RETRO RÁDIÓ

Szijjártó elmondta, milyen lesz a Londoni Magyar Ház

SZIJJÁRTÓ Péter
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 02. 20. 09:17

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

 

Szijjártó Péter elmondta: hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére. 

Fotó: KKM/Borsos Mátyás

A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének. 

A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg "annak érdekében, hogy Magyarországhoz - ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz - méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban" - fogalmazott Szijjártó Péter. 

Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy "ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat".

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.