Létrehozva: 2022.05.18.

Márki-Zay elismerte: Bajnaiék állnak az illegális, tömeges üzenetküldés mögött

Márki-Zay Péter az ATV-ben fecsegett.

Szerző Ripost

Nem dicsekedett eddig azzal Márki-Zay Péter, a baloldal ukott miniszterelnök-jelöltje, hogy Gyurcsány Ferencék a nyakába varrták a választási kampány idején azt a két kulcsfigurát, aki eddig is meghatározta a baloldali kampányokat: Gál J. Zoltánt, Gyurcsány egykori államtitkárát (ő felügyeli Karácsony Gergelyt is, mi több, Facebook-posztjainak is ő a szerzője), valamint a DatAdat-botránnnyal ismét előkerült Szigetvári Viktort, Gyurcsány egykori kampánymenedzserét, illetve Bajnai Gordon párttársát. 

Ezeket az információkat elsőként a Direkt36 cikkéből tudhatta meg a nyilvánosság: „”Feltűnt két olyan kampányszakember is, akik már veteránnak számítanak az ellenzéki térfélen. Az egyikük Gál J. Zoltán volt, aki a 2010 előtti szocialista kormányokban töltött be magas pozíciókat, 2018 óta pedig Karácsony Gergely stratégiai tanácsadójaként dolgozik. A másik ilyen régi szakember Szigetvári Viktor volt, akinek szintén a szocialista kormányzás idején indult a politikai tanácsadói karrierje, most pedig a DatAdat nevű közösségi médiás cégén keresztül csatlakozott be a kampányba„ - írta a portál terjedelmes anyagában.

Márki-Zay Péter kedden este, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában erről a következőket mondta: „Itt szerepel a Datadat cég, Szigetvári Viktor és Bajnai, bocsánat, a Bajnai Gordonhoz tartozó Datadat és Gál J. Zoltán. Ők voltak Karácsony Gergely stábja és óriási feladatot vállalva vitték tovább a kampányt egészen végig.”

Ez pedig azt jelenti, hogy a Bajnai-féle DatAdat, azaz Szigetvári Viktor és Gál J. Zoltán a felelős azokért a tömegesen kiküldött, illegális üzenetért is, amelyekkel a választási kampányban bombáztak olyan embereket is, akik soha, sehol nem engedélyezték, hogy számukra a baloldali pártok reklámanyagokat küldjenek.

Márki-Zay egyébként egy terjedelmes Facebook-posztban igyekezett szerdán „helyre tenni” a Direkt36 állításait: „Örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes volt.Legalábbis a Direkt36 oknyomozó riportjából ezt tudtam meg - azon túl, hogy még engem is hogyan vágott át a hátam mögött a stáb egyes esetekben (ezen bevallom, megütköztem). Talán természetes, ha egy nagyarányú bukásból senki más nem akarja kivenni a részét, talán természetes, hogy amiatt számos pontatlanság, sok hazugság, »máshogy emlékezés« szerepel a cikkben” - írta Márki-Zay, aki ezt követően öt pontba szedve sorolta fel, hogy mi mindennel nem foglalkozik a terjedelmes cikk.

Elhúzódó nyomozásra lehet számítani a Bajnai Gordon-féle DatAdat-botrányban, amelynek során a választási kampány végjátékában a volt miniszterelnökhöz köthető cég illegális adatbázisok segítségével milliószámra küldött kéretlen SMS-eket, és indított hívásokat.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a sajtó kérdésére megerősítette: jelenleg is zajlik a nyomozás a kéretlen SMS-esek és hívások kapcsán. A szervezet elnöke elmondta, számos panaszbeadvány érkezett az ügyben, illetve hozzátette azt is, hogy ő maga is kapott ilyen SMS-t, amelyet szintén csatolt az iktatórendszerben.

Péterfalvi elmondta: a vizsgálat hosszú időt vesz igénybe, hiszen be kell azonosítani, hogy kik kezdeményezték a hívásokat és az SMS-üzeneteket, illetve kik ezeknek a számoknak az előfizetői. A NAIH elnöke kiemelte: jogsértés gyanúját veti fel, hogy több panasztevőt az azonosításra használt nevén szólítottak meg, így felmerül, hogy a küldők jogszerűtlen profilozást végeztek. Péterfalvi aggodalomra okot adónak nevezte, hogy a DatAdat észtországi vállalata egy olyan szoftvert hirdetett meg forgalmazásra, amely képes összerendezni a telefonos és a papíralapú adatbázisokból származó információkat, vala-mint az online interakciókat.

Már a választások előtt a sajtó tudomására jutott, hogy a Bajnai Gordonhoz és köréhez köthető DatAdat cégháló segítette a baloldal kampányát. A nyomozás eddigi információi alapján az SMS-kampányt a DatAdat osztrák leányvállalata rendelte meg, és az adatbázist is ők szolgáltatták a művelethez. A megszerzett adatok nagy részét Facebookról, azon belül is a Messenger alkalmazásból szerezték be.

A profilozással foglalkozó cégek bevett gyakorlata, hogy az általuk használt chatbotok észrevétlen módon gyűjtik a személyes adatokat. Egy hangfelvételen a cégháló vezetői maguk beszélnek róla, hogy ezekkel a módszerekkel tucatnyi országban befolyásolták a politikai folyamatokat, és így dönthették el az ellenzéki előválasztást is Márki-Zay Péter javára. A módszer azonban nem mindenható, ahogyan azt a magyar választás is megmutatta.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt. A történtek miatt a rendőrség mellett az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik - írta meg a Mediaworks Hírcentrum.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság annak kapcsán, hogy folyik-e büntetőeljárás a választási kampányban milliószámra kiküldött sms-ek, illetve tömeges telefonhívások miatt. Az NNI a nyomozás tényén túl nem kívánt további részleteket elárulni. 

Mint köztudott, a rendőrségen kívül a nemzeti adatvédelmi és információszabadság hatóság is vizsgálódik az ügyben. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke korábban közölte, számos panaszbeadvány érkezett hozzájuk, megjegyezve, hogy ő maga is kapott ilyen sms-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe. Hangsúlyozta, a vizsgálat akár több hónapot is igénybe vehet.

Az még a választások előtt a sajtó tudomására jutott, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította: a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Az is egyértelműen kiderült, hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

Szakértők szerint csupán olyan műveletről beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, itt a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont. szerintük a datadat által végrehajtott precíziós akciók már jóval a kampány előtt elkezdődtek.

Több belső hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével nemrégiben számos részlet derült ki a DatAdat működéséről. A cégcsoport vezetői és munkatársai maguk beszéltek arról, hogy tucatnyi országban befolyásolták a politikai folyamatokat, és itthon is az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást is Márki-Zay Péter javára. A csoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoztak a baloldal kampányán, egyebek mellett facebookos álprofilokat kreáltak és bérkommentelőket alkalmaztak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos tartalmakat a közösségi médiában.

A DatAdathoz hasonló vállalatok által alkalmazott úgynevezett chatbotok a felhasználók számára érzékelhetetlen módon gyűjtik az adatokat, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák valódi tevékenységüket. A kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit, és a meggyőzhető bizonytalan szavazókat is kiszűrhetik.

Minél több az adat, az algoritmusok annál pontosabban tudják meghatározni, kinél milyen politikai üzenet megy át. Ráadásul a kinyert adatok elemzésével olyan profil készíthető a felhasználóról, amely alapján könnyen kideríthető, hogy az illető milyen bőrszínű, milyen szexuális irányultságú, illetve, hogy milyen a politikai szimpátiája.

Az ilyen elemzések hatékonyságára a Cambridge Analytica (CA) botránya világított rá. A CA részletes profilt készített a felhasználókról, valamint több kategóriába sorolta a választókat, és az így célzott, személyre szabott reklámokkal, valamint mesterséges intelligencia segítségével összeállított üzenetekkel befolyásolni tudták a Brexit-népszavazást és az amerikai elnökválasztást is.

Azonban az adathalászat és a profilozás sem csodafegyver, amit az is mutat, hogy a magyar baloldal történelmi vereséget szenvedett a datadat sms-dömpinggel megtámogatott kampánytevékenysége ellenére. A Cambridge Analytica botránya után Európában jelentősen szigorítottak az adatvédelmi szabályokon. Ezeket Bajnai és a hozzá köthető DatAdat könnyedén megkerülhette, mivel a csoport egyes cégei Észtországban vannak bejegyezve, ahol a többi balti államhoz hasonlóan lényegesen lazábban kezelik az adatvédelmi szabályok betartatását.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?