
A magyar kormányt akarják újra nyomás alá helyezni.
Az Európai Bizottság a jogállamisági feltételrendszer keretében szerdán indított eljárásával az április 3-án nagy többséggel megválasztott magyar kormányt akarja nyomás alá helyezni, valamint látványosan meg akarja büntetni azokat, akik még mernek Európában konzervatív nemzetben gondolkodni - jelentette ki Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője Brüsszelben csütörtökön.
Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról. Hahn Twitter-üzenetben közölte: az Európai Bizottság el is küldte „első értesítését” az általános feltételességi mechanizmus rendelete alapján Magyarországnak.
Deli Andor, az Európai Parlamentben magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az eljárás indítását nehéz megérteni, jogilag és gyakorlati szempontból is különös, ugyanis az uniós intézmények olyan pénzek elvételéről beszélnek, amelyeket még nem kapott meg Magyarország. Így van ez a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap forrásaival és az új többéves költségvetés programjaival is - emlékeztett.
Az uniós bizottság eljárásának megindítását követően csütörtökön, zárt ajtók mögött, a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásáról tartott együttes ülést az Európai Parlamentben az EP gazdasági és monetáris bizottsága és a költségvetésért felelős bizottsága az Európai Bizottság képviselőjének részvételével.
Az ülésen részt vett Deli Andor, aki a megbeszélésen elmondott felszólalásában hangsúlyozta: az eljárás okai között van, hogy a háborús és gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetben is vannak olyanok, akik szándékosan szeretnék gyengíteni Európa egységét és erejét. Az Európai Unió csak olyan erős tud lenni, amilyen erősek a tagállamai - mondta. Magyarország gyengítése egyúttal egész Európa szándékos gyengítését is jelenti - jelentette ki.
A Magyarországnak még ki nem fizetett uniós források megvonásával kapcsolatban Deli Andor kiemelte: „mindez az egész eljárás abszurditását mutatja”. Ennek ellenére a magyar kormány nyitott marad a további tárgyalásokra, hogy megoldásokat találjon a felvetett aggályokra - közölte. „Magyarország azonban két ponton soha nem fog engedni: kimaradunk a háborúból és megvédjük gyermekeinket” - tette hozzá a fideszes képviselő.
A kormány áttanulmányozta az Európai Bizottság levelét, és ennek értelmében semmi akadálya nincs az uniós helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírásának – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tárcavezető kifejtette: vannak olyan területek, amelyekkel kapcsolatban a kormány nem tud engedni, erre a választás eredménye is kötelezi. Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, nem szállít fegyvereket, nem küld katonákat, és nem engedik, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg – sorolta.
Megjegyezte: továbbá volt egy népszavazás is, amely 1990 óta nem látott véleményegységet tükrözött, és ennek értelmében a jogszabályoknak tiltaniuk kell a szexuális propagandát gyermekek esetében.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a bizottság levelében olyan felvetések vannak, amelyekről már hónapok óta egyeztetnek. Nincs olyan pont, ahol ne lenne nézetazonosság vagy ne találnának olyan megoldást, amely a kormány és a bizottság számára is elfogadható – mondta.
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta: „A magyar kormány megkapta a jogállamisági eljárás elindításáról szóló levelet az Európai Bizottságtól. Az persze beszédes, hogy a liberális sajtó hamarabb értesül a levél tartalmáról és elküldésének idejéről, mint maguk a tagállamok.”
Hozzátette:
biztosítjuk mindenesetre a brüsszeli bürokráciát és a nyugati-liberális sajtót: ahogyan eddig mindig, úgy most is határidőn belül megválaszoljuk a levelet, hiszen a konstruktív és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre mindig nyitottak maradunk. A következő kérdésekben azonban nem fogunk engedni: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, nem hagyhatjuk, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát, gyermekeinket pedig meg fogjuk védeni a genderlobbival szemben
– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
Az eljárás 5-9 hónapot vehet igénybe, amelynek végén a tagállamok tanácsa elfogadja az Európai Bizottság javaslatát a pénzügyi intézkedésekről – ezeknek a jogsértésekkel arányban kell állniuk. Didier Reynders igazságügyi uniós biztos szerint az Európai Bizottság nem tud beszámolni pozitív fejleményekről a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban. Egyben reményét fejezte ki, hogy a folyamatban lévő eljárások lehetővé teszik a magyar hatóságok számára, hogy megfelelően reagáljanak az Európai Bizottság által megfogalmazott aggályokra.
A bejelentést ismertető Politico azt írja, hogy az Európai Bizottság biztosi kollégiumában született meg a döntés, amelyet így valamennyi biztos elfogadott.
A most induló eljárás hónapokig, akár fél évig is eltarthat, végül a tagállamok tanácsa dönt a bizottság javaslatáról, hogy milyen pénzügyi büntetőintézkedések lépjenek életbe, természetesen kellő arányban a jogsértésekkel. A források csökkentéséről csak minősített többséggel lehet dönteni. Ez azt jelenti, hogy az uniós tagállamok legalább 55 százalékának kell támogatni a javaslatot, képviselve az unió lakosságának minimum 65 százalékát – hívja fel a figyelmet a Politico.
Már egy héttel a mostani döntés előtt nem sok jóval kecsegtetett, amit Brüsszelben az igazságügyi uniós biztos mondott az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján. Didier Reynders szerint az Európai Bizottság nem tud beszámolni pozitív fejleményekről a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban. Egyben reményét fejezte ki, hogy a folyamatban lévő eljárások lehetővé teszik a magyar hatóságok számára, hogy megfelelően reagáljanak az Európai Bizottság által megfogalmazott aggályokra.
Közölte, az Európai Bizottság számos kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a közös értékek megsértése miatt, köztük az akadémiai szabadsággal, valamint a civil társadalmi szervezetek, a migránsok és a szexuális kisebbségekhez tartozók jogaival összefüggésben. Nemrégiben az uniós bizottság eljárást indított a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban is, amire választ vár Magyarországtól, mielőtt arról döntene, hogy az Európai Unió Bírósága elé vigye-e az ügyet – mondta.
Kijelentette: az Európai Bizottság elítéli a szexuális kisebbségekhez tartozók bármilyen megkülönböztetését, az ellenük elkövetett erőszakot és gyűlöletkeltést. Az Európai Unió értékeit és az alapvető jogokat kivétel nélkül minden uniós tagországnak és hatóságainak tiszteletben kell tartania – hangsúlyozta. Didier elmondta, az Európai Unió az uniós forrásokkal kapcsolatos feltételességi mechanizmussal rendelkezik. Az Európai Bizottság a mechanizmus keretében folytatható eljárás megindításáról dönthet Magyarországgal szemben azt követően, hogy megvizsgálta a novemberben küldött, a kérdésekre adott magyar válaszokat – közölte.
MAGYARORSZÁG ESETÉBEN „BLOKKOLTÁK” A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY UTÁNI HELYREÁLLÍTÁST SZOLGÁLÓ ALAP FORRÁSAINAK KIFIZETÉSÉT.
A források lehívását lehetővé tevő magyar terv ugyanis nincs elfogadva, az Európai Bizottságnak előbb látnia kell az országspecifikus ajánlásoknak megfelelő valódi reformok megvalósulását.







