RETRO RÁDIÓ

EBESZ: Demokratikus választás volt, megfelelő jogi körülmények között

I. SZENT ISTVÁN
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 04. 19:46

Mindent szabályosnak talált a választás megszervezésével és technikai lebonyolításával kapcsolatban a Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálóbizottsága.

Kijelentették, hogy demokratikus választás volt, megfelelő jogi körülmények között. A szervezet 45 országból 312 megfigyelőt delegált - írta meg  Világgazdaság.

A szavazóhelyszíneken jól szervezettséget és békességet tapasztaltak, bár több helyen szűkös volt a tér. 

A népszavazással kapcsolatban azonban hiányolták a kiegyensúlyozott tájékoztatást, a bizottság szerint több információra lett volna szükségük az embereknek.

A vizsgálat megfogalmazták azt a kritikát is, hogy elég negatív hangvételűre sikeredett a kampány és sok volt a személyeskedés is. Az utóbbi időszakban pedig kevés szó esett a programokról, inkább a háborús helyzet került előtérbe.

Nemzetközi megfigyelő missziók Magyarországon

A választás lebonyolítását meghatározó szabályok teljes körű vizsgálatát követően, a választási és népszavazási megfigyelő misszió megállapítja, hogy a parlamenti választások és a népszavazás megfeleltek valamennyi helyi és nemzetközi szabványnak - mutatott rá az Ordo Iuris lengyel jogi elemző intézet és varsói partnere, a Collegium Intermarium közleményében.

A magyar választók a média széles kínálatából tudnak választani, a televíziós csatornák és a médiapiac tagoltságának köszönhetően az őket körülvevő politikai, gazdasági és társadalmi valóságról is átfogó képet kaphatnak - tartalmazza az elemzés.

A megfigyelő misszió arra ösztönzi a helyi hatóságokat, hogy a külföldi tőkével rendelkező szervezetek tevékenységét továbbra is fokozottan felügyeljék, megelőzendő a választási folyamatokba való esetleges beavatkozásokat.

Történelmi győzelemként értékelték az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz-KDNP által a vasárnapi országgyűlési választásokon elért eredményt a Nézőpont Intézet által szervezett hétfői budapesti rendezvény meghívott elemzői, akik szerint egy „kormányerősítő, ellenzékváltó” szavazáson vagyunk túl, amely valójában miniszterelnök-választásról szólt.

A „Ki nyert ma?” című, az országgyűlési választást értékelő rendezvényen Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt mondta: történelmi nagyságú győzelem volt a vasárnapi, amelyet az Orbán Viktor nevével fémjelzett Fidesz-KDNP-lista és az egyéni választókerületekben a jelöltjei elértek.

A Fidesz-KDNP népszerűségében az „égvilágon semmilyen” szerepe nincs a választási rendszernek - tette hozzá. Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is elismerte vasárnap este, hogy választási rendszertől függetlenül hatalmas arányú többséget szerzett volna a Fidesz-KDNP - mondta az igazgató. Hozzátette: a választási rendszerre „nem lehet mutogatni”, amikor annak keressük az okát, hogy miért tudott negyedszerre is nyerni a Fidesz-KDNP.

Kovács István hazugságnak nevezte a választási szerveket ért kritikákat is, és azt mondta: a baloldali ellenzéki pártok minden szavazókörbe delegáltak tagot, továbbá a Nyílt Társadalom Alapítvány annyi választási megfigyelőt küldött, amennyit „banánköztársaságba sem”. Az egyik oldalon sem történt semmiféle olyan visszaélés, amely érdemben befolyásolta volna a választásokat - jelentette ki.

Kovács István úgy fogalmazott: „nagyon tiszta és fair körülmények között” született meg a vasárnapi eredmény. Ezt minden választási megfigyelő meg fogja erősíteni - jegyezte meg.

A választási rendszer „tökéletesen funkcionált”, a hosszú sorállást is sikerült kiküszöbölni és az informatika rendszer végig elérhető volt - sorolta.

Mindez azt erősíti, hogy a következő Országgyűlésnek és az általa megválasztott kormányfőnek - akit Orbán Viktornak fognak hívni - „hatalmas lesz a legitimációja” - mondta Kovács István.

Az ellenzék és a kormányoldal eredménye közötti különbségben a miniszterelnök-jelöltek személye volt a döntő tényező - jelentette ki. Nincs olyan közvélemény-kutatás sem - folytatta -, amely azt támasztaná alá, hogy az ukrajnai háború állna a Fidesz-KDNP győzelme mögött.

Kovács István szólt arról is, hogy szerinte vasárnap este megbukott az ellenzék előválasztása, amely csak rövidtávon működött, Márki-Zay Péter hiányosságai miniszterelnök-jelöltté választása után „nagyon erősen” előjöttek. Valójában ő nem egy A-kategóriás politikus, a kvalitásai messze gyengébbek voltak annál a várakozásánál, amelyet a baloldal hozzá fűzött.

Soha nem volt még ennyire népszerűtlen miniszterelnök-jelölt Magyarországon, mint Márki-Zay Péter - fogalmazott.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a vasárnapi egy kormányerősítő és ellenzékváltó választás volt. Soha ilyen erős felhatalmazást magyar kormány még nem kapott demokratikus választáson - jelentette ki.

Kifejtette: a mostani ellenzéki pártok 2010-ben a választáson 45 százalékot értek el, ebből mára 35 százalék lett, és 2018-hoz viszonyítva mára tíz ellenzéki választóból hárman nem szavaztak az ellenzéki közös listára.

A Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok mostani aránya meghaladja a 2010-es „hatalmas” felhatalmazásét, így kimondható, hogy ilyen erős felhatalmazást kormánypárt még nem kapott - mondta Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint az Országgyűlésben helyreállt a centrális erőtér. Ez egy kicsit aszimmetrikus lesz, hiszen a baloldali pártok frakcióinak aránya váratóan 28 százalék lesz, míg a Mi Hazánk Mozgalom csak 3,5 százalékát teszi majd ki a parlamentnek.

Hangot adott azon véleményének is, amely szerint vasárnap azt történt, hogy azon ellenzéki választók, akik nem akarták Márki-Zay Pétert miniszterelnöknek, nem szavaztak az ellenzéki közös listára, és azok a választók, akik nem voltak fideszesek, de Orbán Viktor munkájával elégedettek voltak, végül is a Fidesz szavazóivá váltak.

Mráz Ágoston Sámuel kiemelte, hogy egyedül Budapesten működött a közös ellenzéki jelöltállítás.

A Demokratikus Koalíció és a Momentum azonban örülhet az eredménynek: az előbbi 9-ről 16-ra, az utóbbi 0-ról 11-re emelte frakciója létszámát. A két vesztes pedig a Jobbik - amelynek 26-ról 9-re csökkent a mandátuma - és az LMP, amely esetében az is kérdéses, hogy tud-e egyáltalán frakciót alakítani, tehát azoknak a pártoknak - Jobbik, LMP - ,amelyek 2010 előtt Gyurcsány Ferenc leváltására jöttek létre, a további létük is kérdéses - mondta.

Mráz Ágoston Sámuel úgy fogalmazott, hogy Márki-Zay Péter „utolsó harcosként nekiesett” Gyurcsány Ferencnek, és le akarta győzni, de vasárnap Gyurcsány Ferenc győzte le Márki-Zay Pétert.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese a többi elemzővel egyetértve közölte, hogy a miniszterelnök-választásról szólt a vasárnapi voksolás. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a Fidesznek volt a legnagyobb esélye a választás megnyerésére, és jól látszódott az is, hogy az ellenzék az előválasztás után fokozatosan erodálódott. Ez igaz volt Márki-Zay Péter népszerűségére is - fejtette ki.

Barthel-Rúzsa Zsolt azt mondta, a Jobbik néppártosodása kudarcba fulladt és az ellenzéki közös lista gyakorlatilag „megsemmisült”. A Jobbik nagyon sokat vesztett, míg a Mi Hazánk Mozgalom feljött: „a szélsőjobboldal igazából hazatalált”, lett egy párt, amely bejutott a parlamentbe - jelentette ki, megjegyezve: régen volt ilyen radikális párt az Országgyűlésben. Ellenzékváltás történt - jelentette ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.