Létrehozva: 2022.05.23.
Módosítva: 2022.05.23.

A családok megvédése a legfontosabb feladat

A kormány számára ez a legfontosabb.

Szerző Ripost

A kormány számára a legfontosabb, hogy meg tudja állítani a családokra ható negatív gazdasági erőket, amelyeket a háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika idézett elő - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Balázs emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében vállalta, hogy megvédi az elmúlt 12 évben elért eredményeket, köztük a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat, a teljes foglalkoztatást és a rezsicsökkentést.

Ehhez gazdaságilag nagyon aktív, felkészült és határozott állami cselekvésre van szükség - húzta alá, majd hozzátette, azért kell megvédeni a rezsicsökkentést, hogy a jelenlegi helyzeten ne a multinacionális vállalatok, illetve a bankok keressenek.

Az inflációt meg kell próbálni letörni, nem szabad hagyni, hogy az emberekkel fizettessék meg a háborús konfliktus árát - jelentette ki Orbán Balázs.

A kormányfő politikai igazgatója kitért az orosz-ukrán háborúra is, amellyel összefüggésben elmondta, a következő kormányban kiemelt prioritás lesz a hadseregfejlesztés, továbbá egyértelműnek nevezte, hogy a háború és annak gazdasági hatásai el fognak húzódni.

Kiemelte, a jelenlegi helyzetben fontos, hogy politikai és nemzeti egységkormány alakuljon, ennek következménye Lázár János és Navracsics Tibor visszatérése a kabinetbe.

Orbán Balázs szerint mindkét miniszter olyan területekért felel, amelyeken keresztül forrásokat kell juttatni a magyar családoknak, ez utak, vasutak, iskolák, kórházak és egyéb közintézmények építését jelenti, amit folytatni kell, mivel gazdasági erő elérése csak ezekből lehetséges.

A miniszterelnök politikai igazgatóját kérdezték arról is, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerültek. Orbán Balázs elmondta, Európában nagyon sokszor előfordul, hogy az ország szuverenitásának védelmére szakosodott szervek nem széttagoltan találhatók meg a kormányban, hanem valamilyen módon a miniszterelnök munkaszervezete körül elhelyezve működnek.

A progresszív baloldal „hazug, de vonzó” ajánlatával szemben a konzervatívoknak olyan ajánlatot kell megfogalmazniuk, amely valódi biztonságot kínál – fejtette ki Kövér László házelnök a CPAC Hungary konferencián. Úgy látja, a normalitás hívei mindenhol többségben vannak.

Politikai ellenfeleink a világot átszelő hálózatokban egyesítették erőiket, kérdés, konzervatívoknak miben kell egyesíteniük erőiket, hogy eredményesebbek legyenek – vetette fel a CPAC Hungary konferencián tartott előadásában Kövér László házelnök. Az amerikai konzervatívok legfontosabb seregszemléjének Európában első alkalommal hazánkban megrendezett eseményén az Országgyűlés elnöke azt üzente: mindig azoké a jövő, akiknek erősebb a hite.

Kifejtette, a konzervatívoknak, ha sikeresen akarnak szembenézni a kihívásokkal, a természetes emberi értéktudatot, identitást, biztonságérzetet és normalitást erősítő, a transzcendenciára nyitott hitből kell kiindulniuk. Rámutatott, az ember csak akkor lehet ura önmagának, ha rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját életét egy magasabb rendű összefüggés részének tekintse, ha van számára egy szilárd viszonyítási pont, amelyhez a cselekedeteit mérheti.

Kövér László házelnök a CPAC konferenciáján

Kövér László házelnök a CPAC konferenciáján

Kövér László hangsúlyozta, a konzervatívok politikai ellenfeleinek ajánlata „hazug, de vonzó”, hiszen ki ne szeretne minden kötöttségtől mentesen élni. Ezzel szemben kell a konzervatívoknak megfogalmazniuk egy korszerű és egységes ajánlatot megfogalmazniuk, amely nem becsapni, hanem megvédeni akarja az embereket, nem illuzórikus könnyűséget, hanem valóságos biztonságot ígér.

A házelnök kifejtette, nem véletlen, hogy a konzervatívok politikai ellenfelei világszerte mentális és politikai támadás alatt tartják a történelmi vallásokat és egyházakat, a bőségesen finanszírozott NGO-k által a zsidó vallást ugyanúgy bomlasztani akarják, mint a keresztényt vagy a muszlimot. Célkeresztben vannak világszerte a nemzetállamok, szét akarják őket zilálni, szuverenitásukban egyre agresszívabban korlátozni. A világon mindenhol heves politikai, jogi és lélektani támadás alatt alatt állnak a hagyományos családok, a genderelmélettel akarják aláaknázni a természetes nemi identitásokat és ezzel szétrobbantani a természetes család fogalmát és valóságát, amely majdnem minden eddig ismert civilizáció fundamentuma – magyarázta a házelnök.

Kövér László emlékeztetett, a magyar konzervatívok 1998-2002 közti kormányzásuk alatt megtanulták, hogy nem fenntartható a kormányzati erő, ha a bennünket támogató értékrendi és társadalmi többségnek nincs hangja és mozgástere a kultúrában, oktatásban, médiában és tudományban. „Ezért 2010-től kezdődően legális és legitim eszközökkel, tudatosan, fokozatosan, következetesen, de méltányos módon teret nyitottunk, szólás- és cselekvési szabadságot biztosítottunk a magyar társadalom nem progresszív, posztkommunista többségének is” – idézte fel.

„Ellenfeleik azért diabolizálják a magyar konzervatív politikát világszerte, mert bebizonyítottuk, hogy a normalitás társadalmi többségét politikai többséggé lehet alakítani és ez a többség demokratikus módon hosszú távon fenn is tartható” – magyarázta a házelnök. Hozzátette: a magyar út más országoknak is járható, hiszen más országokban is többségben vannak a természetes emberi normalitás hívei.

Kitért arra is, hogy a héten nagyon fontos seregszemlére került sor Magyarországon. Emlékeztetett, a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű fórumon tartott beszédében elmondta, a konzervatív, jobboldali, kereszténydemokrata kormányzás alapjai a hétköznapokban is láthatóak, például azon keresztül, hogy rendezettebbek, tisztábbak az utcák, az emberek boldogabbak, szívesebben járnak közösségekbe.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár