18°C
27°C

Viktor, Lőrinc névnapja

RETRO RÁDIÓ

Czeglédy testvére is vallomást ígért mára

Létrehozva2022. 01. 20. 08:03
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Megszólalhat a tárgyaláson a Human Operator Zrt. irodavezetője és a tizedrendű vádlott, aki a fiktív módon működő iskolaszövetkezet adóbevallásait készítette.

Váratlan fordulat a költségvetési csalással vádolt DK-s politikus ügyében, öt vádlott is vallomást kíván tenni a csütörtöki tárgyaláson- írja a Magyar Hírlap.

Folytatódott is, meg nem is tegnap Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A bíróság a másodrendű vádlottat, a Human Operator Zrt. egykori könyvelőjét kívánta ismételten meghallgatni, aki egyébként maga jelezte, hogy ismételten vallomást kíván tenni, ám a vádlott beteget jelentett, így a kihallgatása elmaradt. Ugyanakkor két újabb vádlott írásban jelezte, hogy úgyszintén vallomást kívánnak tenni. Egyikük, a harmadrendű vádlott, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. irodavezetője, a másik, a tizedrendű, aki a bűnszervezet alsó szintjén található, fiktív módon működő iskolaszövetkezet adóbevallásait készí­tette. Utóbbi a vádirat szerint a magyar költségvetésnek okozott hatmilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrány szűk egyhatodában, mintegy 950 millió forint elcsalásában működött közre. Rajtuk kívül a mai tárgyaláson az ügy kilencedrendű vádlottját, az Idehaza Iskolaszövetkezet elnökét – aki korábban terhelő vallomást tett a Gyurcsány család házi ügyvédjére, a DK szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltjére, Czeglédy Csabára – hallgatja még meg a bíróság, aki szintén maga jelezte, hogy újra vallomást kíván tenni. Ugyancsak a bíróság elé áll a bűnszervezet irányításával vádolt Czeglédy testvére, a büntetőper tizenötödrendű vádlottja, aki korábban még nem tett vallomást. Czeglédy testvére a leányvállalatok koordinálásáért volt felelős, és emellett a Human Operator témavezetője volt, egyébiránt Czeglédy Csabához hasonlóan neki is erős szocialista gyökerei voltak Szombathelyen. Az említett vádlottak közül ketten nem csupán a költségvetési csalás ügyében érintettek, hanem egy másik vádpontban is, amelyben a DK-s politikust, az ügy első rendű vádlottját gazdasági csalással is vádolják. Az anyacég könyvelője és az említett iskolaszövetkezet elnöke ugyanis bűnsegédként közreműködött abban, hogy 149 millió forint végrehajtási összeget – amelyet a Human Operatornak kellett volna megfizetnie egy magánszemély vállalkozónak – az iskolaszövetkezetre engedményezték, így törvénytelenül kijátszották a bírósági végrehajtót, és a károsult nem juthatott hozzá a számára jogerősen megítélt jussához. A Human Operator vezetői Czeglédy Csabával az élen díszletként használtak egy iskolaszövetkezeti vezetőt
A bíróság a bizonyítási eljárás kezdeti szakaszában két, korábban már kihallgatott vádlottat hallgat meg újra, akik maguk jelezték, hogy ismételten vallomást kívánnak tenni. Egyikük, a másodrendű vádlott a Human Operator Zrt. könyvelési részlegének a vezetője, míg a másik, az ügy kilencedrendű vádlottja a Komáromban működő Idehaza Iskolaszövetkezet elnöke lesz. Utóbbit az alapügy mellett egy másik pontban, a gazdasági csalási ügyben is vádolják, miután a bírósági végrehajtó elől ebben az iskolaszövetkezetben próbálták elrejteni azt a százötvenmillió forintnyi összeget, amely miatt Gyurcsányék ügyvédje, a ma már DK-s Czeglédy Csaba, a Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke szintén vádlott. „Azt sem tudtam, hogy mit takar az engedményezés. Utólag belátom, hogy nekem sem kellett volna mindent ráhagyni a Human Operator Zrt. vezetőire, akik visszaéltek a bizalmammal, a munkámmal, a nevemmel, díszletként használt engem Czeglédy Csaba és Tánczos Andrea” – ismertette a bíró korábban a kilencedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomását. Mint ismert, a vádirat szerint Czeglédy Csaba az említett munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég első számú vezetőjeként, a szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt. igazgatóságának elnökeként olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek a célja a társaság ÁFA-fizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a munkabért terhelő személyi jövedelemadó, egyéb adó- és járulék megfizetése alóli mentesülés volt. A baloldal ügyvédjének szombat reggel ráadásul nem akármilyen programja lesz: Márki-Zay Péter oldalán küzd majd a korrupció ellen egy szombathelyi utcafórumon. „Mi sem jelképezi hitelesebben a baloldali ellenzék korszakváltásra tett ígéretének a komolyságát, mint ez” – írta a Kontra.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.