Létrehozva: 2022.01.27.

3 hónapos áldozata is van a német pedofilhálózatnak

A kölni rendőrkapitányság Berg nevű nyomozócsoportja 26 hónapig tartó munkával 439 feltételezett elkövetőt azonosított.

Véget ért az utóbbi évek legnagyobb németországi gyermekbántalmazási ügyében zajló nyomozás. A kölni rendőrkapitányság Berg nevű nyomozócsoportja 26 hónapig tartó munkával 439 feltételezett elkövetőt azonosított, és 65 gyermeket és fiatalkorút emelt ki a környezetéből, amelyben szexuális bántalmazásnak volt kitéve. A legfiatalabb áldozat mindössze három hónapos volt, kínzói megerőszakolták…

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

„Ez túlmegy minden határon, ezért azt mondom, hiába szabadítottunk ki hatvanöt gyermeket, hiá­ba sok a gyanúsított, a fájdalom túl nagy ahhoz, hogy most ünnepeljünk” – mondta Uwe Jacob, a kölni rendőrség vezetője.

A feltárt ügyekben a legidősebb áldozat 17 éves, míg a legfiatalabb mindössze három hónapos volt.

A nyomozókat azonban nemcsak a bizonyítékul szolgáló felvételek megtekintése viselte meg, hanem az a tény is, hogy a legtöbb pedofil bántalmazó a saját gyermeke ellen követett el erőszakot.

Michael Esser, a nyomozócsoport vezetője
Fotó: DPA

„Szörnyű, de a szenvedések ellenére a hozzánk került gyerekek először mégis a kínzóikat szólítgatták” – mondta Michael Esser, a nyomozócsoport vezetője.

A hálózatra 2019-ben bukkantak a rendőrök, amikor letartóztattak egy szakácsot, aki a saját három hónapos kislányát molesztálta. A tavaly 12 év börtönre ítélt férfinak csak a telefonján 130 ezer pedofilfotót és 12 ezer videót találtak, a bűntársaihoz pedig egy csevegőprogram vezette el a rendőröket.

Képünk illusztráció
Fotó: DPA

Az ügy megrendítette a német közvéleményt, különösen azért, mert rövid idő alatt ez már a második súlyos pedofilbotrány az országban. 2020 nyarán egy münsteri férfit és tíz társát fogták el, akik rendszeresen elkábítottak és megerőszakoltak kiskorú fiúkat, köztük a fő gyanúsított nevelt fiát is. A vizsgálat közben az is kiderült, hogy a nevelőapa ellen már kétszer is indult gyermekpornográfia terjesztése miatt eljárás, de a hatóságok nem láttak okot arra, hogy kiemeljék a gyermeket a családból.

A szörnyűségekről felvételeket is készítettek, amelyeket az interneten árultak.

Orbán Viktor: A magyar törvények megvédik a gyermekeket

A németországi pedofilhálózat lebukásáról Orbán Viktor egy korábbi rádióinterjú során ejtett szót. A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet: vannak olyan esetek, amikor a gyerekek ki vannak téve szexuális ragadozóknak. Orbán Viktor a pedofíliával kapcsolatban azt mondta: a modern világban felerősödtek az olyan jelenségek, amelyektől meg kell védeni a gyerekeinket, ugyanakkor a magyar törvények ezt jól megoldják.

A témában további megdöbbentő részleteket olvashatsz a Ripost7 január 25-én megjelent számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye