Létrehozva: 2022.04.30.

Hadházy a munkahelyére nem jár be, de a milliókat zsebre teszi

Trükkös, sőt simlis megoldás.

Szerző Ripost

Nem vesz részt az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén Hadházy Ákos – ezt maga a baloldali képviselő tudatta pénteken a széles nyilvánossággal, megróva egyúttal minden olyan megválasztott politikust, aki elmegy az egyébként valamennyi parlamentáris demokráciában kiemelkedőnek számító politikai eseményre. 

Az elmúlt egy évben Hadházy Ákos mindösszesen  két alkalommal ment be az Országházba, vagyis a baloldali politikus lényegében nem járt be a munkahelyére. Ehhez képest Hadházyt parlamenti képviselőként ez idő alatt bruttó 15 millió forint tiszteletdíj illette meg, és kapott irodát, lakást, üzemanyagkártyát és fizetett munkatársat.

Bár az állatorvosból lett politikus különlegesnek igyekszik beállítani távolmaradását a parlamenti ülésteremtől, a helyzet úgy áll, hogy abban nincs semmi rendkívüli. Az utóbbi időben ugyanis Hadházy Ákos lényegében nem járt be a munkahelyére. 

A botrányairól hírhedtté vált baloldali politikus az elmúlt egy évben mindössze két alkalommal, tavaly május közepén és szeptember végén tisztelte meg jelenlétével a törvényhozás munkáját.

Ahhoz képest, hogy Hadházy akkurátusan elkerülte a Parlament épületét, országgyűlési képviselőként egészen szép summát vehetett fel. A politikusnak az elmúlt egy esztendőben bruttó 14 740 800 forint illetmény járt, tiszteletdíja március óta bruttó 1 316 400 forint. Ezen felül Hadházyt megilleti üzemanyagkártya, kap irodát, lakást, kommunikációs eszközöket, illetve foglalkoztathat munkatársat.

Hadházy Ákos a legutóbbi alkalommal, 2018-ban is igyekezett felhasználni az Országgyűlés megalakulását némi médiafigyelem megszerzésére – akkor az alakuló üléshez képest egy hónappal később, június 4-én tette le a képviselői esküjét. Abban ugyanakkor láthatóan nem hisz, hogy parlamenti felszólalásokban hívja fel a közfigyelmet egyes fontos ügyekre vagy így képviselje választóit. 

Az elmúlt négy évben Hadházy mindössze három alkalommal emelkedett szólásra a Parlamentben, ebből kétszer éppen a saját mentelmi ügyeivel összefüggésben beszélt. Botrányt ellenben volt ideje okozni: vitán felül a magyar demokrácia egyik mélypontja volt, amikor 2019-ben Hadházy Ákos trágár feliratú táblát emelt a magasba a képviselőházban. Már 2017-ben is azzal generált önmagának médiafigyelmet Hadházy Ákos, hogy azt hangoztatta, amennyiben a Fidesz–KDNP kétharmadot szerez a 2018-as választásokon, ő inkább nem is lesz országgyűlési képviselő. Ígéretét nem tartotta be, miután az LMP listáján jutott be, kilépett a pártból, de parlamenti mandátumát megtartotta. Ezután a „bravúr” után idén az őt befogadó Momentumot hozta kellemetlen helyzetbe a politikus.

Már 2017-ben is azzal generált önmagának médiafigyelmet Hadházy Ákos, hogy azt hangoztatta, amennyiben a Fidesz–KDNP kétharmadot szerez a 2018-as választásokon, ő inkább nem is lesz országgyűlési képviselő. Ígéretét nem tartotta be, miután az LMP listáján jutott be, kilépett a pártból, de parlamenti mandátumát megtartotta. Ezután a „bravúr” után idén az őt befogadó Momentumot hozta kellemetlen helyzetbe a politikus.

Nem új a Momentumot egyre kellemetlenebb helyzetbe hozó parlamenti bojkott ötlete. Hadházy Ákos már 2017-ben azzal került be a médiába, hogy arról beszélt, amennyiben a Fidesz–KDNP 2018-ban kétharmadot szerez a választásokon, úgy ő inkább nem is lesz parlamenti képviselő. 

Ismert, a kormánypártok négy éve is kétharmaddal nyerték a választásokat, pontosan 133 képviselői helyet szerezve az Országgyűlésben.

Hadházy Ákos akkor még az LMP egyik társelnökeként a párt listájának második helyén jutott be az Országgyűlésbe. Emlékezetes volt, hogy két évvel korábban, 2016-ban Schiffer András lemondása után került be először a parlamentbe; előbb társelnöknek választották meg, majd a mandátumot is megkapta.

A biztos bevételt jelentő országgyűlési képviselői megbízatáshoz hamar hozzászokó 

Hadházy Ákos az ígéretét végül nem tartotta be, nem a mandátumáról, hanem az LMP-ben betöltött tisztségeiről mondott le, 

majd ki is lépett a pártból. Emellett pedig 

a 199 képviselő közül egyedüliként bojkottálta az Országgyűlés 2018-as alakuló ülését.

– Azért beszéltem a tisztességtelenül létrejött parlamentről, és azért tiltakoztam azzal, hogy nem mentem el a nyitó ülésre, mert ez a jövőre nézve nagyon fontos üzenettel bír – vetítette előre akkor egy televíziós szereplésében Hadházy Ákos, amikor arról kérdezték, mi volt a célja a bojkottal. Egy másik alkalommal azt tudakolták tőle, hogy ha az LMP-ből kilépett, a párt listáján szerzett mandátumáról miért nem mond le, erre azt mondta, eleget dolgozott a pozícióért. 

Valószínűleg nem is véletlen, hogy idén Hadházy Ákos már nem is volt rajta a baloldali pártok közös listáján, azonban a Momentum felkarolta, és egyéni képviselőként a hat párt jelöltjeként indulhatott Zuglóban, ahol győzött is. 

Az immáron a Momentum frakciójához csatlakozó politikus idén is előhozakodott a bojkott ötletével, Fekete-Győr András pedig mint az olimpiaellenes pártban frissen megválasztott frakcióvezető helyeselte is az ötletet. 

Mint mondta, a Hadházy-modellt akarják megsokszorosítani az új Országgyűlésben. 

A Momentum választáson elért eredménye azonban ezt már eleve nehezítette, hiszen a párt öt országgyűlési képviselője (köztük Hadházy Ákos) is egyéniben szerzett mandátumot. Helyi politikusok a bojkott felvetése után jelezték is, hogy azt nem tartják jó ötletnek, hiszen ezzel a politikusokat megválasztó állampolgárok képviselete is gyengül. 

Nem véletlen, hogy Orosz Anna, a Momentum XI. kerületben megválasztott képviselője pár nap múlva egyértelműsítette, hogy felveszi mandátumát, mert nem hagyhatja cserben sem az újbudaiakat, főleg nem azokat a baloldali aktivistákat, akik a siker elérésében segítették.

Fekete-Győrék bejelentése annyira megzavarta a párt szimpatizánsait, hogy végül 

az egykori pártelnöknek is egyértelműsítenie kellett, hogy felveszik mandátumaikat. 

– A parlament ugyanis az a hely, ahol a Magyarország sorsát befolyásoló törvényeket vitatják meg és fogadják el – szabadkozott Fekete-Győr

Az alakuló ülés bojkottja mellett ekkor még kitartott a Momentum, azonban a tegnapi, pártok közötti tárgyaláson kiderült, hogy ha így tesz, abban az esetben 

Fekete-Győr Andrást nem fogják megválasztani frakcióvezetőnek, és a Momentum politikusai a bizottsági helyeiket is bukhatják. 

Kocsis Máté ezzel kapcsolatban megjegyezte: a momentumos politikus „belegabalyodott a saját lábába, elcselezte magát, nem tud belőle kijönni”, mivel már szeretne abból visszakozni, hogy pártja nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, amit a sajátjai nem engednek.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár