Létrehozva: 2022.03.19.
Módosítva: 2022.03.19.

Ismét az ukrajnai fegyverszállítás mellett érvelt Márki-Zay Péter

A baloldal jelöltje egy csütörtöki lakossági fórumon ismét azt fejtegette, hogy hazánknak fegyvert kellene küldeni Ukrajnába.

Szerző Ripost

Mert szerinte ezzel védenék az ottani magyarokat is. Közben Márki-Zay Péter tagadni próbálja a háborúpárti kijelentéseit, sőt még feljelentést is tett közösség elleni uszítás miatt, a kormányfőt, a Fideszt és a média egy részét vádolva. A Mediaworks Hírcentruma a pontos tájékoztatás érdekében ismét sorra vette a baloldal jelöltjének a kérdéskörben tett eddigi nyilatkozatait.

Hiába tagadja Márki-Zay Péter, hogy fegyvert szállítana Ukrajnának, a zavaros nyilatkozataiban újra és újra visszatér a háborús retorikához. Pénteken már odáig ment, hogy feljelentést tett az ügyészségen rémhírterjesztés és közösség elleni uszítás vádjával, mert szerinte Orbán Viktor, a Fidesz, „és médiája" valótlanságokat híresztel és rágalmazza az ellenzéket, hiszen az ő programjukban éppen az ellenkezője szerepel.

Újabb kardcsörtetés

A baloldal jelöltjének legújabb akciója azért is visszatetsző, mert ő maga indította el a háborúpárti hisztériakeltést, amikorTÖBB ALKALOMMAL IS AZT MONDTA, HOGY MAGYARORSZÁGNAK FEGYVEREKET KELLENE SZÁLLÍTANIA UKRAJNÁBA, ÉS HA A NATO ÚGY KÍVÁNJA, AKÁR MAGYAR KATONÁKAT IS HÁBORÚBA KELLENE KÜLDENI.

Később tagadni próbálta a kijelentéseit, sőt a kormányt vádolta alaptalanul azzal, hogy fegyvereket szállít Ukrajnába. De most egy csütörtöki lakossági fórumon, Kiszomboron megint megerősítette, hogy szerinte Magyarországnak kötelessége lenne fegyverekkel támogatni a háborúban Ukrajnát.Úgyhogy igenis Ukrajna az egy független állam, és az ukránoknak és az ott élő magyaroknak is joga van megvédeni magukat– hangoztatta Márki-Zay Péter. Az ezt követő mondatába teljesen belezavarodott, de ez sem állította le és folytatta szinte követhetetlen gondolatmenetét. Konkrétan úgy fogalmazott: „És amikor Orbán Viktor megtagadná a fegyvereket, amit egyébként ő is szállít nekik, de aki azt mondja, hogy nem kellene nekik szállítani, mert azokat majd a magyarok ellen használják. Hát mondom, elnézést kérek, tudom, hogy a gazdasághoz nem ért miniszterelnök úr, de ez még talán azt a logikai szintet nem haladja meg, hogy Orbán Viktor is meg kell értse. Tehát hogyha mi az ukrajnai magyaroknak és ukránoknak adunk fegyvert, hogy megvédjék magukat az oroszoktól, akkor azt nem az ukrajnai magyarok ellen fogják használni, hanem az ő védelmükben".

Ebből az újabb nyilatkozatából is egyértelmű, hogy miközben tagadni és vádaskodni próbál, a baloldal miniszterelnök-jelöltje kiáll az ukrajnai fegyverszállítás mellett, továbbra is háborúba sodorná hazánkat.

Háborús retorika a kezdetektől

Mindez nem meglepő, hiszenMÁR A FEGYVERES KONFLIKTUS KITÖRÉSE ELŐTT CSAKNEM KÉT HÉTTEL KATONAI SEGÍTSÉGET JAVASOLT MÁRKI-ZAY PÉTER.Gulyás Márton baloldali aktivista kérdésére - ha kitör a háború, ő adna-e katonai segítséget Ukrajnának -  február 13-án azt mondta: „Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is." Márki-Zay úgy fogalmazott: „Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván, itt Magyarország, azért valljuk be... hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának."

Jól látszik tehát, hogy hamis Márki-Zay utólagos védekezése, hogy ő csak a NATO-döntések betartásáról beszélt. A NATO ugyanis nem hoz kötelező döntést minden esetben (az iraki háborúban sem vett részt minden NATO-ország, a résztvevőket ezért "hajlandók koalíciójának" nevezték el). Márki-Zay a fenti nyilatkozatában sem arról beszél, hogy megtenné, amit KELL, hanem azt, hogy megtenné, amit LEHET.Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk.Márpedig a NATO szövetségi rendszere a fegyverszállítást megengedi, de senkit nem kötelez rá. Minden ország szuverén döntést hozhat:AZ ORBÁN-KORMÁNY NEM KÜLD FEGYVEREKET, MERT NEM AKARJA, HOGY MAGYARORSZÁG BELEKEVEREDJEN A HÁBORÚBA, MÁRKI-ZAY A FENTI MONDAT ALAPJÁN NYILVÁNVALÓAN KÜLDENE, ÉS MAGYARORSZÁG HÁBORÚBA KEVEREDÉSÉT KOCKÁZTATNÁ.

Márki-Zay többször beszélt ezután is arról, hogy fegyvereket is küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk."

Egy nappal a háború kitörése előtt jelent meg Márki-Zay Péternek a német Tagesspiegel című lapnak adott nyilatkozata, amelyben a baloldal jelöltje újra kinyilvánította: támogatná a fegyverszállítást Ukrajnába. „Természetesen Magyarországnak, mint NATO- és EU-tagnak, csatlakoznia kell minden Oroszország elleni szankcióhoz. Ez elvi kérdés – még akkor is, ha ez gazdaságilag árt nekünk. A fegyverszállításokat is támogatnám, amennyiben a NATO és az EU emellett döntene. Mindig a közös döntéseket követnénk."

Életveszélyes nyilatkozatok

A baloldal miniszterelnök-jelöltje március 4-i, nyíregyházi fórumán ismét amellett kardoskodott, hogy Magyarország is vállaljon szerepet az orosz–ukrán konfliktusban. „Nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen. Orbán Viktor azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot [...] Nyilvánvaló, hogy ebben a konfliktusban ezek a fegyverek nem a magyarok ellen használandók, ezek a magyarokat védik Ukrajnában" – mondta Márki-Zay Péter a fórumon. A baloldal jelöltje hozzátette, szerinte Orbán Viktor hazudik, amikor azt mondja, hogy fegyverek küldésével veszélynek tenné ki Magyarországot. Márki-Zay azt is elmondta az eseményen, hogy szerinte az ukránok Orbán Viktort tartják felelősnek a háború kirobbanásáért. Ez utóbbi kijelentése – túl az abszurditásán – rendkívül veszélyes is, hiszen alkalmas arra, hogy a kárpátaljai magyarok ellen hangolja az ukránokat.


Szerdán a közszolgálati televízióban megismételte azt a korábbi valótlan állítását, amely szerint valójában Orbán Viktor, illetve a kormány szállít fegyvereket Ukrajnának. Azt is állította, hogy a magyar miniszterelnök Londonban Boris Johnson brit kormányfőnek megígérte, hogy katonai segítséget nyújt az ukránoknak.

A valóság ezzel szemben az, hogy Boris Johnson a V4-es országokról általában beszélt ebben az összefüggésben, de Orbán Viktor többször megerősítette, hogy Magyarország sem fegyvert, sem katonát nem küld Ukrajnának, mert hazánknak ebből a háborúból ki kell maradnia.

 

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt