RETRO RÁDIÓ

Novák Katalin: „ez nem magánszám, nem one-woman show”

Létrehozva2021. 12. 25. 03:37

„Ez nem magánszám, nem one-woman show” – jelentette ki első államfőjelölti, a Magyar Hírlapnak adott interjújában Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli miniszter.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Novák Katalin úgy fogalmazott: a családbarát Magyarország olyan cél, amiért együtt dobban a szíve a legtöbb magyarnak, pártszimpátiától függetlenül.

Novák Katalin megtisztelőnek nevezte, hogy – ha a parlament támogatja – Magyarország első női köztársasági elnöke lehet. Úgy értékelt, ennek a személyén „messze túlmutató jelentősége van”. Egyrészt mivel a kormányzatban nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét, amelynél megítélése szerint „nincs fontosabb, sorsdöntőbb kérdés”. Másrészt nőként töltheti be ezt a tisztséget, ami Magyarország történelmében először fordul elő, és ez „különös felelősséget” ró rá – mondta a jelenlegi miniszter, kiemelve: természetesen nemcsak a nők, hanem a férfiak, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke lesz.

Azt mondta: háromgyermekes édesanyaként tudja, hogy a továbbadott minta mekkora felelősség. „Az államfői tisztség azt is jelenti, hogy az embernek úgy kell viselkednie, olyan értékeket kell képviselnie, amelyek mások számára is követendőek lehetnek” – hívta fel a figyelmet Novák Katalin, aki bízik abban, hogy meg fog felelni ennek az elvárásnak.

Novak Katalin interju
Budapest
2021.12.21.
foto: Purger Tamas

Kitért arra is, hogy férje, – akivel hamarosan húszéves házassági évfordulójukat ünneplik – lesz az első köztársasági elnöki férj titulussal rendelkező férfi az országban. Ez – mint Novák Katalin kiemelte – azért is fontos, mert „bár a jelöltséget én vállaltam, a tisztséget is én fogom betölteni, ez nem magánszám, nem one-woman show”. A családról is szól, és kiemelten a férjéről. Gyermekeikkel is beszélgettek az utóbbi napokban, és úgy érzi, nagyon éretten állnak hozzá – mondta Novák Katalin.

Kiemelte: bár január elsejétől már nem tölti be miniszteri tisztségét, hogy a felkészülésre tudjon koncentrálni, de „a családpolitika biztosan jó kezekben lesz”. Az elmúlt években egy ütőképes szakmai csapatot építhetett fel, megalapították a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) nevű kutatóintézetet is. „Akik itt dolgoznak, minden energiájukkal és tudásukkal a családok ügyét szolgálják a jövőben is” – jelentette ki, hozzátéve: „biztos vagyok benne, hogy a munkát hasonló lendülettel fogja az utódom folytatni egy reménybeli következő kormányban”.

Nemzetközi vonatkozásban arra is felhívta a figyelmet, hogy a köztársasági elnök nemcsak a nemzet egységét jeleníti meg, hanem az országot képviseli a legmagasabb szinten. Ehhez hozzátartozik majd a családközpontú magyar gondolkodás népszerűsítése is – hangsúlyozta. „Elnöki szinten fogom képviselni, hogy a család egész nemzetünk kiemelt ügye” – fogalmazott.

Az elmúlt évek egyik eredményeként kiemelte, hogy a magyar családpolitika híre szinte mindenhova eljutott. Szerinte ez annak köszönhető, hogy látják a nemzetközi összehasonlításban is jó gazdasági, illetve demográfiai mutatókat. „A számok magukért beszélnek: nálunk nőtt legnagyobb mértékben a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv, miközben csökken a terhességmegszakítások és a válások száma” – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy több ország érdeklődött a magyar családpolitikai intézkedésekről, sőt egyes kormányok konkrét intézkedéseket is átvesznek, igyekeznek megvalósítani.

Novák Katalin azt hangsúlyozta: a családokra fordított összeg nem kiadás, hanem befektetés. „Azzal tesszük a legtöbbet ezért az országért, hogy a születendő magyar gyermekekbe fektetünk be, illetve azokba a leendő vagy már gyermeket nevelő szülőkbe, akik mindent megtennének a gyermekeikért” – fogalmazott.

A miniszter az év kihívásának és egyúttal szakmai sikerének is azt nevezte, hogy a járványhelyzet ellenére sikerült egyes családtámogatásokat még tovább erősíteni. Azt mondta: „tragédiák övezték az elmúlt két évet, veszteség, félelem és az ebből fakadó kiszolgáltatottság”. Ezzel együtt örömét fejezte ki, hogy „Magyarországon relatív szabadságban tudtuk ezt a két évet megélni”, és bízik abban, ez így is maradhat. „Mindenki tehet azért, hogy ez így is maradjon” – hívta fel a figyelmet, konkrétan kiemelve a védőoltás beadatásának fontosságát.

Emmanuel Macron francia elnök múlt heti budapesti látogatásáról azt mondta: a véleménykülönbségek mellett legalább olyan fontosak voltak a közös pontok. Példaként említette az atomenergia vagy az európai határok védelmének fontosságát. „Bizonyos vonatkozásban ilyen még a migráció is, még akkor is, ha Franciaországnak a történelméből fakadóan is teljesen más a bevándorláshoz való viszonyulása, mint hazánknak” – tette hozzá, kiemelve: „a saját álláspontunkból mi nem engedünk, de ha a kölcsönös tisztelet talaján állunk, és elfogadjuk, hogy mások a szempontjaink, az már jó kiindulási alap”.

Novák Katalin kérdezték az „Ami a miénk... Ötven írás a családról” című kötetről is, amelybe nemcsak írt, hanem a szerkesztője is volt. Ennek kapcsán örömét fejezte ki, hogy van olvasói igény a családokról szóló igényes olvasmányra, mert – mint mondta – a kötet elfogyott a könyvesboltokból, elkapkodták.

A szenteste napján közölt interjúban Novák Katalin azt is elmondta, hogy több családi hagyományuk is van. Az egyik ilyen, – ami átöleli az egész adventi időszakot – a lelki készülés. „Hiszen az advent várakozása nélkül nincs igazi szenteste” – fogalmazott, hozzátéve: ezért volt fontos, hogy ott tudtak lenni a vasárnapi istentiszteleteken a gyülekezeti közösségükben. Novák Katalin elmondta: kicsi kora óta nagy családi körben karácsonyoztak, és hálás azért, hogy ezt a gyermekeiknek is megadhatják. „Bízom benne, hogy a legtöbb család együtt ünnepelheti az idei karácsonyt!” – fogalmazott a Fidesz államfőjelöltje, hozzátéve: „már ez is ajándék”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.