem múltak el, a migráció, a járványok és háborúk korszaka köszöntött be - hívta fel a figyelmet, kiemelve: napjaink küzdelmeihez hőseinkből kell erőt meríteni.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a különböző katasztrófák elhárításában a magyar katonák helytálltak és helytállnak. Egyszerre védik Magyarország déli és keleti határait, segítik a szomszédos Ukrajnában kitört háború elől menekülőket, és a koronavírus-járvány idején is szolgálatot teljesítettek az oltópontokon, a kórházakban - fejtette ki a miniszter, aki köszönetet mondott a katonák szolgálatáért.
Felhívta a figyelmet, hogy az orosz-ukrán konfliktus Magyarországra is hatással van. „Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a magyar családokat a háborútól. Nem szabad engednünk, hogy belesodródjunk, ez nem a mi háborúnk” - szögezte le.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a biztonság megőrzéséhez hozzák létre a honvédelmi alapot is. Ennek az alapnak célja, hogy biztosítsa azokat az anyagi forrásokat, amelyek a haderőfejlesztéshez és az erős, ütőképes, megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, önkéntes alapon szervezett, de növekvő létszámú, magabiztos és elszánt magyar hadsereg felépítését teszi lehetővé.
Magyarország NATO-tagsága és az épülő haderő a magyar emberek biztonságának garanciája - jelentette ki.
„Mi, magyarok mindig büszkék voltunk a hőseinkre” - hangoztatta a miniszter, felidézve: a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon bő két évtizeddel ezelőtt, az első Orbán-kormány döntött a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ünnepi beszédében „személyes hőséről”, anyai nagyapjáról is megemlékezett. A miniszter nagyapja 1945. március 17-én, a Vértesben harcolva súlyosan megsebesült. Életét egy, a zsebében hordott cigarettatárca megmentette meg, ami az őt ért lövést nagyobb részben felfogta. A tárcavezető elmondta, hogy ez az átlőtt tárca családjuk legféltettebb ereklyéje. Amikor katonai tiszteletadás mellett megkezdte honvédelmi miniszteri munkáját, akkor is a zsebében, a szíve felett volt - idézte fel.
„Ez az ereklye most ott van az íróasztalomon, és ott lesz a következő években is, hogy emlékeztessen a magyar hősök áldozatára” - jelentette ki honvédelmi miniszterként első ünnepi rendezvényén részt vevő Szalay-Bobrovniczky Kristóf.







