1 éve

Reconquete, tehát „visszafoglalás” lesz az új francia elnökjelölt, Éric Zemmour alakuló pártjának neve

Ezt maga a francia jobboldali elnökjelölt jelentette be vasárnap első nagy, Párizsban megrendezett nagygyűlésén, amelyen becslések szerint tizenötezren vettek részt.

Hívei előtt elmondott, első hivatalos kampánybeszédében Éric Zemmour bejelentette új, Vissza­foglalás névre keresztelt pártja nevét. A név valószínűleg utalás a 15. században befejeződött „reconquista” hadjárataira, amellyel a keresztény uralkodók a muszlim fennhatóság alá került mai Spanyolország területét szabadították fel. Közösségi oldalán is közzétett kijelentésében ezt úgy magyarázta, „francia létünk nem alku tárgya„ - számolt be a Magyar Hírlap.

Francia nemzetként fennmaradásunk nem függ a szerződésektől vagy az európai bírák jóakaratától. Vegyük vissza a sorsunkat!” Figyelmeztetett arra is, hogy a mai francia választási rendszer kizárja mindazokat a jelölteket, akiket az újságírók vagy a média nem kedvel. Ezt Zemmour szerint vele is meg akarják tenni, mert, ahogy fogalmazott, el akarják lopni a demokráciát. Elmondta, hónapok óta járja az országot, és szerinte két félelem gyötri a franciákat: a nagy társadalmi leépülés és a nagy lakosságcsere, utalva ezzel arra az elméletre, miszerint a nyugati civilizáció országaiban az őshonos lakosságot bizonyos politikai erők a harmadik világból érkező bevándorlókkal akarják helyettesíteni.

Kitért arra is, hogy országának jobban oda kell figyelnie saját gazdasági érdekeire, ne pedig a világ más országainak érdekeit előtérbe helyezve, „európai dogmatizmustól vezérelve” külföldi érdekek mellett döntsenek. Továbbá azt is felvetette, hogy a francia nemzeti érdekeket figyelembe véve országának NATO-tagságát is fel kéne adnia.

Zemmour népszerűsége októberben érte el csúcspontját, amikor 25 százalékos támogatással megelőzte legfőbb jobboldali riválisát, a Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pent is. A 2022-es elnökválasztás során Emmanuel Macron elnök fő kihívója nagy valószínűséggel Zemmour, Le Pen és Valerie Pécresse, a francia Republikánusok hétvégén megválasztott elnökjelöltje közül kerül majd ki.

Felmérések szerint Macron kihívó­jaként épp egy republikánus jelöltnek lenne a legnagyobb esélye a győzelemre. A szavazók körében a republikánusok új jelöltje még kevésbé ismert, de korábban a francia alkotmány megváltoztatását szorgalmazta, mivel ez véleménye szerint útját állja az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlás megfékezésének. Vasárnap a republikánus párt sikertelen elnökjelöltje, Éric Ciotti is bejelentette, saját politikai mozgalmat indít Jobbra névvel. Beszédében viszont Éric Zemmour Ciottinak azt az üzenetet küldte, „neked köztünk van a helyed”.

Politikai földindulás a csendes többség érdekében
„Kampányában Éric Zemmour tudatosan a közösségi oldalakra összpontosít, meg akarja kerülni a hagyományos médiát, ugyanis nem a média jelöltje akar lenni, hanem a csendes többséget akarja mozgósítani” – nyilatkozta lapunknak Thibaud Gibelin francia politológus, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója. Szerinte a „Zemmour-jelenség” nagyon figyelemre méltó, ütős, gyújtó hangú és alaposan strukturált beszédei földindulást jelentenek a francia politikában. Képes lehet arra is, hogy „felrobbantsa a republikánus frontot”, amely negyven éven át kizárta, kiszorította a nemzeti jobboldalt. Ami a Zemmour előtt álló kihívásokat illeti, újságíróból politikussá kell válnia: médiajelenségként a harciasságát értékelték, politikai jelenségként azonban harmóniát is kell teremtenie. Úgy fogalmazott, a jobboldali elnökjelölt „az örök Franciaország” eszményére akarja emlékeztetni az embereket. Itt két nehéz­séggel is szembesülhet: a lakosság egy része nincs is birtokában annak a kultúrának, amire alapozva nosztalgiát ébreszthet bennük, sőt, sokan csak „adminisztratívan franciák”, a munkásosztály tagjainak jó részét pedig olyan társadalmi és gazdasági nehézségek nyomaszthatják, amelyek elterelik a figyelmüket az identitásvitákról. A politológus azt is kifejtette lapunknak, hogy az Emmanuel Macrontól politikailag alig megkülönböztethető, liberális Valérie Pécresse győzelme a jobbközép Köztársaságiak elnökjelölt-választásán Zemmournak kedvez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egyre nagyobb a botrány: eltűnt egy halálos, sugárzó doboz egy autópályán

origo.hu

Másokat hibáztat a kudarcai miatt Tóth Andi

metropol.hu

A rendőrök és a mentők is tehetetlenül álltak a 4-6-os mellett: vad kutyák miatt tört ki a pánik – videó

vg.hu

Hivatalosan tizenkét magyar áldozata van a háborúnak, de akár sokkal több lehet

ripost.hu

Családja jelentette be: elhunyt az olimpikon

vg.hu

A fronton vezekelhet az orosz politikus, aki nyaralni ment, miközben orosz vér hullik Ukrajnában

borsonline.hu

Mi történik az RTL-nél? Sorra rúgják ki a műsorvezetőket, a rajongók kiakadtak

mindmegette.hu

Így készül a Sztroganov-csirkemell: vajpuha hús tejszínes-gombás szaftban

ripost.hu

Belehalt az orrműtétjébe egy 21 éves egyetemista

ripost.hu

Ő az a kegyetlen szerető, aki bosszúból kinyomta szerelme mindkét szemét

ripost.hu

Mint két tojás: Kovács Áron megmutatta tinédzser fiát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

POLITIK

Egyre kevesebb ideig van áram Kárpátalján, folytatódik a mozgósítás is

POLITIK

Kiszámoltuk, hol mennyi sört kapunk ugyanannyi pénzért

POLITIK

Totális cenzúra az Eötvösben, a diákok nem beszélhetnek a vesztegetési botrányról

POLITIK

Botrányos felvétel: pénzért árulják az iskolai helyeket a budapesti elit gimnáziumban

POLITIK

Ukrán katonai szóvivő: Heves összecsapások zajlanak Bahmutnál

POLITIK

Házkutatást tartott az FBI minősített iratok ügyében Joe Biden nyaralójában

POLITIK

Joe Biden fia meztelen felvételeket csikart ki egyik asszisztensétől

POLITIK

Gyurcsányék akarják uralni Budapestet