Létrehozva: 2022.04.15.

Márki-Zay: Árulók voltak a baloldali szövetségben

Márki-Zay Péter a közmédia 48 perc című műsorában járt.

Szerző Ripost

 

A műsorban a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje egy kontrollálhatatlan vitát folytatott Lánczi Tamással, akit Márki-Zay szinte szóhoz sem hagyott jutni, mert folyamatosan sorolta azokat a sérelmeket, amiket a kormány szerinte hazudott róla.

– Mindvégig az a választói közösség harcolta ki, hogy a pártok összefogjanak, akiknek elegük volt – közölte Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje az M1 hírcsatorna 48 perc című műsorában. A hódmezővásárhelyi politikus Lánczi Tamás vendégeként arról is beszélt: 

nem lehetett azt kizárni, hogy a baloldali szövetségen belül árulók voltak.

Márki-Zay a műsort azzal kezdte, hogy tíz másodperc csöndet kért Lánczi Tamás műsorvezetőtől annak örömére, hogy bejuthatott a köztévébe. Erre Lánczi Tamás elmondta, hogy a baloldalnak számos lehetősége lett volna megjelenni a köztévén, reklámokat is leadhattak volna, de felépítettek maguknak egy narratívát a gonosz köztévéről, ezért inkább nem mentek be.

Ezután a baloldali összefogás került szóba, amiről Márki-Zay közölte, hogy szerinte nem a szövetségesei alapján kellett volna megítélni a koalíciójukat, és elmondása szerint nem számít, hogy Gyurcsány Ferenc is tagja a baloldali összefogásnak.

Mint Márki-Zay megjegyezte, nem a közös programja alapján kellett volna megítélni a baloldalt, ami az elmondása szerint olyan elemeket is tartalmazott, mint a minimálbér adómentessége. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy korábban Márki-Zay többször is kijelentette, hogy gazdasági kérdésekben roppant liberális, és nem feltétlenül tartja szükségesnek a minimálbért.

Erre a nyilatkozatra Lánczi Tamás is emlékeztette Márki-Zayt, aki szerint a korábban elmondott szavai semmit nem bizonyítanak, majd azt mondta:

a lehetősége annak is megvan, hogy itt most kimész, és lelősz mindenkit a folyosón.

Emellett Márki-Zay elsorolta a szokásos baloldali sérelmeket, miszerint a választási rendszer tisztességtelen, továbbá úgy vélte, hogy a kormánypártok lejárató kampányt folytattak ellene. A hódmezővásárhelyi polgármester ezután vitába keveredett az elmúlt években Magyarországra betelepülők számával kapcsolatban, majd egy olyan eszmefuttatásba kezdett, miszerint a kormány évente 40-50 ezer embert telepít hazánkba.

Szóba került a műsorban az orosz-ukrán háború is, amiről Márki-Zay elismerte, hogy ezen ment el a választás, mivel szerinte kiforgatták a szavait. Az adás során Márki-Zay ismét megpróbálta megmagyarázni a korábbi megszólalásait. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint, ha a NATO úgy dönt, hogy küld katonákat Ukrajnába, azt támogatta volna, de nem azt, hogy magyar katonákat küldjünk a szomszédos országba. A szankciókat érintve Márki-Zay tagadta, hogy a baloldal leállította volna az orosz kőolaj- és gázvásárlásokat, amit szerinte a kormánypártok EP képviselői támogatta.

A baloldal bukott kormányfő jelöltje ismét támadta az üzemanyagár stopot, az alapvető élelmiszerek árbefagyasztását, valamint a rezsicsökkentést is.

A választás óta eltelt időszakban Márki-Zay a támadások kereszttüzébe került, többek között Jakab Péter, a Jobbik elnöke is támadta. A hozzá fűződő viszonyáról csak annyit jegyzett meg Márki-Zay, hogy a baloldalon eltérő személyiségek dolgoztak együtt, de nem bocsátkozott részletekbe. 

Márki-Zay Péter semmit nem tanult a választási vereségből, a kampányban és azóta is visszatérő elem beszédeiben a szavazók sértegetése. A fideszes szavazók szerinte agymosottak, a legszegényebbek és köd homályosítja el a látásukat.

A baloldal vereségének éjszakáján újságíróknak nyilatkozva egyrészt megismételte azt a hazugságot, amit a baloldal a népszavazásról terjesztett, és még a választókat is agymosottnak nevezte.

– Hiába mondtuk mi el az igazságot, hogyha az emberek csak a 25 ezer plakáton, az összes rádióban, az összes megyei napilapon, fizetett hirdetésben, az interneten csak a hazugságot hallják. Elhiszik! 

A 12 év agymosás után tényleg az emberek azt hitték, hogy itt valaki át akarja műteni az óvodásokat kisfiúból kislánnyá

– emelte ki a jelölt.

Érdemes megjegyezni, hogy a népszavazás nem az óvodások „átműtéséről” szólt, hanem arról, hogy a választók támogatják-e azt, hogy LMBTQ-szervezetek az iskolákban a szülő hozzájárulása nélkül tarthassanak szexuális felvilágosítást vagy népszerűsítsék a nemi átalakító kezeléseket. A választópolgárok arról is véleményt mondhattak, hogy korlátozás nélkül be lehessen-e mutatni kiskorúaknak a szexuális fejlődésüket befolyásoló vagy a nem megváltoztatását népszerűsítő médiatartalmakat.

Miközben látható, hogy nincs szó az óvodások átműtéséről, aközben nyilvánvaló, hogy a kormány az iskolákba és óvodákba, valamint a képernyőkre is mind gyakrabban betörő LMBTQ-propaganda ellen kíván küzdeni. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában jól látható trend, hogy az LMBTQ-szervezetek mind fiatalabb korban szeretnék elkezdeni a gyerekek szexuális felvilágosítását. Ennek egyik eredménye, hogy a nagykorúsághoz közeledve mind több gyermek kíván elvégeztetni nemi átalakító beavatkozásokat, amelyek aztán visszafordíthatatlan károkat okoznak, ha netán valaki meggondolná magát. Magyarországon eddig ez a trend kevésbé volt érzékelhető, a problémát azonban éppen a baloldal jelenti, amelynek politikája lényegében a nyugati minták kritika nélküli lemásolása.

Márki-Zay Péter választók elleni kirohanásai nem fejeződtek be a vereség estéjén. Április negyedikén, hétfőn a baloldali Partizán YouTube-csatornán folytatta a bukott jelölt.

– […] valami döbbenetes módon 

a legszegényebb emberek szavaznak a legnagyobb arányban a Fideszre.

Tehát szó sincs róla, hogy a legszegényebb emberek az ellenzéktől várnák a szociális helyzetük megoldását – mondta Márki-Zay Péter. Majd nem sokkal később így folytatta a választókról beszélve:

– Tehát itt nem arról van szó, hogy ő nem értesül arról, hogy szegénység van, vagy sorállás van, vagy bármi más, hanem 

a köd elhomályosítja az ő látásukat, és egyetlenegy valamire fókuszálnak, jönnek a migránsok, és megerőszakolják a gyermekemet, feleségemet, anyámat, vagy most éppen jönnek és elviszik az összes gyermekemet katonának meghalni Ukrajnába, és ide jön a háború

– minősítette a választópolgárokat a bukott jelölt.

Nem tartott sokáig a baloldali ellenzéki összefogás, a választás után azonnal egymásnak esett és egymást hibáztatja a baloldal történelmi vereségéért Márki-Zay Péter és Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc és a háború mellett a Jobbikot okolta leginkább a választási vereségért a Partizán című műsorban. 

A baloldali összefogás bukott miniszterelnök-jelöltje szerint komoly problémát jelentett, hogy a Jobbiknak sem sikerült hozni a 2018-as szavazóit az összefogásba, mert a négy évvel ezelőtti egymilliós tábor nagyjából harmadolódhatott a Mi Hazánk, a Fidesz és a baloldal között. Márki-Zay szerint a Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó.

Márki-Zay ugyanakkor kiemelte, hogy továbbra is hisz a baloldali összefogásban, amellyel – mint mondta – nagyon jó programot állítottak össze. Mikor a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton felvetette, hogy mindenhol, listán és az egyéni körzetekben is kevesebb szavazója volt a baloldalnak, mint 2018-ban, amikor még nem fogtak össze, Márki-Zay azt felelte, hogy ezt célozta a Fidesz kampánya, amely arra irányult, hogy elbizonytalanítsa az ellenzékieket. Kérdésre válaszolva Márki-Zay beismerte: senki nem gondolta, hogy ez lesz az eredmény, hiszen az exit polljuk is listás ellenzéki fölényt jelzett. Tehát meglepően sikeres volt a „gyűlöletpropaganda” – állította.

Jakab Péter Jobbik-elnök viszont az ATV-ben Márki-Zay Pétert vonta felelősségre, amiért szerinte a volt jelölt megbuktatta az ellenzéket. 

Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét, ebből nekem most már elég volt!

– kelt ki magából Jakab, aki azt is mondta, a kampány alatt sokszor beszélt Márki-Zay Péterrel, és nem rejtette véka alá, hogy vannak gondjai vele, például nem kellett volna mindig kétórás élő bejelentkezéseket csinálnia. Jakab azzal érvelt még, hogy amikor ő a kampány alatt járta az országot, neki nem a Fidesz tetteit kellett magyaráznia, hanem Márki-Zay szavait, mondatait. 

Jakab szerint Márki-Zay ellenzéki előnyből fél év alatt brutális hátrányt csinált. 

Jakab szerint a Jobbik szélsőséges kijelentéseivel szimpatizáló szavazói átpártoltak a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz. – Mi szavazókat hoztunk a bizonytalanok táborából. Egy évvel ezelőtt 250 ezer új jobbikos szavazatot tudtunk becsatornázni, Márki-Zay Péter elvesztette őket. Belerúgott a jobbikos szavazókba és a DK-s szavazókba az előválasztás után – mondta Jakab, aki szerint a választó nem úgy működik, hogy ő ráparancsol, hogy szavazzanak az összefogásra. Márki-Zay Péternek a hat párt szavazótáborát kellett volna együtt tartania – vélte.

Tájékozatlan, agymosott Fidesz-szavazókról értekeztek

Mérő Vera, a Klubrádió műsorvezetője rögtön a választások másnapján beleszállt a Fidesz-szavazóiba a Reggeli gyors című műsorban. Konkrétan azt mondta:

[…] hát mi látjuk, mert mi olvasunk híreket, meg nyilván a hallgatóink is, de hát egy átlag fideszes szavazó, vagy mondjuk, aki el van zárva a független médiától, az nem feltétlenül botlik bele ezekbe a hírekbe.

Az nem derült ki a szavaiból, hogy milyen adatokra, tényekre alapozza ezt a sommás véleményt.

A Klubrádió másik műsorvezetője, Para-Kovács Imre, ugyancsak április negyedikén, az Ötös című műsorban

a magyarok „intellektuális állapotán” gúnyolódott.

Egyet nem értek még. Hogyha önök, mint nép ilyen intellektuális állapotban vannak, hogy hogy nem kapott tíz százalékot a Gődény pártja? Hát ez minimum lett volna. Én legalábbis elvártam volna, hogy akkor azokat is tolják be, ha már a nácikat sikerült.

Aztán az Esti gyors című műsorban Hardy Mihály keretbe foglalta a rádió választási „elemzéseit”, amikor arról értekezett, hogy a Fidesz szavazótábora részben félrevezetett, agymosott emberekből áll. 

Jogos a kérdés, hogy akkor az a kétmillió-hétszázezer szavazó, aki most is a Fideszre adta a voksát, ők vajon mind félrevezetett, agymosott emberek lennének? Részben azok, de csak részben!

Orbán népét” gyalázta Csáki Judit

Két nappal a választások után állt elő egy hosszabb Facebook-bejegyzéssel Csáki Judit baloldali újságíró, aki mindent alulmúló stílusban becsmérelte a Fidesz szavazóit. Szerinte „Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement” és sok a cigány. Érdemes őt is szó szerint idézni: „[…] ma láttam orbán magyarországát. nyomorult, semmit sem értő, a nevüket leírni alig-alig tudó embereket, akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. ez a tömeg – mert ez tömeg – az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki. orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement – elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál. sok a cigány, sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. ez a többség, mint látjuk. de én láttam ma azt is, hogy orbánnál és lakájhadseregénél nincsen határ. besegítették a parlamentbe a náci pártot, mert a saját hétköznapi fasizmusuknak kell egy támasz jobbról. a rendes embereknek itt nincs sem jövő, sem jelen. fiatalok, húzzatok innen, mi ezt a kis időt már csak kibírjuk valahogy. de egy hitvány banánköztársaságban élni, páriaként, szégyenben – nektek ennél több jár az élettől, és nem arra neveltünk benneteket, hogy egy ilyen alak és szolgái miatt kelljen pirulnotok és magyarázkodnotok a világban.”

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat