Létrehozva: 2022.03.07.

Jogerősen elítélték a gödi momentumos polgármestert

2020-ban törvényt sértve váltotta le a város alpolgármestereit, mondta ki a Budapest Környéki Törvényszék a jogerős ítéletében.

Szerző Ripost

Erről a Magyar Nemzet számolt be elsőként.

Jogerősen elítélte a Budapest Környéki Törvényszék Göd momentumos polgármesterét: Balogh Csaba a törvényszék megállapítása szerint joggal történő visszaélést követett el, amikor 2020 novemberében a pandémia miatti rendelkezéssel élve, egyszemélyi döntést hozva leváltotta két helyettesét. 

Lapunk hónapokon át tudósított a gödi baloldali belháborúról, ami még Gyurcsányig is eljutott, és ami miatt a város egy sor anyagi lehetőségtől esett el.

Egyebek mellett azért is sorolták a gödi Samsung-gyárat kiemelt gazdasági övezetbe, mivel a momentumos polgármester arra törekedett, hogy ő mondja meg, mit is kellene csinálnia a gyárnak, nem pedig a gazdasági racionalitás értelmében akart arról dönteni.

Politikai ellenfelei szerint Balogh bicskanyitogató stílusban próbált tárgyalni a Samsungon kívül a választásokon még őt támogató politikai szövetségeseivel is.

Botrányos testületi ülések sora zajlott, ahol egy alkalommal még a polgármester értelmi képességeit is kétségbe vonta egyik – akkor még hivatalban lévő – alpolgármestere.

Balogh Csaba a Covid-járvány kitörésekor, 2020 márciusában kapott jogaival – azzal, hogy egy személyben, a testület összehívását mellőzve dönthet polgármesterként – ellenfelei szerint rendre visszaélt. Ezért két fegyelmit is indítottak ellene.

Az első fegyelmi csak figyelmeztetéssel zárult, amit a polgármester sikerrel megtámadott a bíróságon. A második fegyelmi során azonban már tízszázalékos bércsökkentéssel sújtották. Ezután következett a visszavágó: Balogh 2020 novemberében másodszor is leváltotta a demokratikusan megválasztott alpolgármestereket. 

A Pest Megyei Kormányhivatal 2020. december 11-én kelt törvényességi felszólításában megállapította: Balogh Csaba törvénysértően járt el, amikor leváltotta két alpolgármesterét, egykori szövetségeseit, Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót. 

A hivatal a felszólítás kézhezvételétől harminc napot adott az akkorra már egyébként is botrányos évet maga mögött tudó, az önkormányzatban egyharmados kisebbségbe szorult városvezetőnek, hogy állítsa helyre a korábbi állapotot. Mindazonáltal Balogh Csaba nem állította helyre a törvényes rendet a jobb sorsra érdemes Duna-parti városban. Sőt mint az egy – a kormányhivatalnak megküldött – leveléből kiderült: nem is szándékozott megtenni azt.

A kormányhivatal bíróságra vitte a makacs városvezetőt, akit a napokban jogerősen el is ítéltek.

Kérdés, ki fogja kifizetni a két elmozdított alpolgármester 2020 decemberétől elmaradt javadalmazásait, illetve hogy kell-e pereskedniük majd az őket joggal megillető pénzekért, vagy Göd városa állja majd a törvény ellenében is ellenük fellépő polgármester bíróság által megállapított önkényeskedését.

Az már csak hab a tortán, hogy Balogh a saját feleségével és az általa kinevezett két új alpolgármesterrel alkot egy négy fős frakciót, ám a tizenkét fős testületben abszolút kisebbségben van. A két elmozdított alpolgármester két további önkormányzati képviselővel külön frakcióban dolgozik, ám őket rendre támogatja a négy fős Fidesz-frakció is, így Balogh nem tudja érvényesíteni akaratát, csak ha kiegyezik a többséggel.

Sorra érik a botrányok Balogh Csabát, aki korábban azzal bukott le, hogy két gödi iskola intézményi tanácsába is beültette momentumos feleségét, Vajda Viktóriát. A történtek után megpróbálta megmagyarázni döntését, de még kínosabb lett a vége: azzal próbált védekezni, hogy „nem tudott mit tenni, hiszen az egyik intézményből megkérték, hogy párja legyen a tanácstag”. A botránypolgármesternek azonban nem ez volt az egyetlen érdekes ügye az elmúlt időszakban – írta az Origo.hu.

Az alig több mint húszezres város baloldali vezetője előszeretettel veszi magát körül tanácsadókkal. Legutóbb január közepén frissen kinevezett alpolgármesterének, régi bizalmasának, Hlavács Judit párjával kötött jól fizető, megbízási szerződést.

Az Origo.hu birtokába jutott dokumentumok tanúsága szerint Balogh Csaba tavaly május óta kisebb megszakításokkal alkalmazza Csáki Zsigmondot.

Legutóbb november 30-án szerződött vele: bruttó 350 ezer forintért véleményezheti az önkormányzati cégek működését, illetve észrevételeket tehet ezeknek az átláthatóságával kapcsolatban. Megbízatása tavaly december elsejétől idén június végéig szól, ami azt jelenti, hogy a városvezető több mint fél évig kíván rátámaszkodni.

Gyors utánanézéssel kiderül, hogy Csáki Zsigmond erősen szélsőséges nézeteket képvisel. Heves polgármestereként rendszeresen, vállalhatatlan hangnemben támadta a hazai kisebbségeket, elsősorban a romákat. Többek között olyanokat mondott, hogy

  • „két éven keresztül hetvenmillió forintot költenénk programokra, a helyi cigányságra, azért, hogy ne a városi közintézményeket amortizálják le”;
  • „dajdajozás helyett felzárkóztató programok, így mentesíthetjük a várost a cigányságtól”;
  • „védjük meg intézményeinket a cigányságtól”;
  • „nem erre a földre születtek, mert nem erre a földre valók, a cigányok mind bűnözők”.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson