
Felszámolták a bűnszervezetet.
Az amerikai FBI kifejlesztett egy saját titkosított platformot a bűnszervezetek felszámolására.
Az FBI és az EUROPOL munkacsoportot hozott létre, amelybe bevonták az egyes tagállamok nyomozó hatóságait, így a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) is, ugyanis adat merült fel arról, hogy Magyarországon jelenleg többen is használják ezt a készüléket, akik között bűncselekmények elkövetésével érintettek is lehetnek.
A nyáron több kábítószer kereskedőt elfogtak ezzel a módszerrel a magyar rendőrök, most újabb bűnözőkre csaptak le így.
A nyár közepén történt elfogást követően folytatódott az elemző-értékelő munka annak érdekében, hogy az S. Gábor által a titkosított platformon végzett, kábítószer-terjesztéssel összefüggő tevékenységet teljes egészében feltérképezzék. Ennek során megállapítást nyert, hogy S. Gábor kábítószer beszerzési forrása, Sz. Patrik és V. Norbert az ANOM titkosított csatornát használták a bűnös tevékenységükhöz - írja police.hu.
Kiderült: a szervezet tagjai 2021. március 31. és június 4. között legkevesebb 50 kg marihuánát, 4 kg kokaint, illetve 40 liter - 100 kg anfetamin előállítására elegendő - amfetamin olajat értékesítettek.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának és Felderítő Főosztályának munkatársai a két férfi, valamint a velük bűnös kapcsolatban állók lakóhelyein 2022. február 15-én összehangolt akciót hajtottak végre. Budapesten, Hatvanban és Apc településen egyszerre hat helyszínen ütöttek rajta. Az Sz. Patrikhoz és a V. Norberthez köthető lakásokból - vagyonvisszaszerzés céljából összesen 36 000 000 forintot, nagyértékű órákat, ékszereket, valamint egy-egy BMW gépkocsit foglaltak le a nyomozók. Ezen kívül kb. 3000 db MDMA extasy-tablettát és 1 kg marihuánát találtak.

Az akció során elfogták G. Dominikot is, aki a szervezettől marihuánát vásárolt, illetve az MDMA beszerzést végezte V. Norberték részére. Lakásán 7000 db MDMA tablettát és több mint 4 kg amfetamint foglaltak le a nyomozók. A helyszínen az is kiderült, hogy G. Dominik a Darknetet használta a kábítószer beszerzésére, bitcoinnal fizetett 10 kg amfetaminért, melyből 6 kg-ot már értékesített is.

Az intézkedések során a rendőrök azt is megállapították, hogy G. Dominik szintén a Darkneten keresztül kapcsolatba lépett egy másik külföldi terjesztővel, akitől 15 000 db MDMA extasy-tablettát rendelt. A csomag egy futárszolgálat átvevőpontjára épp az akció napján érkezett meg. A pakk rendkívül magas hatóanyag-tartalmú tablettákat rejtett. A rendőrök azokat is, valamint G. Dominiktól vagyonvisszaszerzés céljából 5 millió forint értékben kriptovalutát és készpénzt foglaltak le.
A szervezet másik kapcsolatát, Sz. Balázst budapesti lakásán fogták el, ahol 2 kg marihuánát és varázsgombát találtak.
A nyomozók Sz. Patrikot, V. Norbertet és G. Dominikot őrizetbe vették, és 2022. február 17-én a bíróság mindhármuk vonatkozásában személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről döntött, míg Sz.Balázs szabadlábon védekezik.
A rendvédelmi szervek a művelet során 30.000 adag kábítószer piacra jutását akadályozták meg, melynek a feketepiaci értéke közel 100 millió forint.







