Brutálisan erőltetik a migránsok betelepítését Brüsszelben

POLITIK
1 éve

Terepjáró hajtott a karácsonyi tömegbe: többen meghaltak, sok gyerek kórházba került – videó

Terepjáró hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambéli Waukesha városában. Úgy tudni, halottak is vannak és több mint húszan megsérültek.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök legfrissebb tájékoztatása szerint voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg. Ugyanakkor közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

Forrás: Twitter

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában. A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. Egy térfigyelő kamera által készített videófelvétel minden esetre sokat sejtet...

 

A történtek hátterét egyelőre homály fedi, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, s felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

 

„Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát” – mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak.

A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt egy kisfiú egy budapesti iskolában a figyelmetlen napközis tanár miatt

origo.hu

Tóth Andi letolta a nadrágját, mindenkinek megmutatta a bugyiját - képek

borsonline.hu

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!

mandiner.hu

Perintfalvi Rita átlépett minden határt – most már tényleg csak szégyenkezni tudunk miatta

ripost.hu

Cristiano Ronaldo miatt rúgnának bele a magyar fociba - Videó

mandiner.hu

Szoboszlai Dominik ex-barátnője ezzel a videóval tért vissza a szakítás után a TikTok-ra (VIDEÓ)

origo.hu

A Tv2 sztárja Manhattan közepén mutatta meg a melleit

mindmegette.hu

A belsőségek gyógyították meg az egykori vegánt: hiába evett zöldségeket, betegnek érezte magát

life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Karácsony tízmilliós jutalmakat osztott, aztán megemelte a buszjegy árát

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

20 milliárdot adunk a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatásaira

POLITIK

Migránsáradat: Egyre több a határellenőrzés a schengeni zónán belül

POLITIK

Brutálisan erőltetik a migránsok betelepítését Brüsszelben

POLITIK

Ukrajna nagy részét már felvásárolták a nagy nyugati multik