15°C
25°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor beszéde: A kormány minden társadalmi csoportnak segít

Létrehozva2021. 11. 15. 14:30
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A Fidesz újraválasztott elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök a nagyobbik kormánypárt vasárnapi kongresszusán nagy hatású beszédben emlékeztetett a közelmúlt kormányzati lépéseire, egyúttal felvázolta az előttünk álló, jövőbeni feladatokat. Az Origónak a Századvég jogi szakértője, ifj. Lomnici Zoltán alkotmány értékelte Orbán Viktor beszédét.

Lomnici többek között azt mondta, hogy: „Egy optimista hangvételű, magabiztos beszédet hallhattunk, melyben a miniszterelnök úgy értékelte az elmúlt 12 év eredményeit, hogy közben világos és egyértelmű víziót vázolt fel, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sikeres jövőjét illetően is.„ A neves alkotmányjogász hozzáfűzte: „A miniszterelnök beszédéből levonható konzekvencia, hogy a közös nemzeti összefogásunk eredménye az, hogy míg 2008-ban egy rosszul értelmezett válságkezeléssel a baloldali kormányzás a csőd szélére sodorta az országot, addig most valóban reális lehetőségünk van arra, hogy a kanyarban előzzünk”. Orbán Viktor idézte Abraham Lincoln amerikai elnöknek a Gettysburg melletti csatamezőn elmondott híres beszédének utolsó mondatát, miszerint: „A nép kormánya, a nép választotta, a népért dolgozó kormány nem fog eltűnni a föld színéről„. Lomnici Zoltán ezt a mondatot a következőképpen értelmezte: „A magyar kormányfő szerint a nap végén egyetlen megkerülhetetlen, kiválthatatlan és leválthatatlan hatalmi erő van, a magyar nép, azonban ilyet – állítja a miniszterelnök – ma már nem szabad mondani, mert ez populizmus”. Orbán Viktor mégis ígéretet tett, hogy a néppel, a népért, és a nép által fognak cselekedni.

A nagyobbik kormánypárt, a Fidesz vasárnap tartotta a 29. tisztújító kongresszusát. A Fidesz tagsága ismét bizalmat szavazott Orbán Viktor kormányfőnek, újraválasztva őt a pártelnöki tisztségre. Orbán Viktor ezt követően egy nagy hatású beszédben részletezte a közelmúlt kormányzati lépéseit, illetve vázolta fel jövőbeni terveit. Ifj. Lomnici Zoltán azt mondta: Egy optimista hangvételű, magabiztos beszédet hallhattunk, melyben a miniszterelnök úgy értékelte az elmúlt 12 év eredményeit, hogy közben világos és egyértelmű víziót vázolt fel, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sikeres jövőjét illetően is. A beszéd központi eleme annak a gondolkodásmódnak a rögzítése volt, amely szerint, bár a megvalósult eredményekre joggal lehet büszke a kormány, a munkát ugyanebben a tempóban fogja tovább folytatni. A polgári konzervatív kurzus önmagával szemben támasztott fokmérője továbbra is a teljesítmény lesz, célja pedig a nemzet felzárkóztatása – hangsúlyozta a Századvég jogi szakértője, hozzátéve: „Ennek érdekében a kormány további nemzetstratégia jelentőségű lépések megvalósításába kezdett, például a felsőoktatás vagy a vidékfejlesztés területén„. Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte:a miniszterelnök beszédéből levonható konzekvencia többek között az, hogy közös nemzeti összefogásunk eredménye az, hogy míg 2008-ban egy rosszul értelmezett válságkezeléssel a baloldali kormányzás a csőd szélére sodorta az országot, addig most valóban reális lehetőségünk van arra, hogy a kanyarban előzzünk. Párhuzamba állítva a két válságot: 2008-ban a baloldali vezetés megkésetten, egy, a lakosságot kíméletlenül megszorító csomaggal reagált a gazdasági válságra, mely egyaránt érintett minden korosztályt. A baloldal – többek között – a következő megszorításokkal válaszolt a válságra: eltörölték a családokat támogató intézkedéseket, növelték az áfát, az szja-t, ráadásul úgy emelték fel a nyugdíjkorhatárt, hogy eközben nyugdíjelvonást hajtottak végre – emlékeztetett rá. Amíg a baloldal válságkezelő intézkedései minden társadalmi csoportot sújtottak, addig a jelenlegi kormánynak a koronavírus járvány okozta válsághelyzetre adott válasza egyaránt igyekszik minden társadalmi rétegnek mentőövet nyújtani: visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, soha nem látott mértékű nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, 200 ezer forintra növelik a minimálbért, a fiataloknak januártól nem kell jövedelemadót fizetniük, a családok pedig visszakapják a 2021-ben befizettet adójukat. 1863. november 19-én, a pennsylvaniai Gettysburg melletti csatamezőn mondta el Abraham Lincoln a híres beszédét, amelynek utolsó mondatából idézett Orbán Viktor a 2021. november 14-i Fidesz-kongresszuson – tette hozzá a szakértő. A magyar kormányfő szerint a nap végén egyetlen megkerülhetetlen, kiválthatatlan és leválthatatlan erő, hatalmi tényező van, és ez a magyar nép. Ahogy Lincoln mondta: a népből, a néppel, a népért. Ma már ilyet persze nem szabad mondani, mert ez populizmus. Vagyis Orbán Viktor ígéretet tett, hogy a néppel, a népért, és a nép által politizál a kormány a továbbiakban is. A „populista” jelző, természetesen, a gúny megnyilvánulása a pártelnök részéről a nyílt társadalmak eszmerendszerét valló balliberális magyar és nyugati politikusok felé, akik a döntéseiket a nemzetközi nagytőke elvárásainak megfelelően hozzák meg, a hatalom egy részét pedig a senki által meg nem választott NGO-k kezébe adnák, amelyek annak bizonyos hányadát a saját ideológiájukkal azonos nézeteket valló újságíróknak delegálják – magyarázta állásponját ifj. Lomnici Zoltán. A magyar kormány ezzel ellentétben hisz a népszuverenitás és a legitim kormányzás alapját adó népi felhatalmazásban, valamint a társadalom többségét kívánja képviselni, megteremtve a széles rétegek számára előnyös nemzeti együttműködés rendszerét – mutatott rá a szakértő. Az Alaptörvényben is deklarálták, hogy a közhatalom forrása a nép, a nép pedig választott képviselői útján, közvetlenül gyakorolja a hatalmát.

Hídember és destruktőr

A kormányfő a baloldal kapcsán Mikszáth Kálmánt is idézte, aki politikai svindlerekhez, erkölcsi halottakhoz, nagyravágyó üresfejek zagyvalékához hasonlította az akkori ellenzéket. „Mikszáth számos irodalmi kincset, megszívlelendő gondolatok sorát hagyományozta ránk, és nem véletlen, hogy nagy nemzeti írónk intelmei, bölcsességei örökérvényű igazságokat hordoznak„ – mondta Lomnici Zoltán. Így például a tőle származó „nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott” idézet ugyanúgy vonatkoztatható a teljes magyar baloldalra, de annak aktuális listavezetőjére Márki-Zay Péterre is – folytatta. Ami pedig az Európai Unió helyzetét illeti, kijelenthető, hogy a szervezet egyértelműen horizontot vesztett: Európa, pontosabban az Unió egy képtelen és abszurd politikai utópia rabja lett, mára elveszítve gazdasági jellegét. Ez akkor is igaz, ha mára Európa nyugati felét saját gazdasági jólléte, háború utáni kényelme vezette el a kollektív önfeladásig – állapította meg a Századvég jogi szakértője. Sok évszázad után Köztes-Európa, vagyis a mi térségünk jelentheti majd a stabilitást Európában: Mi leszünk a stabil kapcsolódási pont, a kulturális és gazdasági híd, a politikai összeköttetés az egymástól akár merőben eltérő civilizációk között, amelynek következtében a 2022-es választás Magyarországon a hídemberek és a destruktőrök küzdelme is lesz – zárta nyilatkozatát ifj. Lomnici Zoltán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.