
Márki-Zay Péter nyomásgyakorlását követően lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője.
Lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője, akinek jogkörében ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el – közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala, amely Márki-Zay kommentárját is közli. Eszerint Tatár Zoltán azért döntött így, mert „nyomás alá helyezték a választási bizottság tagjainak kiválasztása kapcsán”.
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének közleménye határozottan fogalmaz: „Tatár Zoltán jegyzőnek, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetőjének lemondásával egyértelműen bebizonyosodott: Márki-Zay Péter és politikai közössége befolyásolni, manipulálni akarta a helyi választás lebonyolításáért felelős testület összetételét és munkáját. Tatár Zoltán a jogszabályoknak megfelelően javaslatot tett a közgyűlésnek az országgyűlési egyéni választási bizottság tagjaira, majd az eredeti előterjesztését az utolsó pillanatban módosította, és egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a választáson jelöltként induló Márki-Zay Péter ügyvédjének lányát javasolta tagnak” – írta a Fidesz helyi szervezete.
A közgyűlésen a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője és a vásárhelyi önkormányzat ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Gyutay Katalin ki is jelentette, hogy az új tag az ellenzéki összefogás jelöltje – tették hozzá a közleményben.
„Tatár Zoltán nyilvánvalóan a jelöltként induló Márki-Zay Péter politikai nyomására módosított az eredeti előterjesztésén, a kirobbant botrány hatására pedig beadta a lemondását. Miközben tehát Márki-Zay Péter országosan a választások tisztaságáért aggódik, az egyéni választókerületi választások menetét befolyásolni akarta” – szögezte le a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete állásfoglalásában.
Személyi kultusz, ízléstelen ünnep Hódmezővásárhelyen
„A szabadság ünnepe” címmel hirdet rendezvényt Márki-Zay Péter péntek délutánra Hódmezővásárhelyen. A „zenés, vidám retróest” előtt ő maga mond beszédet, majd több más előadó mellett fellép Charlie is. Február 25-ét azért nyilvánította Márki-Zay piros betűs ünneppé a városban, mert ekkor nyerte meg a polgármester-választást 2018-ban, megszerezve a szavazatok 57,49 százalékát.
Az erősen messiástudatos politikust ismerve nem meglepő, hogy saját győzelméből ünnepet kreál, amelynek hirdetményén a sztárfellépő halványan, a háttérben látható, míg a városvezető fotója uralja a plakát felét. Egyértelműen személyi kultuszt épít tehát, és azon sem talál kivetnivalót az egyébként a „lopás ellen” fellépő miniszterelnök-jelölt, hogy az önkormányzat közpénzből szervez ingyenes show-t saját híveinek. Az pedig a „szeretetországot” építő politikus újabb ízléstelen megnyilvánulása, hogy egy olyan eseményt ünnepeltet, amelyre azért kerülhetett sor, mert az előző polgármester elhunyt. S mindezt ráadásul a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc politikáját hozná vissza, ami tönkretett országot és gazdaságot jelentene - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi videonyilatkozatában.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy a DK-elnök „Itt a Feri” címmel rendezvénysorozatot indított. „Erősen szimbolikus, hogy a kampány megint arról szól, hogy itt Feri, akit a baloldal nagy egyetértésben próbál visszasegíteni a hatalomba” – mondta Kocsis Máté.
Hollik István kedden kifejtette: Nagykőrösön folytatták az aláírásgyűjtést, és arról beszélgettek a támogatóikkal, mindannyian hallották, hogy Márki-Zay Péter azt mondta, „ő rendkívül liberális gazdasági kérdésekben, és azt is mondta, hogy szerinte nem kell feltétlenül minimálbér Magyarországra”.
Hollik István hangsúlyozta: „itt a nagykőrösiek is pontosan tudják, hogy a roppant liberális gazdaságpolitika és a minimálbér megszüntetése” a gyurcsányi politika, tehát Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc politikáját hozná vissza.
Úgy vélte, ez „befagyasztott béreket, tönkretett országot, tönkretett gazdaságot, növekvő munkanélküliséget” jelentene. „Nem szeretnénk, hogy visszajöjjön a régi gazdaságpolitika, hiszen mindannyiunknak előre kell menni és nem hátra” - fogalmazott a politikus.







