RETRO RÁDIÓ

Hollik: A baloldal elkezdte tagadni, hogy katonákat és fegyvereket küldene a háborúba

HOLLIK István
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 03. 16. 16:51

A Fidesz szerint Márki-Zay Péter már tagadja, hogy a baloldal katonákat és fegyvereket küldene az ukrajnai háborúba, holott korábbi nyilatkozatai éppen erről szóltak.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videónyilatkozatában arról beszélt: Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje” azt próbálta meg „bemagyarázni” a magyar embereknek, hogy ő, illetve más baloldali politikustársai soha nem mondták, hogy katonákat és fegyvereket küldenének a háborús konfliktusba.
Közölte: nem először fordul elő, hogy Márki-Zay Péter a saját szavait cáfolja meg és megpróbálja letagadni, amit korábban mondott.

„A tények ugyanakkor mást mutatnak, a hazug embert pedig hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” - jegyezte meg Hollik István, aki szerint Márki-Zay Péter a háború kezdetén többször is kijelentette, hogy katonákat és fegyvereket is küldenének a háborúba.

Hozzátette: több baloldali politikus - Fekete-Győr András (Momentum), Juhász Ferenc korábbi szocialista honvédelmi miniszter és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője - is megerősítette a baloldal ezen álláspontját, a legutóbb pedig a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita beszélt arról, hogy csak hivatásos katonákat küldenének a háborúba.

Kitért arra: Márki-Zay Péter egy német lapnak arról is nyilatkozott, hogy Magyarországnak olyan szankciókat is támogatnia kellene, amelyek károsak gazdaságilag az ország számára, azaz „a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát”.

Hiába tagadja tehát Márki-Zay Péter, ami tény, az tény. A baloldal felelőtlen és veszélyes javaslataival bizony belesodorná a háborúba az országot” - összegezte véleményét Hollik István.

Kijelentette: a kormányoldal ezzel szemben továbbra is azon dolgozik, hogy Magyarország maradjon ki ebből a háborúból, és ezzel megőrizzék az ország békéjét és biztonságát.

Időközben megerősítette Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje a köztévében, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldene az ukrajnai háborúba.

Az, hogy nem katona, nem kiképzett sorköteles embereknek ki kellene mennie, az hazugság - mondta Márki-Zay, tehát kiképzett magyar katonákat kiküldene a háborúba, ezzel pedig belesodorná Magyarországot a fegyveres konfliktusba.

A köztévé hazudik az Ukrajnában kialakult helyzetről, és arról is, hogy Orbán Viktor kormánya nem fog fegyvereket küldeni a szomszédba, miközben róla azt mondják, ez a célja - mondta Márki-Zay Péter a köztévében. Kiemelte: a NATO-tagállamok szállítmányai továbbra is keresztülmennek Magyarországon, sőt repülőgépek is visznek fegyvereket. Boris Johnsonnak ígéretet tett arra a magyar miniszterelnök, hogy ha kell, katonákkal is segítik a csoportosulás munkáját. (Az utóbbi állítások hazugságok, maguk az érintettek cáfolták ezeket.) Amikor én ugyanezt mondtam, akkor abba belemagyarázták a katonaságot. Az, hogy nem katona, nem kiképzett sorköteles embereknek ki kellene mennie, az hazugság - mondta Márki Zay. 

Tehát kiképzett magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába a baloldali politikus, ezzel pedig belesodorná az országot a háborúba.  

A hazug embert hamarabb utolérik...

A fegyverek és katonák küldéséről elsőként Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje beszélt a Partizán című baloldali propagandacsatornán.

Azt mondta, hogy kész fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába.

 

A baloldali politikus nem először tett háborúpárti nyilatkozatot, de hasonlóan nyilatkozott Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, Fekete-Győr András, Juhász Ferenc, Gyurcsány volt hadügyminisztere és Rónai Sándor DK-s EP-képviselő is. 

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy magyar katonákat is a frontra küldene. Az országgyűlési képviselő és egyúttal jelölt Ádándon a következő fejtegetésbe bocsátkozott, amit érdemes szó szerint idézni: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (...) hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (...). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mer' ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta”.

A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője tehát a saját hozzátartozóit nem engedné harcba küldeni, de természetesnek gondolja, hogy a hivatásos katonák feláldozhatók egy háborúban, amelyben sem hazánk, sem a NATO nem érintett. 

Potocskáné Kőrösi Anita beismerése beleillik azon baloldali nyilatkozatok sorába, amely szerint Magyarországnak be kellene lépnie a konfliktusba. Fekete-Győr András, a Gyurcsány-lista 5. helyén szereplő volt Momentum-elnök is azt mondta, hogy fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnába.

Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere pedig azt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor pedig az ATV reggeli műsorában fogalmazott úgy a magyar katonai segítség elmaradása miatt: – Nagyon sajnálom a magyar kormány bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek. Hozzátette: szerinte ezzel nem veszélyeztetnék a kárpátaljai magyarságot. A fegyverszállítások tényét az orosz kormány egyébként úgy kommentálta, hogy az Ukrajna területére érkező szállítmányokat célpontnak tekintik, így előfordulhat, hogy akár a magyarlakta településeken áthaladva lövik ki az ilyen céllal érkező konvojokat.

Márki-Zay vérciki módon szólta el magát beszédében

A baloldali miniszterelnök-jelölt beszédében valószínűleg úgy akart fogalmazni, hogy ők képviselik a szeretet hatalmát, de az igazság a felszínre tört.

„Ha április 3-án a hatalom szeretete legyőzi a szeretet hatalmát, akkor ezek a fiatalok hazatérnek” - utalt azokra, akik egy szivárványkormány esetén szerintük azonnal visszaindulnának hazánkba.

Márki-Zayról nem először derül ki, hogy képtelen beszédet mondani, Gyurcsány jelöltje folyton súgógépet használ. Most azonban lehet még így sem ment, hogy ne csússzon ki a száján, hogy ők valójában a hatalomért küzdenek, nem pedig a magyar emberekért.

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.