RETRO RÁDIÓ

MSZP-s politikus a DK–Momentum-csörtéről: „Én szégyellem magam helyettetek is”

MSZP-s politikus a DK–Momentum-csörtéről: „Én szégyellem magam helyettetek is”
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 26. 13:42

Kimondta azt amit gondol.

Az MSZP-s Komjáthi Imre is megdöbbenését fejezte ki közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy a Momentum és a DK konfliktusa miatt a Fővárosi Közgyűlés nem tudta megtartani szerdai ülését.

Komjáthi szerint az MSZP-t ki lehet nevetni, de – mint fogalmazott – „egyvalamit nem vitathattok el tőlünk! Hogy amíg Ti egymást anyázzátok és pozíciókon marakodtok, addig mi most is az emberek, családok, munkavállalók megélhetésével foglalkozunk”.

Én szégyellem magam helyettetek is

– tette hozzá.

Kifejtette, a számos megoldandó probléma között a DK és a Momentum a koncon marakodik. Így fogalmazott:

Mindeközben Ti a koncon marakodtok! Azért nem tud összeülni a Fővárosi Közgyűlés, mert a DK és a Momentum egymás (…) méregeti. Hát mentek ti a …! De komolyan. Gondoljátok, hogy ezzel kell szórakoztatni a választókat? Hát semmi szégyenérzet nincs bennetek?

Karácsony Gergely úgy döntött, hogy határozatképtelenség miatt nem tartja meg a tegnapi Fővárosi Közgyűlést. A főpolgármester tájékoztatása szerint azért oszlatta fel a közgyűlést, mert nem jelent meg kellő számú képviselő a teremben.

Ennek az volt az oka, hogy  az ellenzéki összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyeiről. A Momentum szerint a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani a Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását,

 így a Momentum nem szavazta volna meg őt, így nem lett volna elég szavazat az érvényes döntéshez.

A DK a közgyűlés megkezdése előtt adott közleményben kifejtette: természetes velejárója a demokráciának, hogy pártok között vannak viták, azt viszont nem tudják elfogadni, hogy Budapest működését veszélyeztetik az ilyen típusú vitákkal. Úgy látják, hogy ezeknek a vitáknak ilyen szinten nincsen helye. Mint kijelentették, a Demokratikus Koalíció úgy döntött, hogy tekintettel a Momentum hétvégi tisztújítására, nem zavarják a felkészülésüket abban, hogy eldöntsék, milyen lesz a Momentum következő vezetése és bíznak benne, hogy jövő héten meglesznek a feltételei Bősz Anett főpolgármester-helyettessé válásának. 

Karácsony Gergely, miután berekesztette a közgyűlést, a sajtót úgy tájékoztatta: nem szeretné ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy érdemben kommentálja és reméli, hogy ez a helyzet nagyon gyorsan rendeződni fog, és tudják tovább folytatni a munkát. Mint mondta, nem Bősz Anett személyével van probléma, egységes az akaratuk abban, hogy a politikus főpolgármester-helyettesként végezze azt a munkát, amelyet az elődje, Gy. Németh Erzsébet elkezdett. 

Valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos koalíciós konfliktusról van szó, de sajnos mi isszuk meg a levét 

– tette hozzá Karácsony Gergely. Kiemelte: nem ő, és nem is a közgyűlés tagjai okozták ezt a konfliktust, és nem is ők fogják ezt megoldani, pártvezetői szinten van nézetkülönbség, ami a Momentum és a DK között „ma áthidalhatatlan véleménykülönbséget eredményezett”. A főpolgármester kérdésre válaszolva azt közölte: a közelgő önkormányzati időközi választások miatt olyan konfliktus van a Momentum és a DK között, hogy „ma nem tudunk dolgozni”.

A Magyar Nemzet kérdésére a főpolgármester kifejtette: 

a következő lépés az, ha megvan a pártok közötti megállapodás, akkor vissza tudnak térni a saját feladatukhoz, és ehhez biztosan szükség lesz egy-két napra. 

A főpolgármester elmondta azt is: a budapesti időközi választást érinti a konfliktusos helyzet. Hozzátette: remélhetőleg két hét múlva újra össze tudják hívni a közgyűlést. 

Karácsony Gergely később, Facebook-posztjában már élesebben fogalmazott. Mint írta: 

garantálja, hogy a szerdai volt az első és utolsó alkalom, hogy a pártügyek felülírták Budapest ügyeit.

 Hangsúlyozta: „Fontosak az ellenzéki pártok és a személyi kérdések is, de nem lehetnek fontosabbak, mint a város ügyei”, hozzátéve, hogy irgalmatlan nehéz körülmények között dolgoznak. –Világjárvány, háború, száguldó infláció, kormányzati megszorítások következményeit kell cipelnünk. Van bajunk elég– fogalmazott a főpolgármester. Karácsony Gergely bejegyzésében kitért arra is, hogy milyen kérdésekben döntött volna szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Ezek között említette a ma szemétlerakóként használt nagytétényi Duna-part természetvédelmi területté nyilvánítását, a budai fonódó villamoshálózat bővítésének elindítását, valamint azt, hogy Budapest nagy multinacionális és hazai cégeivel partnerséget építsenek a város fejlesztése érdekében. Továbbá azt is, hogy roma fiatalok kapjanak lehetőséget arra, hogy a fővárosi önkormányzatnál gyakornoki munkát végezhessenek és a Jurányi-ház folytathassa kulturális misszióját.

A mai nap nem erre készültünk, és nem is erre számítottunk

– reagált Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP budapesti frakciójának vezetője. Hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlésben harminchét napirendi pontja lett volna, köztük cégek beszámolói, számos fejlesztésekkel kapcsolatos ügy. Kiemelte: 

a budapestiek azért választották meg a főpolgármestert, hogy Budapest ügyeivel foglalkozzon, és az, ami most itt kialakult, azt jelentheti, hogy folytatódik az a helyzet, mint április 3-i előtt, hogy a szövetségre lépő baloldali pártok belső viszályaitól hangos a sajtó, nem a város ügyeivel foglalkoznak. 

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a közgyűlés előtt posztolt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a képviselőket nem tájékoztatták arról, hogy elmarad a mai ülés:

Hoppá! Ma elmarad a közgyűlés. Az elvtársak bizonyára összevesztek vagy a párthelyeken, vagy pénzen. Karácsony Gergely a jelenlevő képviselőket nem tájékoztatta az okokról, de a sajtónak tájékoztatást ígért.

Demszky Gábor húszéves főpolgármesterségének utolsó időszakában történt hasonló eset: 2008 februárjában volt az egyetlen olyan helyzet, amikor a baloldali pártok vitája miatt elmaradt a közgyűlés. Akkor az SZDSZ az ellenzékkel együtt, az MSZP ellenében napirendre vette a költségvetés tárgyalását. A szocialisták emiatt az ebédszünet után már vissza sem tértek az ülésre. A szabad demokraták a délutáni tárgyalás előtt frakciószünetet kértek, ami alatt eltávoztak, így a közgyűlés határozatképtelen lett.

Úgy tűnik, hogy a DK mondja meg, hogy mi lehet a fővárosban, mi nem, valamint az is látszik, hogy Gyurcsány Ferenc érvényesíti a befolyását. Erről Tarlós István, korábbi főpolgármester beszélt lapunknak. Mint fogalmazott:

Mindenesetre Karácsony nem tudja keresztülvinni a Fővárosi Közgyűlésben, amit Gyurcsány nem akar, hiszen a DK nélkül nincs meg a többsége. A főpolgármester helyzetét tovább nehezíti, hogy az utóbbi hónapokban elkezdett kicsit peckeskedni a DK-val és olyan dolgokat mondott, amelyekkel Gyurcsányt aligha kápráztatta el. Karácsony saját pártja pedig kerekítési hiba méretű.
A Momentum szerint a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, a Momentum nem szavazta volna meg őt, így nem lett volna elég szavazat az érvényes döntéshez.

A két párt marakodása továbbra is folytatódik, ugyanis a DK közleményében a Momentumot hibáztatja a közgyűlés elmaradásáért. Mint írják,  

a Momentum a mai napon egy XI. kerületi, folyamatban lévő, hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

Közleményüket így folytatják: „a Momentum ezeken a hatpárti tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy Lados Tamás, a párt kerületi elnöke legyen a XI. kerület alpolgármestere. Ahhoz is ragaszkodik, hogy az új alpolgármestert a szeptemberi időközi választás előtt válasszák meg. A XI. kerület vezetésében részt vevő pártok többsége a Momentum ezen igényét elutasítja.”

A DK szerint szó nincs tehát kétpárti, Momentum–DK-vitáról. Bősz Anett főpolgármester-helyettessé választásának elutasítása a Momentummal a XI. kerületben egyet nem értő pártok – köztük a DK – megzsarolása. Hozzáteszik:

Egy kerületi vita oltárán nem szabad feláldozni a főváros működését. Lados Tamás, a Momentum kerületi elnöke nem ér ennyit.

Közleményüket azzal zárják, hogy a Demokratikus Koalíció továbbra is nyitott a megegyezésre, de csak Újbudán, és csak tárgyalásos úton, zsarolás nélkül. A XI. kerületi vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a Fővárosi Közgyűlésben – hangsúlyozzák. 

Ebben továbbra is számíthatnak ránk, és reméljük, hogy a kérdésben a Momentummal szemben álló többi ellenzéki párt is hajlandó lesz továbblépni azon, hogy a Momentum a fővárost is belekeverte a kerületi vitába – teszik hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.