4°C
9°C

Dóra, Dorottya névnapja

RETRO RÁDIÓ

Márki-Zay szerint meg kell "javítani" a fideszes anyákat és nagymamákat

Márki-Zay szerint meg kell "javítani" a fideszes anyákat és nagymamákat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 03. 07. 06:23
Frissítve2022. 03. 07. 06:46

Az ukrajnai fegyverszállítás mellett a Paks 2 beruházás leállítását követeli a baloldal.

Cseh Katalin szerint Márki-Zay Péter „nagyon egyértelműen megígérte”, hogy ez meg is történne kormányváltás esetén – mit sem törődve azzal, hogy így a családok rezsije a négyszeresére emelkedne.

Tovább hazaárulózta a magyar miniszterelnököt a hétvégén is Márki-Zay Péter, amiért nem szállítunk fegyvereket Ukrajnának. Debrecenben, Magyarország második legnagyobb városában sem voltak pár száznál többen kíváncsiak a szombati kampányrendezvényre, amelyen a baloldal kormányfőjelöltje egészen elképesztő módon azt fejtegette, Orbán Viktor „nem védi meg az ukrajnai magyarokat, mert a fegyverek az ukrajnai magyaroknak és ukrajnai ukránoknak mennének”. Vagyis képtelen belátni a verbális ámokfutást folytató ellenzéki politikus, hogy éppen egy ilyen döntés sodorná bele hazánkat a háborús konfliktusba.

A fórumon Márki-Zay megdöbbentő hazugságokat hadart, azt állította például, hogy Orbán „elszigetelődött nemzetközileg, páriasorba taszították”, illetve, hogy az Európai Unió már nem ad több támogatást hazánknak, majd eljutott egészen oda, hogy azok a szavazatok, amelyeket nem az ellenzéki összefogás listájára adnak le, „Putyint tartják hatalmon” (?). A „szeretet forradalmát” hirdető politikus emellett azzal biztatta az „elszámoltatásra” vágyó híveit, hogy a kormányváltás után nemcsak az „újkori vérbírák és újkori propagandisták”, illetve a fideszes politikusok, hanem „összes családtagjuk” is „egész életükben szégyenkezhet” – mindez nem sok empátiára és keresztényi szeretetre vall a hétgyermekes családapától…

Végül kijelentette: „A fiatalok felelőssége mindennél nagyobb, mert ők tudják csak meggyőzni a fideszes édesanyjukat és nagymamájukat és nagyszüleiket, nekik kell meggyőzniük a ma még a Fideszre szavazó, megtévesztett rokonaikat. Ha nem lehet őket megváltoztatni, megjavítani (sic!), akkor maradjanak otthon” – vagyis Márki-Zay családon belüli agitációra szólította fel az ifjakat, és úgy gondolja, ennek sikertelensége esetén az a megoldás, hogy ne engedjék részt venni az országgyűlési választáson a hozzátartozóikat.

A fegyverszállítás mellett a baloldal másik követelése a Paks 2 beruházás leállítása. A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin nemrég az ATV-nek azzal dicsekedett, hogy az Európai Parlament ukrajnai háborúval kapcsolatos határozatának végső szövegébe momentumos javaslatra került be Paks 2 szankcionálása. „Aki azt szeretné, hogy Magyarország leállítsa Paks 2 beruházását, az szavazzon a baloldalra. (…) Márki-Zay Péter ezt nagyon egyértelműen megígérte” – jelentette ki Cseh Katalin.

A Mediaworks Hírcentrum felidézte az innovációs tárca számításait, amelyek szerint ha a paksi atomerőmű által megtermelt villamos energiát hazánk a szabadpiacról szerezné be, akkor a családok rezsije a négyszeresére emelkedne. Egy család éves, 92 147 forintos költsége 356 693 forintra nőne. A Paks 2 projektért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János a Századvég szakmai rendezvényén közölte: ha nem építjük meg a két új paksi blokkot, úgy járunk, mint Németország, ahol a villamos energia mára a magyarországinak az ötszöröse.

Az MTVA székházánál tartott tüntetést tegnap délután szerény részvétel mellett a baloldal, felvonultatva a 2018 decemberi „ostrom” főszereplőit – Hadházy Ákost, Szél Bernadettet, Szabó Tímeát, Varju Lászlót –, de színpadra lépett a kamudiplomás Hajnal Miklós is. A vezérszónok természetesen Márki-Zay Péter volt. Talán nem mindenki emlékszik rá, de a hódmezővásárhelyi polgármester beszédet mondott a négy évvel ezelőtti eseményen is, és sok más mellett már akkor is arról értekezett, hogy „ami ezt a hatalmat életben tartja, azok a megtévesztett, hazugságokkal etetett vidéki emberek”.

Igazi kormányváltó hangulat van – állapította meg Márki-Zay a néhány száz fős tüntetésen, ahol beszélt „agymosott tömegekről”, a kormány által befolyásolt „szerencsétlenekről”, és közölte, „nem lesz szabad választás”, mert akkor „maximum húsz százalékot kapna a Fidesz”, tehát előre bejelentette, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.