RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mikor kell börtönbe vonulnia a veronai busztragédia vétkes sofőrjének

Kiderült, mikor kell börtönbe vonulnia a veronai busztragédia vétkes sofőrjének
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 06. 09:20

Az ügynek ezzel még koránt sincs vége.

Tavasszal kell börtönbe vonulnia a veronai buszbaleset okozásért hat évre ítélt sofőrnek. Amennyiben V. János ennek nem tesz eleget, akár az Interpol vagy az Europol segítségével is előállíthatják az olasz hatóságok – írja a Bors.

Mint a Ripost megírta, a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítúrájáról hazafele jövet a busz az autópálya egyik korlátjának ütközött, majd kigyulladt. A kemencévé változott járműben összesen 17-en, köztük diákok és tanárok vesztették életüket. Az olasz bíróság, az ügyészség és a vádlott végül egy hónappal ezelőtt kiegyezett a 6 éves büntetésben.

Verona, 2017. január 21.
Az olasz rendõrség által közzétett felvételen a magyar diákokat szállító, kiégett autóbusz az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diák életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA)

Továbbra sem kér bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és az életben maradt sérültektől a buszt vezető V. János, sőt, az ellene indított büntetőeljárás keretében megkísérelte a saját barátjára kenni a felelősséget.

Szendrei Endre az unokahúgát veszítette el az öt évvel ezelőtti tragédiában, és most a Borsnak fejtette ki, hogy az ügynek még koránt sincs vége.

„Nincs arról információm, hogy a buszvezető kezdeményezte-e, hogy Magyarországon ülhessen, bár tény, hogyha be is ad ilyen indítványt, az nem bír halasztó hatállyal” – mondta Szendrei Endre.

„Ha V. szeretné, hogy a kérelem a megfelelő diplomáciai és igazságszolgáltatási csatornákon keresztülfusson, már most intézkednie kell” – szögezte le.

„Amennyiben V. nem kezdi meg a büntetés letöltését, még kiadatásra sincs szükség, hiszen az Europolnak megvan rá a lehetősége, hogy egyszerűen eljöjjön érte, és Olaszországba vigye. A rendszer úgy működik, hogy az elítélt egy nap megkapja az értesítést, hogy mikor és melyik börtönben kell jelentkeznie. Ha ennek nem tesz eleget, az Interpol előállítja”– mondta a nagybácsi, aki szerint mindenképpen minősíti a buszvezető morális szintjét, hogy képes volt egy évtizedes barátság után az elhunyt váltótársára fogni a baleset okozását.

Verona, 2016. január 21.
Olasz tûzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2016. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diákok életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA/Vigili Del Fuoco)

A bizonyítási eljárásban felmerült, hogy a buszról az utolsó pihenő után készült egy kamerafelvétel, melyen szintén látszott, hogy V. ült a volán mögött, azonban a védői azzal próbáltak érvelni, hogy kérdés, volt-e esetleg még egy megálló.

„A vádat az ítélethirdetéskor már nem is a veronai ügyész, hanem a tartományi főügyész képviselte. Ő odajött hozzánk beszélgetni, és elmondta, azért kényszerült kiegyezni a szerinte is enyhe 6 éves büntetésben, mert a bíró már olyan irányba terelte a tárgyalást, hogy végül a sofőrt akár fel is menthette volna” – ecsetelte Szendrei Endre.

A buszvezető esetében már megszületett az ítélet, ám az ügy még folytatódik, hiszen az autópálya elleni eljárás jelenleg is zajlik Olaszországban.

„Egy három héttel ezelőtti tárgyalási napon meghallgatták azokat a rendőröket, akik az elsők között érkeztek a helyszínre. A főnyomozó négy alkalommal jelentette ki, hogy számukra egyértelműen V. János ült a volán mögött. A sofőr ugyanis egy rendkívül súlyos fejsérülést szerzett, mert a fejére zuhant egy, a vezetőülés feletti nehéz tárgy. Az egyenruhások azt is kinyilvánították, hogy találkoztak a sokkos állapotban levő V. Jánossal, aki akkor elmondta, ő vezetett” – magyarázta a nagybácsi.

Az autópálya elleni büntetőeljárásban öt alkalmazottat vádolnak. Ebben kulcsszerepe lehet a jelenleg is egy veronai katonai laktanyában őrzött buszroncsnak. A bűnjel zár alatt van, onnan semmit sem szabad elhozni. Szendrei egy alkalommal a járművet megtekinthette.

Kiderült: a pálya ügyvédei azt akarjék bebizonyítani, hogy a felelőség kizárólag V. Jánost terheli. A taktikájuk arra épül, hogy az autópálya bizonyos biztonsági berendezései csak bizonyos határokon belül működhetnek és ha valaki túllépi a sebességet, az úgy csapódhat a korlátnak, mint ahogy a tragédiakor történt. Ez azért nagyon jelentős, mert ha sikerül ezt bebizonyítaniuk, akkor nem kell kártérítést fizetniük a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.