Létrehozva: 2021.12.12.

Tizennégy vallási közösség közös nyilatkozatban erősítette meg, a házasság nő és férfi között köttetik

Magyarországi egyházak közös nyilatkozatot tettek a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében.

Ilyen széles összefogással nem adtak még ki nyilatkozatot vallási képviselők. Tizennégy vallási közösség, köztük a református, közös nyilatkozatban erősítették meg a bibliai álláspontot: a házasság nő és férfi között köttetik.

„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!« (1Móz 1,27–29).”
A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja – hangsúlyozzák. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát – olvasható a tizennégy vallási közösség által 2021. december 9-én kiadott nyilatkozatban.
A nyilatkozatot kiadó vallási képviselők
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Magyarországi Református Egyház Magyarországi Evangélikus Egyház Magyarországi Baptista Egyház Magyar Pünkösdi Egyház Magyarországi Metodista Egyház Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus) Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
Ilyen széles összefogással nem adtak még ki nyilatkozatot vallási képviselők.
A baloldal simán ráengedné az LMBTQ-propagandát a magyar gyerekekre
A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal december 8-án megerősítette, hogy nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást. Márki-Zay Péter kijelentette, hogy szét fogja tépni a gyermekek védelméről szóló kérdéseket tartalmazó szavazólapot – hívta fel a figyelmet arra reagáló közleményében a Fidesz. Hangsúlyozták: A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalra ahogy a bevándorlás elleni védelemben, a rezsicsökkentés védelmében, úgy a gyermekek védelmében sem lehet számítani. Hozzátették: A baloldal Magyarországon is teljesítené Brüsszel és a Soros-hálózat megrendelését, és ahogy már több országban megtették, itt is megtennék, hogy simán ráengednék az LMBTQ-propagandát a magyar gyerekekre, a magyar óvodákra és iskolákra is. A baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje szerdán újra megerősítette, hogy nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást.
Márki-Zay Péter kijelentette, hogy szét fogja tépni a gyermekek védelméről szóló kérdéseket tartalmazó szavazólapot – hívta fel a figyelmet közleményében a Fidesz. Hangsúlyozták: A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalra ahogy a bevándorlás elleni védelemben, a rezsicsökkentés védelmében, úgy a gyermekek védelmében sem lehet számítani. Hozzátették: A baloldal Magyarországon is teljesítené Brüsszel és a Soros-hálózat megrendelését, és ahogy már több országban megtették, itt is megtennék, hogy simán ráengednék az LMBTQ-propagandát a magyar gyerekekre, a magyar óvodákra és iskolákra is. „Állítsuk meg őket!” – írták.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek