Létrehozva: 2022.05.25.

Lemondásával próbálta megzsarolni a Jobbik elnökségét Jakab Péter

Már többségbe kerültek az elégedetlenkedők.

Szerző Ripost

Nem volt feszültségektől mentes a Jobbik országos elnökségének keddi ülése – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a nemrég tisztújításon átesett párt felső vezetésében most újra többségbe kerültek az elégedetlenkedők. 

Az elnökség egy része megelégelte, hogy a botrányos választási eredmény után 

mit sem változott a párt egyszemélyes vezetési rendszere, ezalatt nem is Jakab Pétert elnöki tevékenységét, hanem Molnár Enikő kabinetfőnök befolyását értik. 

A jelek szerint Molnár Enikő a mindenkori elnökség megkerülésével hoz egyszemélyi döntéseket, melyekről a pártvezetés tagjait csak utólag értesítik. 

A keddi elnökségi ülésen már az elégedetlenek kerültek többségbe, és egy olyan működési szabályzat életbe léptetését javasolták, amelynek értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon

– értesült lapunk. 

Az indulatok akkor szabadultak el amikor

Jakab Péter a lemondásával igyekezett megzsarolni a teljes elnökséget. 

A zsarolás nem idegen módszer sem Jakab Pétertől, sem Molnár Enikőtől. A Jobbik tíz országgyűlési képviselője közül két személy visszalépése várható azzal a céllal, hogy mandátumukat mások átvegyék. 

A párt egyéniben egy választókerületben sem nyert, a listán befutó személyek közül pedig Z. Kárpát Dá­nielen, Brenner Kolomanon, valamint Lukács László Györgyön kívül az országos politikában névtelen emberek kerültek vezető pozícióba. Arra a kérdésre, hogy Szilágyi György vagy Potocskáné Kőrösi Anita miért nem kapott előkelőbb helyet az összefogás listáján, talán Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke adhat választ, hiszen korábban már kiderült, Molnárnak komoly konfliktusai voltak a két politikussal. Még ennél is érdekesebb az, hogy Steinmetz Ádám vagy Stummer János miért az 56. és a 121. helyet kapták? Márki-Zay Péter kifejezetten jó kapcsolatot ápolt a két jobbikossal, olyannyira, hogy árnyékkormányában Steinmetz Ádámra a sport területét is rábízta. Ez lehet a magyarázat arra, hogy Jakab Péter ágált legélesebben a hetedik frakció ellen, tartva attól, hogy Márki-Zay magával viszi saját embereit.

Belső hatalmi harcokat váltott ki a Jobbikon belül az is, hogy a közös lista 35. helyén szereplő Szabó Hajnalka mandátumára többen is pályáznak. 

Értesüléseink szerint a Jobbik 12 hellyel számolt, Szabó pedig előre jelezte, nem lesz képviselő, a listán utána szereplők viszont annál inkább beülnének a helyére. A sorban következő Végh Noémi a párt frakcióirodáján dolgozik, Németh Zsolt – aki Szabó Hajnalka férje – a párt informatikusa, aki tulajdonképpen minden titkok tudója, majd Szabó Gábor pártigazgató, akinek Németh a bizalmi embere. Végül, de nem utolsósorban a Jobbiknak az éves támogatása is harmadára apadt, így a jövőben évi közel kétmilliárd forint helyett be kell érniük mintegy hatszáz millió forinttal.

Varga-Damm Andrea szerint a Jobbikban „kidobták a családi ezüstöt, s azt hitték, pléhkanállal nagyot lehet meríteni”. Vona Gábor volt pártelnök azt írta, Jakab egyszemélyes, parizeres celebshow-t csinált a Jobbikból. 

Hiába hirdette a Jobbik elnöksége a csúfos kudarc után, hogy megerősítették az eddigi néppárti politika helyességét, továbbá nem fognak letérni a párt elnöksége által kijelölt néppárti útról, sem az összefogás útjáról, a párton belül határozottan nagy az elégedetlenség. 

A Jobbik ugyanis amellett, hogy frakciója 26-ról kilenc főre apadt, négy frakcióhelyettesét is elvesztette. 

 

 

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

hirtv.hu

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

metropol.hu

Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból