RETRO RÁDIÓ

„Előttem esett össze a fiú” – megrendítő részletekről mesélt a hős újpesti tanár

„Előttem esett össze a fiú” – megrendítő részletekről mesélt a hős újpesti tanár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 11. 05:17

Másodszor lett rosszul Ákos a gimnáziumi focimeccs előtt. Tanárja nem habozott, hogy megmentse az életét.

Mint arról a Ripost is beszámolt, hősként tekintenek tanítványai és kollégái Buda Tiborra, arra az újpesti tornatanárra, aki hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve mentette meg 17 éves tanítványát.

Ákos egy focimeccs előtt esett össze, a pedagógus két kollégájával pedig azonnal megkezdte az újraélesztését. A drámai pillanatokról beszélt a Borsnak a testnevelő.

A Könyves Kálmán Gimnázium tornaöltözője előtt lett rosszul a diák
Fotó: Bors

Belegondolni is borzalmas, hogy mit érezhettek a Könyves Kálmán Gimnázium diákjai, ezekben a drámai percekben, ami néhány karnyújtásnyira történt tőlük.

„A srácok éppen focizni készültek, amikor az öltözők előtt ülő fiú rövid időre eszméletét vesztette, majd ugyanilyen hirtelenséggel magához is tért” – kezdett mesélni az akkor még csak aggódó testnevelés szakos tanár, Buda Tibor.

Az igazi dráma azonban akkor vette kezdetét, miután az eszméletét visszanyerő diák kisvártatva újra elájult és összeomlott a légzése.

„Előttem esett össze a fiú. Rögtön éreztük: nagyon nagy lehet a baj. Kollégáimmal azonnal megkezdtük az újraélesztését, közben becsuktuk a tornaterem ajtaját, társai kint maradtak” – tette hozzá Tibor.

A tornatanár a főiskolán megtanulta a szükséges technikát, sőt tanítja is az újraélesztés elméletét, hiszen ez egy tétel a tesi érettségin. A sorsdöntő pillanatokban azonban hatalmas segítség volt számára a higgadt diszprécser utasításai.

„A körülöttem állók megingathatatlan lélekjelenléte szoros együttműködést eredményezett, ami nélkül egészen máshogy is alakulhatott volna a történet vége. Nem vagyok én hős, csupán a kötelességemet végeztem, és biztos vagyok benne, hogy bárki így tett volna” – mondta Buda Tibor.

Az iskola előtt megszólított tizedikeseket megdöbbentette az eset. Kivétel nélkül tudják, kiről van szó: megrendülten beszéltek Ákosról, aki éppen egy évvel idősebb náluk.

Egyik iskolatársa a Borsnak azt mondta: a fiút az intenzív osztályon ápolják, de úgy tűnik, tanárának és a mentősöknek köszönhetően károsodás nélkül úszta meg a szörnyű esetet, így minden esélye megvan arra, hogy teljesen felépüljön.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.