Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.02.27.

Két Gyurcsány is van a baloldali lista első tíz helyén

A Magyar Nemzet azt írta: a lista hemzseg a Gyurcsány Ferenchez köthető személyektől, így nem túlzás azt Gyurcsány-listának nevezni.

Szerző Ripost

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy két Gyurcsány is bekerült az első 10-be, ilyenre korábban Magyarországon nem volt példa.

Összeállt a Gyurcsány lista – így foglalta össze a Magyar Nemzet a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjeinek sorrendjét. A lap szerint figyelemre méltó, hogy a listán szereplő politikusok mindegyike kapcsolódik Gyurcsány Ferenchez és a volt miniszterelnök politikájához.

Ahogy a lap fogalmaz: a listát vezető Márki-Zay Péter az elmúlt hónapokban megszólalásaival többször bizonyította, hogy Gyurcsány Ferenc elképzeléseit képviseli. A második helyen szereplő Dobrev Klára helyzete Gyurcsány Ferenc feleségeként egyértelmű.

A harmadikként induló Karácsony Gergely az MSZP-SZDSZ-kormányok idején a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott és családi cége is több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól.

Jakab Péter és Fekete-Győr András korábban Gyurcsány-ellenes politikusokként tűntek fel, pálfordulásuk után most a lista befutó negyedik és ötödik helyén szerepelnek. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, és Ungár Péter LMP-s képviselő szintén Gyurcsány-kompatibilis politikusok – teszi hozzá a Magyar Nemzet. Nyolcadikként Gyurcsány Ferenc neve olvasható a névsorban.

Vagyis a lista első 10 neve között Gyurcsány-család két tagja is szerepel.

Hogy a sajtóban csak Gyurcsány-listaként emlegetett névsort népszerűsítse, Gyurcsány Ferenc pénteken az ATV stúdiójában személyesen is megjelent. Holott – ahogy azt a műsorvezető megjegyezte – a DK elnöke hónapok óta nem járt ott. Gyurcsány Ferenc az első 15 helyből a listavezetőn kívül feleségét és saját magát emelte ki.

A számok Gyurcsány Ferencnek kedveznek. A 45-ből ugyanis a DK kapta a legtöbb, összesen 14 helyet.

Gyurcsány Ferenc újra nyíltan hirdeti, hogy ő a főnök a baloldalon – erről a XXI. Század Intézet elemzője beszélt az M1-en. Nagy Ervin rámutatott: Gyurcsány Ferenc most is bedarálta a baloldali koalíció pártjait.

„Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag 2020 óta következetesen azt állítja, hogy egy lista, egy miniszterelnök-jelölt és minden választói körzetben egy jelölt. És ha abból indulunk ki, hogy 2020 nyarán ezzel még sem a momentum, sem a jobbik, sem az lmp nem értett egyet, sőt, többször felmerült annak a kérdése is, hogy csak akkor működnek együtt ezek a pártok, ha Gyurcsány Ferenc nem lesz előkelő helyen ezen a listán, mert Gyurcsány Ferenc felett üvegplafon van, akkor mégiscsak elmondhatjuk azt, hogy végül Gyurcsány Ferencnek a forgatókönyve érvényesült” – mondta a XXI. Század elemzője.

A szakértő hangsúlyozta: a lista névsorán kívül a programban is a DK mondanivalója dominál, a baloldalon így alig kellett egy év, hogy minden párt elfogadja a Gyurcsány-képletet.

„Gyurcsány egy felfoghatatlanul kétszínű alak. Egészen elképesztő teflon bevonatú arccal. Április 3-án le kell győznünk őt is, a bábjait is, meg a listáját is!” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis Máté bejegyzésében felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta az ATV-ben, hogy „2008-ban bemegy Putyin Grúziába, és onnantól kezdődik egy támadó, más országok szuverenitását el nem ismerő politika”, „ami miatt neki »más lett a viszonya ehhez«, hiszen Putyin egy autoriter rendszer irányába indult, és ezt ő nagyon-nagyon elutasította.”

„Majd azt is mondja Gyurcsány az ATV-ben: »ha veszünk gázt vagy vakcinát az oroszoktól, az egy dolog«, de hogy Putyinnal összejárjunk családilag barátkozni az elfogadhatatlan”

– írta bejegyzésében Kocsis, majd így folytatta: „De azért

ugyanennek a Gyurcsány Ferencnek 2009 novemberében (másfél évvel a sérelmezett grúziai aggresszió után) még egy családi-baráti vacsi azért bőven belefért. És már nem miniszterelnökként, csak úgy, szokatlanul barátilag, feleségekkel, magánba’. Az akkori híradások szerint ráadásul sikerült Moszkvában épp egy ukrán étterembe menniük.”

 

„Gyurcsány egy felfoghatatlanul kétszínű alak. Egészen elképesztő teflon bevonatú arccal. Április 3-án le kell győznünk őt is, a bábjait is, meg a listáját is!” – zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek