tóth gabi
A Jobbik végül megindította az etikai vizsgálatot, de...
Miközben Jakab Péter és a Jobbik továbbra is tagadja az állítólagos szexuáliserőszak-kísérletet, az érintett hölgy élettársa, Szilágyi György alelnök la Magyar Hírlapnak elmondta: a disznóvágás másnapján Földi István felhívta telefonon, bocsánatot kért tőle a történtekért, és arra hivatkozott, olyan részeg volt, hogy nem tudott magáról.
Ha valóban nem történt semmi különös a jobbikos disznótoron, miért indították meg a fegyelmi és etikai eljárást csaknem öt hónappal a rendezvény után?
A Bors cikke nyomán tegnap megírtuk, erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársa. A huszonnégy éves hölgy a Jobbikban választókerületi szervezőként dolgozott, decemberben több párttársával együtt meghívták a Szabolcs-Szatmár megyében lévő Ököritófülpösre egy vendégházba, egy jobbikos disznóvágásra.
A feljelentés szerint Szilágyi élettársát a Jobbik egyik vezető politikusa – Földi István, a baloldali összefogás helyi országgyűlési képviselőjelöltje – felcsalta egy emeleti szobába, amelynek fürdőszobájában megpróbálta megerőszakolni. Az ügyben tett beadványok szerint a hölgy segélykiáltására a párt egyik országgyűlési képviselője, Gyüre Csaba szabadította ki a nőt a kulcsra zárt fürdőszobából. Élettársa tájékoztatta Jakabot, kabinetfőnökét és a párt több elnökségi tagját, és kérte a történtek kivizsgálását, ám a Jobbik vezetése Szilágyi szerint nem tett semmit, megpróbálták az ügyet eltussolni.
A Jobbik a cikk megjelenése után közleményben elismerte, hogy etikai vizsgálatot indítottak, de az írást „aljas, habonyi hazugságokkal telitüzdelt lejáratási kísérletnek” nevezték, szerintük azt a párt szombati tisztújítására időzítették. Felvetődik ugyanakkor a kérdés: ha nem történt semmi különös a disznótoron, miért indították meg a fegyelmi és etikai eljárást csaknem öt hónappal a rendezvény után.
Az áldozat élettársa, Szilágyi György a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, az etikai eljárást csupán három nappal ezelőtt indították el, azt követően, hogy élettársa tizenegy nappal ezelőtt kezdeményezte az eljárást Staudt Gábornál, az etikai és fegyelmi bizottság elnökénél. Hat nappal ezelőtt Staudt egy e-mailben érdeklődött élettársától, hogy indult-e a beadványa ügyében büntetőeljárás, mert a párt alapszabálya szerint ez esetben az etikai eljárást fel kell függeszteni.
Az áldozat erre az alábbiakat válaszolta: „Először a Jobbik etikai bizottságához fordultam, hiszen úgy gondolom, akik ilyen cselekményt követnek el, nem méltóak arra, hogy jobbikosok legyenek. Az ilyen emberek az egész közösségünket járatják le, ezért kérem a kizárásokat a pártból, hiszen meggyőződésem, hogy ezt szolgálja a Jobbik érdeke. Jakab Péter szavaival élve: Fizessenek meg a bűnösök! Ettől függetlenül a jövő héten a nyomozó hatóságnál is megteszem a szükséges feljelentést az ügyben.”
Szilágyi György arról is beszámolt, hogy a december 11-én történtek másnapján Földi István felhívta telefonon, s bocsánatot kért tőle a történtekért. Arra hivatkozott, hogy annyira részeg volt, nem tudott magáról, teljesen biztos abban, hogy a pálinkájába belekeverhettek valamit. Ez a változat két hónapig tartotta magát, aztán azzal állt elő, hogy az áldozat és kiszabadítója, Gyüre Csaba országgyűlési képviselő találta ki az egész mesét. A harmadik verzió az volt, hogy az áldozat, vagyis a nő provokálta ki mindazt, ami történt, de abban semmi erőszakosság nem volt – fejtette ki a Jobbik alelnöke.
Szilágyi egykori párttársa, Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, jogi segítséget és fizikai védelmet ajánl a Mi Hazánk a Jobbik rendezvényén megtámadott nőnek. „Felelősség terheli Jakab Pétert, a Jobbik elnökét is, mert megpróbálta eltussolni a gyalázatos ügyet” – szögezte le Apáti. Hozzáfűzte, Jakab Péter hivatalos személy által megvalósított bűnpártolást követhetett el, amely öt évig terje-dő szabadságvesztéssel büntethető, egyben kizárja az országgyűlési mandátum birtoklását.
Mélyponton a szexbotrányba keveredett Jobbik-elnök megítélése. Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb!
Újraválasztották Jakabot
A Jobbik Magyarországért Mozgalom XXIV. tisztújító kongresszusán nagy többséggel újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé. Az elnöki tisztségért a párt eddigi vezetője mellett a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Stummer János indult, aki a szavazatok 27,8 százalékát szerezte meg.
Jakab Péter a küldöttek szavazatainak 71,4 százalékával választották újra a Jobbik elnökévé. A kongresszuson 245 küldött élt szavazati jogával, közülük 243-an adtak le érvényes szavazatot, két szavazat pedig érvénytelenül került az urnákba - írja a párt közleménye.
Megtalálták a bűncselekmény helyszínét
A Bors megtalálta a feltételezett bűncselekmény helyszínét, egy a világtól gondosan eldugott, lakott helyektől távol eső vendégházat Ököritófülpös közelében. A „horgásztanya” néven futó épület a helyi önkormányzat tulajdona, de az ököritófülpösi horgászegyesület a fenntartója.
Hallgatnak a nőjogi Soros-szervezetek
A Magyar Hírlap megkérdezett néhány, az erőszak ellen küzdő és politikai kérdésekben is rendre megnyilvánuló – Soros-alapítványok által támogatott – női jogvédő szervezetet, mi a véleményük a Jobbik botrányáról, és nem látják-e indokoltnak, hogy követelni kezdjék Jakab Péterék távozását a közéletből. Lapzártánkig nem válaszolt sem a PATENT Egyesület, sem a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület, sem pedig a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek).
A választási kampányban pedig igen aktívak voltak, „NŐVÁLASZ” elnevezésű kezdeményezésük deklarált célja „a nők valóságának kihangosítása” volt, azt feszegették: „Miért nem igaz még 2022-ben sem, hogy a nők biztonságban érezhetik magukat otthon vagy a közterületeken, közintézményekben vagy akár a munkahelyükön?” Április 3-ra készülve leszögezték: „Bármi is lesz a választás eredménye, mi, nőjogi szervezetek itt leszünk. Továbbra is következetesen fogjuk képviselni a lányok és nők alapvető emberi jogainak érvényesítését, és ahogy eddig is tettük, a mindenkori kormányokon, döntéshozókon is számon fogjuk kérni azt” – ígérték. Igaz, a baloldali pártokról nem volt szó…
Mélyponton a Jobbik elnökének népszerűsége. A szombati eseményt a Jakab Péterhez köthető szexuális zaklatási ügy is beárnyékolta.
Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb – ezzel a címmel közölte legújabb kutatását a Nézőpont Intézet. A tisztújítás előtt a Jobbik elnökének népszerűsége az egyik legalacsonyabb a baloldalon, mégis az jobbikos elektorátus közel háromnegyede rá szavazott.
A második pártelnöki évét töltő politikust országosan tekintve az aktív szavazók mindössze kevesebb mint egynegyede (23 százalék) szeretné fontos pozícióban látni, aminél kisebb arányban csak Gyurcsány Ferenc támogatói vannak. Mindegyik vizsgált ellenzéki vezetőt elutasítja az aktív szavazók többsége – olvasható a Nézőpont Intézet összegzésében.
Hozzáteszik, továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus, a választók mindössze tíz százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék). Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában Jakab Péter követi 23 százalékkal. Jakabot az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni.
Figyelemre érdemes, hogy a választást megelőző, márciusi hónapban még négy százalékponttal magasabb volt a népszerűsége, ráadásul elutasítottsága is hét százalékponttal nőtt azóta – írta a Nézőpont.
Népszerűtlenségi rangsor
Fotó: Nézőpont Intézet
Mindazonáltal nem csak Jakab Péter népszerűtlen: a Jobbik támogatottsága is alaposan megkopott a négy évvel ezelőtti választás óta. Míg 2018-ban a pártot a választók húsz százaléka támogatta, addig a Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik jelenleg három százalékot szerezne egy „most vasárnapi” országgyűlési választáson.
Süllyednek Jakabék a morális mocsárban - írta meg lapunk korábban a szexbotrányról.
Ha valóban nem történt semmi különös a jobbikos disznótoron, miért indították meg a fegyelmi és etikai eljárást csaknem öt hónappal a rendezvény után?