RETRO RÁDIÓ

Megbukott Hadházy terve: elmaradt a bojkott

Hadházy Ákos
Létrehozva2022. 04. 21. 22:25

Hadházy Ákos bojkottálni szerette volna a parlament munkáját

Hadházy Ákos bojkottálni szerette volna a parlament munkáját, persze, úgy, hogy a mandátumot, és az ezért járó fizetést felveszi. A Momentumot - melynek frakciójába beül - akarta megnyerni ehhez, de nem sikerült, a párt végül csak abba a bohóckodásba ment bele, hogy nem mennek el az alakuló ülésre. Pedig Hadházy ennél többet akart, zavarosan arról beszélt egy interjúban, hogy nem szabad „sok pénzért” „protokolláris” pozíciókat elfoglalni. A Momentum viszont részt vesz mindenben, Orosz Anna már fel is vette mandátumát. Csak előtte kicsit durcáskodnak az alakuló ülésen, ahol a parlamenti választás eredményét kihirdetik: láthatóan továbbra sem önmagukban, hanem a választókban keresik a hibát a történelmi vereségért.

Fotó: MTI

A látványos választási bukást véglegesítő hivatalos szavazatszámok ismeretében szinte azonnal megkezdődött a marakodás a baloldalon a mandátumokért. Miután az ellenzéki vezetők egymás után bejelentették, hogy nem veszik fel listás mandátumaikat, máris indult az osztozkodás. Hadházy Ákos a bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter mandátumát odaadná az LMP-s Szél Bernadettnek, aki április 3-án az összefogás egyéni jelöltjeként vereséget szenvedett a kormánypárti Menczer Tamástól Budakeszin, és így kiesett a parlamentből.

A baloldali összefogás politikusa, Hadházy Ákos azt megelőzően, hogy Márki-Zay mandátumát másnak ajánlotta volna, még nem feltétlenül értett egyet annak még csak a felvételével sem. A vereség után úgy fogalmazott: „Az első fontos tisztázandó és legitim kérdés rögtön az, hogy felvehető-e a mandátum.”

Hadházy zavaros megszólalásaiban bombasztikusnak szánt megjegyzéseket tett, még olyat is mondott, hogy aki részt vesz a munkában, annak „ki lehet írni a homlokára, hogy kollaboráns”. Baloldali képviselőtársait arra buzdította szinte naponta, hogy ne vegyék fel a különféle parlamenti tisztségeket, pozíciókat és ne vegyenek részt a parlamenti vitákon, interpellációkon sem. Magyarul: ne vegyenek részt a Parlament munkájában, ami egyébként demokratikusan megválasztott országgyűlési képviselőként kötelességük lenne.

Mára úgy tűnik, legyőzték a párton belül Hadházyt, hiába erőszakoskodott. Abba a bohóckodásba mentek csak bele, hogy az alakuló ülést bojkottálják, de utána egyértelműen parlamenti munkára készül a párt, amelynek a frakciójába így Hadházy is beül majd várhatóan. Hiszen a pénzt azért akarja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.