RETRO RÁDIÓ

Gyurcsány nem titkolja, hogy ki a főnök a baloldalon

Gyurcsány nem titkolja, hogy ki a főnök a baloldalon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 02. 14. 08:27
Frissítve2022. 02. 14. 08:48

A DK elnöke 2006-ban hazudozásaival lejáratta a miniszterelnök-jelölti vita műfaját, Márki-Zay pedig nem vitaképes, olyan, mint egy felhúzott gramofon – mondta Kiszelly Zoltán.

Gyurcsány alakítja a jó rendőrt, Jakab Péternek kiszervezték a rossz rendőr szerepét, ő az, aki számonkéri a közös miniszterelnök-jelöltön, Márki-Zay Péteren, miért nem hoz elég pénzt, miért nem hoz elegendő szavazatot – mondta el a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politikai elemző.

Gyurcsány Ferenc úgy beszélt az általa tartott évértékelőn, mint a mesében az okos lány Mátyás királlyal, mondott is valamit, meg nem is – jelentette ki Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. A politológus szerint a Demokratikus Koalíció elnöke ügyesen focizott, az előválasztáson ugyanis harminckét jelölttel az egyéni körzetekben is a DK lett a győztes, továbbá szövetséget kötött a Jobbikkal, leuralva a hatpárti mezőnyt.

Így listán is a DK a legerősebb ellenzéki párt, s csak idő kérdése, mikor szalámizza le a Jobbikot. Ebben a frigyben most Gyurcsány alakítja a jó rendőrt, Jakab Péternek kiszervezték a rossz rendőr szerepét, ő az, aki számonkéri a közös miniszterelnök-jelöltön, Márki-Zay Péteren, miért nem hoz elég pénzt, miért nem hoz elegendő szavazatot – fogalmazott Kiszelly, aki úgy véli, ez a stratégia követhető volt Gyurcsány évértékelőjén is.

 

Mint hozzátette, a baloldal tényleges vezetőjének, Gyurcsánynak most az a legfontosabb, hogy amit az előválasztáson elértek, azt mandátumokra is tudják váltani, s a választás után Jakab Pétertől is meg fog szabadulni, a Jobbikot pedig leszalámizzák. Kiszelly úgy véli, Gyurcsánynak azt kellett most elmondania, hogy ők a legerősebb ellenzéki párt, saját híveit kellett tüzelnie, neki most az a feladata, hogy a DK-s jelöltek jól szerepeljenek, saját kampányukra fókuszáljanak, hogy a vezető szerepüket megőrizzék.

 

A politológus azt is hangsúlyozta, az elkövetkező napokban kiderül, beigazolódik-e az, amire a közvélemény-kutatások felhívták a figyelmet, ellenzékváltó hangulatot előrevetítve. Mint kifejtette, sok párt indul, mert érzik azt, hogy Gyurcsány árnya, Márki-Zay Péter nem húz eléggé, ami megteremti a lehetőséget, hogy a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kacérkodjon a parlamenti küszöb megugrásával. Ezek a pártok azért akarnak minél több helyen elindulni, mert ellenzékváltó hangulat van, s akkor tudnak ebből profitálni, ha minél több jelöltjük van. A jelölt ugyanis

olyan mint a villámhárító, viszi a listára a szavazatot.

 

A Kutyapárt az elittagadó egyetemi városokban erős, a Mi Hazánk az oltásellenességben próbál magának támogatókat találni, a Gattyán-párt pedig azzal, hogy újak, tiszták, ők a fiatalokat próbálják megszólítani, ám azok nem biztos, hogy elmennek szavazni. Az ISZOMM a szerencsi időközi választáson több mint két százalékot szerzett, ők mint újdonság tudhatnak egy százalék körüli eredményt felmutatni, ami már jelentős állami támogatást jelent, amivel meg tudnak kapaszkodni a politikai palettán.

 

Kiszelly szerint mindez azt is jelzi, hogy ezek a pártok fütyülnek Márki-Zay sirámaira, hogy a kis pártokra leadott voksok „elvesznek”. A politológus úgy véli, a Márki-Zay által kiprovokálni szándékozott miniszterelnök-jelölti vita két ok miatt sem jöhet létre. Azért nem, mert Gyurcsány 2006-ban hazudozásaival lejáratta ezt a műfajt, Márki-Zay pedig nem vitaképes, olyan, mint egy felhúzott gramofon.

 

Aki bűnözőnek, korruptnak kiáltja ki ellenfelét, azzal nehéz vitatkozni. Márki-Zay, mint egy gramofon, fújja a magáét, hogy itt haltak meg a járványban a legtöbben, hogy a mai az ezeréves Magyarország legkorruptabb kormánya, s mindezekre semmilyen bizonyítéka nincs. Gyurcsány, amikor azt mondta, hogy „gyávákkal nem vitázik”, lényegében beismerte, amit eddig tagadni próbált, hogy valójában ő a főnök a baloldalon.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének nemcsak úgy általában a nőkhöz, hanem Dobrev Klárához is volt már pár keresetlen szava, amelyek azonban visszhang nélkül maradtak Gyurcsány Ferenc részéről, ami nem csoda, hiszen régebben ő maga viccelődött az „öregecskedő” feleségekkel.

Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsányné Dobrev Klárát a baloldali előválasztás két fordulója között adott interjúkban Márki-Zay Péter – idézte fel tegnap az Origo. A baloldal jelöltje kijelentette például: „Külön büszke vagyok arra, hogy nő létére ilyen kiváló, a legjobb eredményt érte el az első fordulóban.” Egy másik alkalommal úgy fogalmazott: „Női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.”

Az ATV műsorvezetője látható megrökönyödéssel visszakérdezett: fontos szempont, hogy Dobrev Klára nő? Márki-Zay úgy válaszolt: „Azt látom, hogy a magyar társadalom sokkal felvilágosultabb és jobb gondolkodású ebben a kérdésben, mint ahogy azt sokan feltételezték.” Vagyis a kormányfőjelölt nemcsak, hogy lebecsüli a nőket, de meg is lepődött azon, hogy a magyar társadalom annyira „felvilágosult”, hogy egy női politikus is sikereket érhet el.

Az viszont nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc ezeken a kijelentéseken nem háborodott fel különösebben, hiszen feledhetetlen, amikor arról beszélt: „Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne”. Dobrev Klárát pedig ez látszólag csöppet sem zavarta, annyit mondott: „Feri szereti az iróniát” – miközben tizenkét nőszervezet közös levélben tiltakozott a szerintük nem vicces kijelentés miatt.

Márki-Zaynak a nőkről alkotott véleményét jól jelzi az is, amikor azon gúnyolódott, hogy egy Fidesz-szimpatizáns levelet és egy kitöltött keresztrejtvényt küldött neki. „Ez a vidéki Fidesz-szavazó küldött nekem egy teljesen megfejtett keresztrejtvényújságot. Tehát fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy egyébként asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak. (…) Hát szépséghibája csak, hogy ez az asszony egy olyan újságot küldött, amiben az egyik keresztrejtvény ugyan nem volt megfejtve, a többi ugyan meg volt fejtve, de ebben benne van a megoldás is mindenhol. Tehát nem tudjuk, hogy ő mennyire saját kútfőből tudta megfejteni” – fejtegette a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Tehát egyrészt a helyesírási hibákból arra következtetett, hogy nő volt az illető, majd azt feltételezte, hogy a hölgy a keresztrejtvényt sem volt képes önállóan megfejteni.

Visszatérve Dobrev Klárához: emlékezetes, Márki-Zay az előválasztás során azt is állította, hogy a bukott miniszterelnök feleségével úgysem lehetne választást nyerni, és ezzel igencsak magára haragította a DK szimpatizánsait. Győzelme után az Indexnek azt mondta, amikor Dobrev Klára közös fotót posztolt vele, illetve támogatására buzdított, az „kellő iránymutatást” jelent a DK-szavazók számára. „Elástuk a csatabárdot” – jelentette ki. Dobrev fegyelmezetten tartja is magát ehhez, fáradhatatlanul kampányol, posztjaiban pedig újra és újra kiáll Márki-Zay mellett.

Márki-Zay Péter is járja az országot, de mivel lekezelő, arrogáns stílusában előadott sértegetései­vel már sokakat magára haragított, újabban testőrök veszik körül, és már több felvétel is bizonyítja durva fellépésüket, otromba viselkedésüket. Ennek fényében különösen képmutató az a videó, amit mindössze tíz nappal ezelőtt tett közzé a baloldal jelöltje, aki az utcán sétálva sajtósával, Péterfi Judittal beszélget negédesen arról, hogy nincs szüksége testőrökre.

„Az előbb találkoztam egy emberrel, aki azt mondta, hogy a biztonsági emberünk lesz mostantól, és a segítségünkre lesz. De te azt mondtad, hogy nem szeretnél biztonsági szekciót” – kezdi Péterfi Judit. Márki-Zay azt feleli: „A stábunk nyugodtabb akkor, hogyha van egy ilyen ember ott, az jó. Ha valaki elkezd beordibálni, akkor odamegy, és udvariasan megkéri, hogy halkabban kiabáljon.” Péterfi tovább kérdez: „De te nem félsz? Nincs benned soha ilyen félelem? Mert egyszerűen azt látom, hogy folyamatosan mindenkivel mész, jaktolsz (sic!), beszélgetsz.” Márki-Zay erre azt mondja: „Igen. Hát most ez őszintén, mitől félnék?” Néhány nappal később pedig jól megtermett, vastag nyakú alakok lökdösik és torkolják le a fórumok nem szívesen látott vendégeit...

Nem előzmény nélküli jelenségről van szó, tavaly szeptemberben egy hajdúhadházi kampányrendezvényen a Jobbik elnökének testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató járókelőre, a férfit agresszíven földre vitték, profi módon, fojtófogást alkalmazva. Az ügyben rendőrségi eljárás indult, Jakab Péter viszont azt állította, az érintett férfiak nem a testőrei, hanem a szimpatizánsai. „Nagyon sok testőröm van, az egész nép a testőröm” – fogalmazott.

Egyébként tegnap Dobrev Klára társaságában kampányolt Márki-Zay, nem tudni, emiatt volt-e, de mintha még a szokásosnál is zavarosabban beszélt volna, ám az egyik fénypont talán az volt, amikor Komlón kijelentette: „örülök, hogy itt lehetek Ózdon...”

„A baloldal valódi programja rezsiemelésről szól”

 

A Fidesz szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje a 13. havi nyugdíjat is ostobaságnak tartja, így április 3-án arról is dönthetnek az emberek: olyan kormányt választanak, amely az idősek életét tovább könnyíti, vagy olyat, amely megnehezíti. Horváth László Fidesz-szóvivő (képünkön) tegnapi videónyilatkozatában hangsúlyozta: most érkezik a nyugdíjasok bankszámlájára a 13. havi nyugdíj, vagyis amit a baloldal elvett, azt a Fidesz–KDNP most visszaadta. Azonban hiába telt el tizenkét év a Gyurcsány-korszak óta, ma sincs két baloldal, csak egy, és ennek a baloldalnak a miniszterelnök-jelöltje ostobaságnak, böszmeségnek tartja a 13. havi nyugdíj visszaadását – tette hozzá Horváth László.

 

Megjegyezte: mit is várhatnának egy olyan politikustól, aki embertelenül attól reméli hatalmát, hogy sok idős szavazó hal meg a járványban, aki szerint ostobaság a rezsi­csökkentés, az élelmiszerárstop, a kórházi napidíj és a vizitdíj eltörlése, és minden, ami egy kicsit is megkönnyíti az idősek életét. A Fidesz szóvivője a videóban arra kéri az időseket, ne legyenek naivak, a baloldal valódi programja rezsi­emelésről, fizetős egészségügyről és egy olyan rossz gazdaságpolitikáról szól, amivel soha nem lenne sem nyugdíjprémium, sem pedig 13. havi nyugdíj.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.