15°C
28°C

Dorina, Rebeka névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szijjártó Péter: Magyarország 2030-ra GDP-je 3 százalékát fogja kutatás-fejlesztésre fordítani

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 10. 04. 21:56
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Magyarország kormánya számos intézkedéssel támogatja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet, fő célja, hogy az erre fordított összeg 2030-ra elérje a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki hétfőn a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi ülésén.

A közlemény szerint beszédében a külügyminiszter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány számos tanulsággal szolgált a világ számára, és világosan megmutatta az innováció fontosságát. Ezzel kapcsolatban pedig köszönetet mondott a kutatói és orvosi közösségnek, amiért ilyen rövid idő alatt sikerült kifejleszteniük az oltóanyagokat. Leszögezte: a vakcinák jelentik az egyetlen megoldást a válság egészségügyi dimenziójára, így a világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek, azaz a sikeres védekezés mára elsősorban kapacitás kérdése. Majd hozzátette, hogy Magyarország ezért saját oltóanyaggyárat épít, és remélhetőleg más országok is hasonlóan tesznek. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésként kezelni a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei. A hatóságoknak szakmai, tényeken alapuló eljárást kell folytatniuk az engedélyezések terén, kizárva minden egyéb szempontot – vélekedett. Aláhúzta: egyesek szeretnék, ha a járványra tekintettel feloldanák a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi oltalmát, azonban a magyar kormány szerint ez eltántoríthatná a kutatókat munkájuk folytatásától a jövőben. Végezetül kiemelte, hogy a világgazdaság és világkereskedelem szempontjából „fekete évnek” számító 2020 után ösztönözni kell a beruházásokat, így támogatva a munkahelyteremtést, miután tavaly 140 millió ember vált munkanélkülivé globálisan. Ehhez fontos a kis- és közepes vállalkozások támogatása abban, hogy képesek legyenek külföldi piacokra lépni. Mint mondta, ez különösen lényeges Magyarországon, amely a világ egyik legnyitottabb gazdasága, így a kormány továbbra is nagy erőkkel fogja segíteni a K+F-kapacitások fejlesztését.
Különös figyelmet kell fordítani az új termékek kutatás-fejlesztésére (K+F) vonatkozó beruházások Magyarországra vonzására, ugyanis akinek ez sikerül, az igazából a jövőt nyeri meg – jelentette ki korábban Szijjártó Péter.
A tárcavezető a Thyssenkrupp német konszern budapesti iroda- és laborátadó ünnepségén elmondta, hogy a magyar gazdaság korábban megindított dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is újabb lendületet kapott. „Világosan látszik, hogy azok a vállalatok, amelyek már pozitív tapasztalatokat szereztek itt a termelés terén, egyre inkább hozzák Magyarországra a szolgáltatással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeiket is” - mondta el a miniszter. Szijjártó Péter így fogalmazott: Ez nem ördögi, hanem éppen ellenkezőleg, angyali kör: ha a vállalatok jó tapasztalatot szereznek a termelésben, akkor idehozzák a kutatás-fejlesztést, de ha már az új termékek kutatás-fejlesztése itt van, akkor az új termékek gyártására is jó esélyünk van.„ Hozzátette: ”Az az ország, amelyik megnyeri a kutatás-fejlesztési beruházásokért folytatott versenyeket, az igazából a jövőt, a hosszú távú, kiszámítható gazdasági növekedés lehetőségét nyeri meg.„ Thyssenkrupp legújabb fejlesztéséről Szijjártó Péter elmondta, hogy a vállalat járműipari kompetencia központjában 13.200 négyzetméteren irodákat, 2.500 négyzetméteren pedig laborterületet alakítottak ki 1.200 munkaállomás számára. A miniszter kiemelte: Gyakorlatilag a jövő autóipari fejlesztési tesztjeinek elbírálása itt, egy helyen, koncentráltan lesz elvégezhető.” A 2,2 milliárd forintos beruházást az állam mintegy 282 millió forinttal támogatta, és több mint ezer magasan képzett fejlesztőmérnök fog dolgozni a jövő autóipari megoldásain az új központban. Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a beruházás egy újabb bizonyítéka annak, hogy a vállalat hosszú távon tervezi magyarországi tevékenységét. A külügyminiszter kiemelte: jó eséllyel meghaladja a 10 ezer milliárd forintot, és így rekordot dönt idén a magyar autóipar termelési értéke, miután az az év első hét hónapjában 25 százalékkal nőtt. Mint mondta, jól mutatja a nemzetközi versenyképességet, hogy az országban előállított autóipari termékek több mint 90 százaléka kivitelre kerül. Emellett rámutatott, hogy a kormány a válság alatt is folytatta a vállalatok támogatását, így rekordmennyiségű beruházás kezdődött, ennek köszönhetően pedig reális cél, hogy Magyarország a „nagy világgazdasági átrendeződés abszolút nyertesei közé tartozzon”. Hangsúlyozta, hogy az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, s jelenleg 1.700 milliárd forintnyi beruházás zajlik az országban. Továbbá közölte, hogy napjainkban 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.