4°C
9°C

Dóra, Dorottya névnapja

RETRO RÁDIÓ

Gyurcsányék és a baloldal a háború pártján

Gyurcsányék és a baloldal a háború pártján
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 03. 28. 13:22

Nem vehetünk részt egy háborúban, amelyben semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk - jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor vasárnap Szentendrére látogatott, ahol Vitályos Eszterrel együtt kampányolt és választókkal találkozott.

„Azt mondja nekünk a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc, hogy mi egy pocsék nemzet vagyunk. Ha nem küldünk katonákat, fegyvereket, ha nem veszünk részt ebben a háborúban, akkor pocsék nemzet vagyunk szerinte” - emlékeztetett a baloldali politikus szavaira a kormányfő a Facebookon megosztott videójában.

Orbán Viktor szerint ezzel szemben meg kell üzenni, hogy a magyar nagyszerű nemzet és ebben a háborúban is nagyszerűen áll helyt.

„Több mint 500 ezer bajban lévő embernek nyújtottunk és nyújtunk segítséget. MI egy nagyszerű ország vagyunk, amely pontosan úgy jár el, ahogy erkölcsileg el kell járnia. De azt senki sem kérheti tőlünk, hogy vegyünk részt akár emberéletek árán is egy olyan háborúban, amely nem is a mi háborúnk” - mutatott rá Orbán Viktor.

Hozzátette: Nem tudunk úgy segíteni, hogy közben tönkretesszük magunkat egy háborúban, amelyben semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

Összevissza beszél és azt is letagadja, amit órákkal korábban jelentett ki a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc jelöltje. A háború idején is extrémen felelőtlenül kommunikáló baloldali Márki-Zay Péter ezzel veszélybe sodorja Magyarországot és a magyarokat. A miniszterelnök-jelölt láthatóan teljesen szétcsúszott, fogalma sincs a körülötte zajló eseményekről, a világpolitika alakulásáról, az ország érdekéről.

Alább Márki-Zay valóságferdítéseiről és magyarázkodásairól gyűjtöttünk össze egy terjedelmes listát, de a teljesség igényét az ő esetében lehetetlen teljesíteni, hiszen onnan lehet tudni, hogy a zavaros baloldali épp összevissza beszél, hogy kinyitja a száját!

Orbán Viktor a felelős az ukrán háborúért

Kizárólag Orbán Viktor a felelős azért, hogy kitört az orosz-ukrán háború Márki-Zay Péter szerint. A baloldal miniszterelnök-jelöltje erről egy videóban beszélt közösségi oldalán.

Márki-Zay akár katonai támogatást is adna Ukrajnának

Gulyás Márton, a Partizán műsorában szegezte először a baloldali miniszterelnök-jelöltnek a kérdést, hogy a határainktól nem messze dúló háborúval kapcsolatban milyen álláspontot képvisel.

„Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván Magyarország hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának” – mondta.

Gulyás konkrétan is rákérdezett  „Akár katonait is?” Márki-Zay Péter úgy válaszolt: „Hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is” – mondta. 

Márki-Zay fegyvereket is adna

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a fegyverszállítás volt a téma.

Azt kérdezték: „ha önön múlna, adna fegyvereket Ukrajnának?” Márki-Zay azt válaszolta: „a NATO-tagság kell, hogy meghatározza ezt a döntést is.” „Tehát, amit a NATO tesz, azt kell tennie a magyar kormánynak is ebben az esetben” – foglalta össze a műsorvezető.

„Pontosan, azt kell. A NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is. Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk” – mondta.

 

Márki-Zay feljelenti rémhírterjesztésért Orbánt

Márki-Zay Péter utána nagyon gyorsan elfelejtette a meggondolatlan és veszélyes kijelentéseit arról, hogy fegyvereket és katonákat küldjünk Ukrajnába. Annak ellenére, hogy felvételek bizonyítják, hogy mindez megtörtént, feljelentést tett rémhírterjesztés, valamint közösség elleni uszítás vádjával Orbán Viktorral szemben, mert szerinte a miniszterelnök és az állítólagos „Fidesz-média” azt a valótlanságot terjeszti, hogy az ellenzék magyar katonákat akar az orosz-ukrán frontra küldeni.

Nem tűrjük, hogy bárki azt hazudja az ellenzékről, hogy magyar katonákat akar az orosz-ukrán frontra küldeni! - mondta összeszedetlen beszédében, szinte már remegő hangon a hódmezővásárhelyi ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján március 18-án.

Az egész bejelentkezés hossza alatt vádaskodik abszurd és blőd kijelentéseit váltogatva:

 

Márki-Zay valójában maga terjeszt rémhírt

Márki-Zay Péter azt mondta a köztévében, hogy ugyan azzal vádolják, hogy katonákat küldene Ukrajnába, valójában „éppen Orbán Viktor küld fegyvereket Ukrajnába, most is van fegyverszállítás Magyarországon keresztül, magyar gépek részt vesznek ebben”. Emellett azt is mondta, hogy Orbán Viktor katonai segítséget ígért Boris Johnsonnak.

Márki-Zay bármi fedezet nélküli képtelenségeit végül már a baloldali média sem bírta ki, hogy ne cáfolja.

A Telex nevű Soros-blog úgy fogalmaz: az alapján, hogy a kormány többször is azt állította, hogy nem engednek ilyesmit, valamint, hogy a pártszövetség által említett két repülő nem magyar parancsra repült, nem igaz, hogy Magyarország fegyvereket küld Ukrajnába, és közvetlenül Ukrajnába való fegyverszállításra sincs bizonyíték.

Az, hogy Orbán Viktor katonai támogatást ígért volna Boris Johnsonnak először a 24.hu-n jelent meg, de még aznap este megírták, hogy ez valójában nem igaz, egy hírügynökség rosszul idézte Johnsont. Szijjártó Péter Londonban is azt mondta, hogy Orbán csak humanitárius segítséget ígért. Ez alapján nem valószínű, hogy létezne egy ilyen titkos ígéret - írják.

Márki-Zay szerint hazudott a Telex

A baloldali miniszterelnök-jelölt ragaszkodott a nyilvánvaló hülyeséghez: kitart amellett, hogy ő igazat mondott, szerinte hazugság, hogy ő hazudott, tehát még a függetlennek hazudott, egyértelműen baloldali portáljukra is tüzelni kezdett.

Baloldali abszurd: ez úgy derült ki, hogy miniszterelnök-jelölthöz teljesen szokatlan módon Márki-Zay Péter felhívta a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, és telefonon elmondta neki, hogy a Telex hazudik. Legalábbis ezt írta Deák Dániel a Facebookon. Márki-Zay Péter egyelőre nem jelezte, hogy esetleg ez is hazugság lenne.

Ugyanazt, vagy mégsem

Ugyanazt csinálnám miniszterelnökként, mint Orbán Viktor, csak én nem hazudoznék róla – mondja a JelenValó legújabb videójában Márki-Zay Péter.

„Orbán beengedte a NATO csapatokat, én is beengedném. Orbán fegyvereket szállít Ukrajnának, mi is megszavaztuk volna Brüsszelben, hogy az Európai Unió fegyvert szállítson Ukrajnának. Orbán segíti a menekülteket, hirtelen elfelejtette 8 év gyűlöletkampányát. Mi is segítenénk a menekülteket. Orbán megszavazta a szankciókat, mi is megszavaznánk.”

Ez március 22-én reggel történt.

Március 22-én este máris letagadta, hogy mit mondott ugyanazon a napon néhány órával korábban.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy fogalmazott: „Közveszélyesek lennénk, ha ugyanúgy kezelnénk a háborút, mint Orbán Viktor.” 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.