RETRO RÁDIÓ

Kiábrándult, nagyon nehezen mozgósítható a baloldali tábor

Kiábrándult, nagyon nehezen mozgósítható a baloldali tábor
Létrehozva2022. 02. 07. 20:48
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Már hirdetésekkel sem képes megszólítani a választókat Márki-Zay, annyira elutasított politikus lett. Egyre többször kérik számon rajta a gyalázkodó kijelentéseit.

Egy politikus politikai halálát jelenti az, ha már elemzőkkel és újságírókkal akar vitatkozni, jelentette ki a Magyar Hírlapnak Deák Dániel, a múlt hét történéseit elemezve.

Márki-Zay Péter lejtőn van, amióta megválasztották miniszterelnök-jelöltnek: a közösségi médiában és a valós térben is rommá veri őt a jobboldal, a közvélemény-kutatásokban is egyre rosszabbul áll – értékelte a pillanatnyi esélyeket Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Hozzátette, „az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje végső elkeseredettségében már lassan mindenkit kihív vitázni, a múlt héten Bohár Dánielt és engem is televíziós vitára hívott”. Egy politikus politikai halálát jelenti, ha már nem politikusokkal, hanem elemzőkkel és újságírókkal vitatkozik – állapította meg Deák, felidézve: Karácsony Gergely esetében is ez indította el a végső bukást, „ő is velem kezdett el vitatkozni a politikusok helyett”.

Karácsony Gergely, Márki-Zayhoz hasonlóan, nem vehető komolyan, aminek következtében mindkettőjüknek összeomlott a támogatottsága – mutatott rá a politológus. Megjegyezte, Márki-Zay Péternek inkább fizetnie kellene a beígért milliókat, hiszen többen is bizonyították korábbi kijelentéseinek valódiságát.

Egy ilyen politikussal, aki valótlanságokat állít, és még a saját korábbi kijelentéseit is letagadja, nincsen semmi értelme vitatkozni, ugyanis csak a 2006-os választási kampány ismétlődne meg, amelynek során – maga Gyurcsány Ferenc ismerte el – hazugságokkal nyert választást a baloldal – szögezte le Deák Dániel.

Jó visszajelzése szerinte egy politikus kampányának, hogy miként teljesít a közösségi médiában. Márki-Zay Péter hiába hirdetett kétszer annyiért – tizenhárommillió forintért –, mint egy héttel korábban, az interakció száma tizenegyezerrel visszaesett. Ez azt jelzi, hogy még hirdetésekkel sem képes megszólítani a választókat, annyira elutasított politikus lett – magyarázta az elemző. – Ugyanez érezhető a kampányeseményein is, ahol egyre többször kérik rajta számon a választók a felháborító és gyalázkodó kijelentéseit.

A baloldali szavazók is kiábrándultak – folytatta a politológus –, amit jól jelez, hogy Gyurcsányék is már mindenféle ígéretekkel igyekeznek aktivistákat szerezni a kampányidőszakra. Ennek az aktivistahiánynak volt már az előjele az is, hogy nem tudtak egy hónap alatt sem összeszedni legalább kétszázezer aláírást a saját népszavazási kezdeményezésükhöz. Deák arra is felhívta a figyelmet, kevesebb, mint nyolc hét van hátra a parlamenti választásig, és a kampány során az lesz a fő kérdés, melyik oldal tudja a leginkább aktivizálni a saját táborát.

A jobboldal ebben sokkal erősebbnek tűnik, míg Márki-Zay még a sajátjait is kiábrándítja. Most szombaton Orbán Viktor évértékelő beszédével indul a hivatalos választási kampány, majd március 15-én a Békemenet mozgósítja a jobboldali szavazókat. A baloldalon Gyurcsány Ferenc nyitja meg a kampányidőszakot a beszédével, ezzel is jelezve, hogy ő az igazi főnök a baloldalon – hangsúlyozta az elemző.

Megjegyezte: az is ártott Márki-Zay népszerűségének, hogy Londonban választási csalásra buzdította a híveit, a Soros-féle szervezetek pedig választási megfigyelők százait hívták április 3-ára Magyarországra. Hiába mindez, ha a jobboldal sikeresen meg tudja szervezni magát, és eredményesen mozgósít, minden manipulációs próbálkozás ellenére is sikert arathat a választáson.

A nemzetközi beavatkozás az, amiben reménykedhet a baloldal, azonban Brüsszelből már jelezték, a választás előtt biztosan nem indul már el az úgynevezett jogállamisági mechanizmus Magyarországgal szemben, tehát nem fognak szankciókat bevetni – magyarázta Deák Dániel. Úgy véli, ez komoly arculcsapás a baloldalnak, hiszen ők már 2020 végén abban reménykedtek, hogy 2021-ben jönnek a szankciók, ehhez képest még 2022 februárjában sem történt semmi ilyen.

Bár minden megszólalásában összevissza beszél, Gyurcsány kormányfőjelöltje nagyon szeretne vitázni valakivel, már országszerte óriásplakátokkal igyekeznek vitára provokálni a miniszterelnököt. Emellett ismét homofóbnak nevezte a gyermekvédelmi népszavazást.

Nem telik el nap anélkül, hogy Márki-Zay Péter ne mondana vagy tenne valami botrányosat. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje legutóbb egy újságírót nevezett aberráltnak, majd levette arcáról a maszkját, és beleköpött. A minősíthetetlen gesztusról videó is készült, amely mára vírusként futott végig az interneten.

A baloldal jelöltje mára olyannyira nem komolyan vehetővé vált, hogy egy önmagát valamire tartó politikus sem ülne le vele vitázni, a minap Lázár János minősítette vitaképtelennek. Korábban Dömötör Csaba államtitkár ezzel kapcsolatban azt mondta, csak egy Gyurcsány Ferenccel folytatott vitának lenne értelme, amely azonban nem vezetne sehová, ugyanis utóbbi a viták során lehazudná a csillagokat az égről, ahogyan azt korábban is megtette.

Márki-Zay viszont mindenképpen vitázni akar valakivel, legutóbb Deák Dániel politológust hívta ki, aki erre úgy reagált, hogy a baloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, Márki-Zay Péter még azzal sem néz szembe, amit saját maga mondott. „Ezért amíg nem ismeri el mondatait, addig nincs miről vitatkoznunk” – fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Márki-Zay azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Tegnap bejelentették: plakátkampány indul arról, hogy Orbán „nem mer” kiállni vitázni vele. A jelek szerint a költségek sem érdeklik a cél érdekében: összesen ezerháromszáz óriásplakátot terítenek szét az országban, és autókon is hordozzák majd a fenti üzenetet.

Deák Dániel a Magyar Hírlap Faktum című podcastjának legfrissebb adásában egyébként arról beszélt: a baloldal dezinformációval kampányol. Megjegyezte, a családtámogatás, a rezsicsökkentés, a minimálbér-emelés, a társadalom minden szintjét érintő pozitív intézkedések szúrják a baloldal szemét, ezért egyszerűen megszüntetnék ezeket. Emlékeztetett arra, hogy Márki-Zay Péter az élelmiszerárstopot is ostobaságnak nevezte. Deák szerint Márki-Zay szinte minden megszólalásában állít valamilyen valótlanságot, ami már a baloldali partnereinek is feltűnt, még az „őszödi hazugságbeszédnek” tartott szónoklatáról elhíresült Gyurcsány Ferenc és felesége is szóvá tette…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.