Létrehozva: 2022.03.23.

Varga Judit: Magyarország alaptörvényének középpontjában a családok állnak

Magyarország úgy tartja, hogy a család nem csupán vérségi kötelék, puszta jogi tény, hanem identitásunkat és világnézetünket meghatározó értékekkel telített fogalom - jelentette ki Varga Judit igazságügyminiszter szerdán Brüsszelben A nemzetállam jövője Európában című nemzetközi konferencián, angol nyelven előadott vitaindító beszédében.

A miniszter kiemelte: "hiszünk abban, hogy szuverenitásunk megőrzésének biztosítéka családjaink teljes támogatása. Ezért Magyarország alaptörvénye is kimondja a házasság védelmét és azt, hogy a gyermekek nevelése a szülők kizárólagos felelőssége. Ezért is jelentjük ki, hogy megvédjük a házasság intézményét, mint férfi és nő önkéntes elhatározással létrehozott szövetségét, és a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját, és azt is, hogy az anya nő, az apa férfi legyen". Hozzáfűzte: "mi hiszünk az egyéniségben, de az egyéniség nem lehet önző, mert a társadalmak felelősségteljes individualizmust követelnek meg. A felelősségteljes individualizmust követő polgárok képesek lesznek erős kötelékeket, családokat kialakítani, amely az alapja az erős közösségeknek, nemzeteknek. Erős Európa pedig csak erős nemzetekre épülhet".

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI


"Ezért rendkívül fontos megérteni, hogy aki megtámadja vagy relativizálja a családi értékeket az egész Európai Uniót támadja" - hangsúlyozta.
Varga Judit elmondta: az elmúlt évtizedekben az Európai Uniót az egyre mélyülő integráció, az egyre erőteljesebb bürokratizálás és az ideológiai keresztes hadjáratok foglalkoztatták. A jogállamiság, amely eredetileg a politikai akarat korlátozására volt hivatott, ideológiai zsaroló eszközzé vált. Az EU, amely egykor nagyszerű gazdasági együttműködés és a békére törekvés céljaival indult, átalakult birodalomhoz hasonló entitássá, ahol a tagállamok és intézmények közötti feladatok és hatáskörök elmosódtak és szándékosan eltorzultak - tette hozzá.


Véleménye szerint az Európai Unió sikertörténete megszakadt, ami naggyá tette ezt a kontinenst és kultúráit, az többféleképpen is megkérdőjeleződik. Itt az ideje - tette hozzá - hogy erőt, elszántságot és bátorságot mutassunk, felemelkedjünk és megvédjük azt, amiben hiszünk, és amit át akarunk adni a következő generációknak. Mint mondta, az európai életforma forog kockán: a zsidó-keresztény örökség, a közös történelem és kultúra, a sokszínűség és európai és a keresztény szabadság tiszteletben tartása. "Az európai szabadság ellenáll az ideológiai hegemónia nyomásának, és nem csak a polgári és politikai szabadságot, a szólásszabadságot, a gyülekezési és egyesülési szabadságot, a gondolat szabadságát foglalja magában, hanem többek között azt a jogot is, hogy eldönthessük, kivel akarunk együtt élni, és hogyan akarjunk gyermekeinket nevelni" - hangoztatta.


Véleménye szerint, "a liberális és baloldali fősodor eltorzította a szabadságról alkotott fogalmat, hogy azt a polgári szabadságjogok tompa, színtelen és szagtalan elméletével helyettesítse." A szólásszabadság helyett, az általuk meghatározott politikai korrektséget akarják, és az eszmék valódi pluralizmusa helyett a vélemény hegemóniáját."


Mint fogalmazott, a baloldali és liberális fősodor arctalan és homogén, identitás és nemzeti karakter nélküli tömeget akar, szerintük a nemzeti büszkeség szégyen, a hazafiság szélsőség, a kereszténység régimódi, a család pedig elavult fogalom az együttélésre. "A liberális hálózat és a média szándékosan felerősíti ezeket a tendenciákat: nincsenek nemi szerepek, nemi identitás, hit, felelősség - csak individualizmus, személyes jogok és személyes érzések, amelyek meghatározzák mások jogait" - emelte ki.
Hangsúlyozta: a magyar emberek 2010-ben úgy döntöttek, hogy rendkívüli kétharmados többséggel feljogosítják a kormányt, hogy véget vessen a posztkommunista korszaknak. Az állampolgárok felhatalmazást adtak arra, hogy Magyarország alaptörvénye alapján új, keresztény-konzervatív alapokra építsék az államot.


"Számunkra, konzervatívok számára egy ilyen törvény soha nem csupán jogok és kötelezettségek intézményi és eljárási szabályok katalógusa, hanem meggyőződésünk és történelmi alkotmányunk megnyilvánulása" - emelte ki. Hozzátette azt is, hogy az alaptörvényből eredő kötelezettségvállalásból kiindulóan a migráció nem fogadható el mint megoldás a demográfiai kihívásokra, a többi között azért sem, mert veszélyezteti a nemzeti önazonosságot és társadalmi feszültséget okoz.


Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a miniszter elmondta: elő kell segíteni a békét és törekedni kell a stabilitásra, ez az egyetlen kiút ebből a konfliktusból. A háború kezdete óta Magyarország rendkívüli humanitárius segélyezést indított el, több százezer menekültnek nyújt védelmet, segítséget az emberség és a közös felelősség jegyében.
Varga Judit felhívta a figyelmet arra, hogy el kell kerülni az ukrán menekültválság összehasonlítását a 2015-ös migrációs válsággal. "Az elmúlt években érkezett migránsok többsége bizonyítottan nem jogosult nemzetközi védelemre, míg az ukrajnai válság teljesen más, hiszen egyértelmű hogy szomszédunkban fegyveres konfliktus zajlik" - mutatott rá a miniszter.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?