RETRO RÁDIÓ

Áder: száznyolcvan kiállítót várnak a fenntarthatósági expóra

Létrehozva2021. 11. 24. 10:18
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Száznyolcvan kiállítót várnak a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóra – közölte a köztársasági elnök szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kiállítást november 30. és december 5. között a Hungexpón rendezik.

Áder János azt mondta: az expo egy vállalkozói kiállítás, ahol vízgazdálkodásról, fenntartható mezőgazdaságról, okos városokról, energiahatékonyságról, a közlekedés zöldítéséről lesz szó. A kiállítók kétharmada magyar, de érkeznek lengyel, cseh és szlovák cégek is. A kiállítók egy része már piaci terméket mutat be, egy részük pedig szponzort keresve ötletekkel jelentkezik – tette hozzá.

Ismertette, hogy az expón tudományos tanácskozást szerveznek a fenntartható kérdésekről, megoldásokat mutatnak be és interaktív tájékoztatást adnak a résztvevőknek, valamint a fiatalokat játékos formában ismertetik meg a fenntarthatóság kérdésével. Utóbbira nagy volt az érdeklődés, ötszörös volt a túljelentkezés – fűzte hozzá.

Áder János azt mondta,

az expo célja, hogy összekösse az ötlet gazdáját a felhasználóval.

Az államfő kiemelte: fontos volt, hogy a kiállítást a lehető legkisebb környezeti lábnyommal szervezzék meg, ezért a standok újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagokból épültek, nem lesznek műanyag palackok az expo területén, elektromos kukásautók gyűjtik és szállítják majd el a szemetet, a gyerekek ingyen utazhatnak a kiállításra, a tömegközlekedéssel érkezőket pedig zöldbuszok szállítják majd.

Emellett fásítási programot is indítottak, hogy semlegesítsék a rendezvény kibocsátását – hangsúlyozta az államfő, aki elmondta: a közútkezelővel együttműködve az autópályák melletti kihasználatlan, mezőgazdasági tevékenységre alkalmatlan földeken ültettek fákat. Egy 25 éves fa a vegetációs időszak alatt – tavasztól őszig – több mint 51 ezer kilogramm szén-dioxidot és 377 ezer kilogramm port köt meg – tette hozzá.

Áder János beszélt arról is: Magyarország a klímacélokat tekintve azon 21 ország közé tartozik a világon, amelyik 1990 óta úgy tudta csökkenteni a szén-dioxid kibocsátását, hogy közben a gazdasági tevékenysége nőtt. Emellett

az elmúlt száz évben kétszeresére nőtt a magyarországi erdőterületek mérete, és Magyarországon a megtermelt áram 70 százaléka szén-dioxid-mentes

– hangsúlyozta, hozzáfűzve: atomenergia felhasználása nélkül nem lehet elérni a klímacélokat.

A köztársasági elnök az egyén szerepével kapcsolatban úgy fogalmazott: „sok kicsi sokra megy”, de a legnagyobb felelősség a legnagyobb kibocsátóké, ezért a mindenkori kormány feladata, hogy korlátokat állítson a további szennyezés elé.

Minden szülő és nagyszülő „elemi vágya”, hogy gyerekeik, unokáig jó levegőt szívhassanak, tiszta vizet ihassanak és jó földből származó jó minőségű ételt fogyaszthassanak

– fogalmazott Áder János, aki szerint „ha ezért tehetünk, tegyünk érte!

Az államfő kitért arra is: a kiállításon csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, kötelező a maszkviselés, a fertőzések elkerüléséért pedig folyamatosan fertőtlenítik majd az eszközöket, a helyiségeket és orvosi ügyelet is lesz a helyszínen.

November 29. és december 5. között élő közvetítésekkel, exkluzív interjúkkal, tudósításokkal és tematikus ismeretterjesztő műsorokkal készül a közmédia a budapesti Planet 2021 – Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóra.

A Planet Budapest 2021 a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Az esemény célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók. A V4-ek közös ökológiai konferenciájának üzenetét a közmédia valamennyi csatornáján átadja nézőinek. November 30-án, kedd reggel a Planet Budapest 2021 elnöki megnyitó beszédeit élőben közvetíti az M1 aktuális csatorna, amelyen napi több élő bejelentkezés lesz a helyszínről.
A Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában is naponta szó lesz a világtalálkozó aktualitásairól, de a Felfedező a környezetről és a Szombat reggel kínálatában is helyet kapnak a Planet 21 témái. December 2-án, csütörtökön Áder János köztársasági elnök ad stúdióinterjút az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában – ahol a rendezvény hetében kiemelt téma lesz a Planet 21 -, valamint a Petőfi Rádió reggeli műsorában, a Petőfivel a reggel!-ben is. Az M5 Multiverzum című műsora egy teljes adást forgat a helyszínen, a budapesti Hungexpón: a tudományos magazinban ezúttal a fenntarthatóság témakörét járják majd körül, az összeállítás december 12-én, vasárnap kerül adásba. De az M5 kulturális híradója is foglalkozik a Planet 21 tudományos illetve oktatási tematikába beleillő részeivel. Az M2 Petőfi TV-ben az esti FRISS című műsorban fiataloknak szóló, edukációs tartalmak várják a nézőket, míg a Duna Televízió Család-barát magazinjában a témában érintett szakértők szólalnak meg. A Duna World-ön és az M5-ön folyamatosan természetfilmeket vetítenek a találkozó ideje alatt, továbbá a Planet 21 magazin elmúlt időszakban forgatott ismétléseit is műsorra tűzi a Duna World, dedikáltan az alkalomhoz. Planet Budapest 2021 november 29. és december 5. között a közmédia csatornáin!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.