15°C
28°C

Dorina, Rebeka névnapja

RETRO RÁDIÓ

Végre eltűnhet minden akadály a Szputnyik vakcina elől

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 10. 04. 06:58
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Sikerült elhárítani az akadályokat a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina Egészségügyi Világszervezet (WHO) általi engedélyeztetése útjából – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter Genfben, ahol a WHO főigazgatójával tárgyalt.

Tudomásul vették a Szputnyik V vakcina népszerűsítésével és regisztrációjával kapcsolatos orosz álláspontot, és mára sikerült teljességgel tisztázni minden kérdést. Mostanra elhárítottunk minden akadályozó tényezőt, így nem látjuk akadályát a további munkának, és ezt megerősítette a főigazgató

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy

mindössze némi papírmunka maradt hátra a WHO-nál az engedélyeztetést végző vállalattal.

Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben – közölte az MTI.

A világ több mint hetven országában engedélyezett Szputnyik V védőoltást jelenleg a WHO mellett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is vizsgálja. A WHO és az amszterdami székhelyű uniós ügynökség jóváhagyása új piacokat nyithat meg az orosz védőoltás előtt, különösen Európában.

A WHO a Szputnyik V gyártási folyamatát vizsgáló júliusi jelentésében kifogásolta a védőoltás gyártási folyamatának egyik elemét. A gyártó időközben bejelentette, hogy teljes körben megoldották a fiolák töltésével kapcsolatos problémát.

 

A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján. Murasko szerint a Szputnyik V-vel való beoltottság több mint 95 százalékban véd meg a nehéz lefolyású Covid–19-től. Az első orosz vakcina használatát mára 69 országban engedélyezték, amelyek összlakossága 3,7 milliárd. Az orosz vakcinák forgalmazásáért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) azzal a javaslattal fordult a Pfizerhez, hogy folytasson klinikai kísérleteket annak megállapítására, alkalmazható-e a Szputnyik Light az amerikai cég vakcinájának boostereként, vagyis az első két Pfizer-vakcinadózis hatását erősítő harmadik oltási adagként.

„A delta variánstól megbetegedettek számának növekedése az Egyesült Államokban és Izraelben azt mutatja, hogy az mRNS-vakcináknak heterogén erősítőre van szükségük az immunválasz megerősítéséhez és meghosszabbításához. A Szputnyik V úttörő ebben a megközelítésben a vizsgálatok kombinációjában, és 83,1 százalékos hatékonyságot mutat a delta ellen. Az RFPI ma azt javasolja, hogy a Pfizer kezdjen vizsgálatokat a Szputnyik Lighttal booster minőségben

– áll az orosz szuverén alapnak a Szputnyik V hivatalos Twitter-oldalán közzétett nyilatkozatában. A közzétett kutatási adatokra hivatkozva azt állította, hogy a Pfizer hatékonysága a deltával szemben 42 százalékos lehet. Az alap közleményében emlékeztetett arra, hogy a Szputnyik V volt az első olyan, új koronavírus elleni vakcina, amely heterogén erősítést, úgynevezett ”vakcinakoktélt„ alkalmazott, vagyis védőoltásai két különböző adenovírus-vektort tartalmaztak, ellentétben a többi vakcinával, amelyeknél ugyanazt az injekciót kétszer adják be. Az RFPI az Interfax hírügynökség szerint elsőként ajánlott fel együttműködést más vakcinagyártóknak: 2020. november 23-án az AstraZenecának javasolta vakcinakombinációs vizsgálatok lefolytatását. Ilyen kutatásokat egyebek között Azerbajdzsánban, az Egyesült Arab Emírségekben és Argentínában folytattak, amelyek az RFPI szerint bebizonyították ennek a megközelítésnek a hatékony és biztonságos mivoltát.  
Alekszandr Gincburg akadémikus, a vakcinát kifejlesztő Gamaleja Intézet vezetője az Izvesztyija című napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy kész a klinikai tesztelésre a Szputnyik V nazális változata. Elmondta, hogy a szervezetbe az orron át bepermetezhető készítmény voltaképpen az oltóanyag második összetevője.

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a szerdai hivatalos adatok szerint 21 571-gyel 6 512 859-re emelkedett. A napi növekmény országos szinten 0,33 százalék, az új esetek 8,1 százaléka volt tünetmentes. A halálos áldozatok száma 799-cel 167 241-re, a felépülteké pedig 20 067-tel 5 808 777-re nőtt. Az aktív esetek száma 536 841. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 170,1 millió, az elmúlt napon pedig 388 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 256 373 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni védelemre kifejlesztett Szputnyik V vakcina európai uniós engedélyezését Markus Söder bajor miniszterelnök szerint. A legkisebb német kormánypárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva, az oltási kampányról szólva hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy „akadozzon az oltásmotor”. Ehhez elsősorban a Szputnyik V EU-s engedélyezési eljárását kell felgyorsítani a közösség gyógyszerészeti hatóságának a szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).

„Nem szabad pusztán ideológiai okok miatt fecsérelni az időt”

– mondta Markus Söder a Bild am Sonntagnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.