Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.23.
Módosítva: 2022.05.23.

Válságkezelésből is vizsgázik az ötödik Orbán-kormány

Orbán Viktor ötödször tette le a miniszterelnöki esküt.

Szerző Ripost

Orbán Viktor ötödször tette le a miniszterelnöki esküt a Parlamentben, és mivel korábban válságkezelésből már többször is jelesre vizsgázott a kormánya, ennek a tükrében érdemes figyelni a kabinetalakítást – fogalmazott a Magyar Hírlapnak nyilatkozva ­Kiszelly Zoltán elemző, aki a baloldali marakodás mellett Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter ambícióiról is beszélt.

A Orbán Viktor miniszterelnöki esküje volt a hét legfontosabb eseménye – szögezte le Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Az eskütételt követően megkezdődött az ötödik Orbán-kormány minisztereinek meghallgatása a parlamenti bizottságokban.

„Az eddigi legnehezebb nemzetközi politikai és gazdasági körülmények között alakítja meg Orbán Viktor ötödik kormányát – állapította meg a politológus. – A korábbi Orbán-kormányok válságmenedzselésből jelesre vizsgáztak, ezért bíztak a választók bennük. Az elmúlt tizenkét esztendőben előbb az államcsődközeli helyzetet, aztán a rezsicsökkentést, a migrációs válságot, a koronavírusjárványt kellett eredményesen kezelni, most pedig az orosz–ukrán konfliktus okoz komoly kihívást. A kormány struktúráján egyértelműen látszik, hogy a gazdaságon van a súlypont, a tizenegy minisztériumból hat a gazdaság működését segítő tárca. Jól látszik, hogy egy szolgáltató és fejlesztő állam áll a központban.”

Kiszelly Zoltán emlékeztetett, hogy a 2010 óta eltelt, válságokkal teli időszak hazai eredményei azt mutatják, a neoliberális és globalista mainstream sokkterápiájával szemben a patrióta gazdaságpolitika és a családbarát kormányzás működőképes. Az Európai Unió azonban a zöldfordulatot úgy képzelik, hogy harmadára csökkenjen a fogyasztás, ami nem csupán az energiafelhasználás területén, de a mindennapi szokásokat is átalakítaná, például hogy hetente csak egyszer együnk húst.

„A kormányalakítás közben a baloldalon egyre jobban elmélyül a marakodás, a pártok közötti harc már a 2024-es európai parlamenti választásra való előkészület jegyé­ben zajlik” – jelentette ki az elemző, aki úgy látja, Gyurcsány Ferenc ismét karmesterként lépett fel, amikor a hét elején odaszólt, hogy törvénytelen a kormány. A DK-elnök mond egy hangzatos kijelentést, hogy úgy jelenjen meg, mint a kormány és Orbán Viktor leg­ádázabb ellensége.

Gyurcsány terve, hogy azt az ötszázezer szavazót, akit ők megtudnak szólítani, a radikális odamondogatással meg tudják tartani. A politológus szerint miután Jakab Pétert újraválasztották a Jobbik elnökének, a párt már nem jelent konkurenciát a DK-nak, hiszen ugyanazokért a szavazókért vetélkedik a két párt, és a türelmetlen, radikális szavazókat Gyurcsány szólítja meg jobban, ezzel pedig a 2024-es EP-választáson ismét a legerősebb ellenzéki párt lehet a DK, ahogy 2019-ben is történt. Ezt igyekeznek majd átalakítani polgármesteri és főpolgármesteri helyekre, és így akarnak a 2026-os parlamenti választásnak nekifutni.

„A pártalapítást tervező Márki-Zay Péter, aki pontosan ugyanazt a szöveget mondja fel, mint Frans Timmermans, Brüsszel támogatásában reménykedhet” – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje újabb hajmeresztő kijelentést tett. Amikor arról beszélt, hogy a magyaroknak a fürdővízzel kellene leöblíteniük a vécét. „Márki-Zay az ellenzékváltás ígéretével az előválasztáson meg tudott szólítani több mint kétszázezer embert, és ennyi szavazó az EP-választáson már biztos öt százalékot jelentene, ami az EP-mandátumot biztosítana neki, márpedig a Néppárt nagyon szeretne Magyarországról egy kormánykritikus pártot a soraiban tudni. Márki-Zay tanácsadói az előválasztás utánra kérték a lendület fenntartását, ám úgy tűnik ő a bukás után tartja fenn a lendületet.”

Az elemző szerint az ellenzéki összefogás már csak a kettős mérce esetén működik, míg korábban Vadai Ágnes a nők elleni erőszakkal szembeni tiltakozás jegyében össze is festette magát, addig a Jobbiknál kiderült szexuális erőszak ügyének esetében mélyen hallgat valamennyi baloldali párt.

Kiszelly Zoltán végezetül kitért a Budapesten rendezett CPAC-találkozóra, amely szerinte egyértelműen cáfolja, hogy Orbán Viktor elszigetelt lenne, hiszen Európában elsőként Magyarországon rendezték meg ezt a fontos republikánus rendezvényt, ami a novemberi időközi választáson érhet be, amiután Trump vagy egy új Trump révén a szuverenista politika visszatérése előtérbe kerülhet.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a médiában dúló kulturális háborúból beszélt a CPAC Hungaryn. Kovács szerint a fake news és a morális imperializmus összekapcsolódnak, kijelölve a ránk leselkedő veszélyeket és a teendőinket.

Az utóbbiról szólva felidézte, hogy 2015-ben a német politika és a nyugati sajtó akarta helyre tenni Magyarországot.

De történet régebbről indul, a második Orbán-kormány is azonnal részesült ebben a morális kioktatásban.

A médiatörvény elleni kritikák is effajta morális magaslatról lettek megfogalmazva. Hasonlóan használták fel a „rule of law” kérdését az alkotmány és a kisebbségi kérdések kapcsán.

Ezt követték az új kedvenc témák és ügyek, a globális felmelegedés, a covid-járvány, illetve az elmúlt másfél-két évben a gyermekvédelmi törvény és az LMBTQ-propagandával szembeni fellépés.

Ez a morális felsőbbrendűség egyfajta elidegeníthetetlen része a nyugati, woke kultúrának, az eszköz folyamatosan napirenden van.

Tulajdonsága, hogy használóit nem is érdekli, elérik-e céljaikat, amint jön egy újabb lehetőség, máris váltanak.

Kovács például korábban roma ügyekkel foglalkozott, és látta, hogy a migrációs válság hatására rögtön felhagytak a romákkal kapcsolatos kérdések feszegetésével.

Tehát ez egy eszköz volt, amit belső kényszerből használnak.

A fake newsra rátérve Kovács jelezte, hogy a háború ennek végtelen forrását adja, de a fake narrative, vagyis a félrevezető narratíva is veszélyes fegyver.

Ez a narratíva Magyarország kapcsán olyan állításokat ismételget, melyek egyszerűen nem igazak. De a folyamat egyre erősödik. Példaként az államtitkár felidézte, amikor erről beszélt Roger Scrutonnal, majd Jeruzsálemben Carl Bernsteinnel, s a neves filozófus és az újságíró is megerősítették aggodalmait. 

A morális imperializmusnak tehát ellen kell állni, hiszen a magyar konzervatívok számára a legfontosabb partner a valóság.

A magyar politika a valóság érzékelésén alapul, ez a titka az elmúlt négy választási győzelemnek, és ha valaki kételkedik ebben, az nézzen a negyedik kétharmados győzelemre – zárta mondanivalóját Kovács. 

Szánthó Miklós a konferencia megnyitóján

Szánthó Miklós a konferencia megnyitóján

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Szánthó Miklós: Megvalósítjuk a balliberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását

Létezik egy bemutatásra érdemes magyar modell, amelyből a világ más nemzeti-konzervatív közösségei is tanulhatnak - emelte ki az Alapjogokért Központ főigazgatója a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 elnevezésű konferencián mondott nyitóbeszédében.

Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy a recept Magyarország alkotmányában található: „együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”.

A magyar jobboldal felismerte, hogy a demokrácia nemcsak liberális lehet, „sőt most éppen a liberálisoktól kell megvédeni a szabadságot” - hangoztatta, hozzátéve: „szabadon szeretnénk büszkék lenni nemzetünkre, mi magunk dönteni határaink védelméről, egy nő és egy férfi szövetségeként tekintünk a házasságra és szabadságot követelünk a szülőknek, hogy megválaszthassák a gyermeküknek adandó szexuális nevelést”.

A jogi elemző intézet vezetője a konferencia céljáról azt mondta: „meg fogják valósítani a balliberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását”.

A tanácskozás mottójául az Isten, haza, család hármas egységét választották. Úgy fogalmazott: „ezek vagyunk mi, ez az, amiben hiszünk, és ez az, amire büszkék vagyunk”. Ezt egy magát „jóemberkedőnek” beállító, de minden más véleményt elnyomó politikai gyakorlat átfogó támadás alá vette - mondta.

Szánthó Miklós az ukrajnai háborúra utalva azt mondta: amikor a nyugati világ együttműködésére, az egymás közötti kohézió erősítésére lenne szükség, „a nyílt társadalom hálózatának képviselői” öncélú ideológiai csatározásokkal, mondvacsinált jogállamisági eljárásokkal vannak elfoglalva.

Az intézet vezetője szerint „a liberálisok annyira túltolják a biciklit”, hogy ösztönös ellenreakciót váltanak ki a hazájuk, családjuk miatt elkötelezett emberekből, „akiket Hillary Clinton nyomorultaknak, a magyar baloldal szintén leszerepelt miniszterelnök-jelöltje ostobáknak nevezett”.
„Valójában mi vagyunk a lázadók, mert a korszellemmel szemben családot alapítunk és hiszünk abban, hogy az ember becsületének alapja a munka. A mai nyugati világ egyik legsikeresebb politikai közössége a miénk, amely reményt adhat a nemzeti-konzervatív erőknek tengeren innen és túl” - tette hozzá Szánthó.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra