RETRO RÁDIÓ

Politikai lélegezetőgép: Márki-Zay együtt akar kormányozni Gyurcsánnyal

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 10. 18. 20:53
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Maga Márki-Zay Péter beszélt közös kormányzásról Gyurcsány Ferenccel, mindez pedig adóemeléssel, rezsiemeléssel jár majd – mondta Kocsis Máté napirend előtti felszólalásában.

A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy maga a DK frakcióvezetője jelezte, hogy a legnagyobb frakció választja majd meg a kormányfőt, és a legnagyobb baloldali frakció mindenképpen a Demokratikus Koalícióé lesz.

Várják meg mielőtt eredményt hirdetnek, mert mi is indulni fogunk a következő parlamenti választáson. A Gyurcsány-által irányított frakció lesz a vezető a következő ciklusban a baloldalon - mondta Kocsis Máté napirend előtt. Nem a bilincs, hanem Ön kattant – mondta a Fidesz frakcióvezetője Jakab Péternek. Egy fénylő csillag van a baloldalon, az pedig Gyurcsány Ferenc. Önök pedig boldogan tették bele a fejüket ebbe a hurokba - mondta az ellenzéki frakcióknak Kocsis. A politikus közölte, hogy maga Márki-Zay közös kormányzásról beszélt Gyurcsánnyal. Mindez pedig adóemeléssel, rezsiemeléssel jár majd – tette hozzá. A legnagyobb frakció választja majd meg a kormányfőt – hívta fel a figyelmet Kocsis Gyurcsány legutóbbi kijelentésére. Mi pedig folytatjuk az aláírásgyűjtésünket – zárta Kocsis. Dömötör Csaba minderre azt válaszolta, hogy vasárnap a baloldalon arról beszéltek, hogy egyszerre váltották le az ellenzéket, és majd működnek együtt Gyurcsánynéval. Ugyanazok a szereplők vannak a háttérben, miközben a kirakatban változnak a szereplők - tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. A politikus felidézte Márki-Zay pozitív nyilatkozatait Gyurcsányról. Márki-Zayjal a rozsdás múlt kopogtat, mivel aki úgy beszél mint egy baloldali politikus, és úgy is cselekszik mint egy baloldali politikus, az baloldali politikus – zárta Dömötör Csaba.

Rezsiválság van Európában

Európa még le sem győzte a koronavírus-járványt, és most egy újabb válsággal kell szembenézni: rezsiválsággal – mondta napirend előtt Hollik István. Ezt a rezsiválságot Brüsszel idézte elő - hangsúlyozta a KDNP képviselője. Brüsszel átgondolatlan energiareformja most bosszulja meg magát – tette hozzá. Brüsszel az időzítést rontotta el, mivel nem épült még fel a zöld energiarendszer, miközben a korábbit már leépítették. Csak a magyar rezsicsökkentési politika működik ebben a helyzetben – hangsúlyozta a KDNP képviselője. Hollik ismertetése szerint több nyugati nagyvárosban a többszörösét fizetik rezsire, mint Budapesten. A tervezett uniós klímaadó 32 ezer forintos pluszterhet jelentene havonta a magyar embereknek. Schanda Tamás minderre azt mondta, Brüsszel a magyar családok megadóztatására készül. Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni a klímavédelem jelszava alatt – tette hozzá az ITM parlamenti államtitkára. A visegrádi országok nem fogadják el ezeket a terveket. Mi ismét készek vagyunk megküzdeni a rezsicsökkentésért – mondta Schanda. A nemzeti konzultációban is óriási többség állt a rezsicsökkentés megvédése mellett – tette hozzá. Az energiapolitikában sem térhet vissza a Gyurcsány-korszak.

„Megértem, hogy feszült”

Az Önök új miniszterelnök-jelöltje elmélkedett arról, hogy a lámpavasat mire lehet használni, míg a főnöke szerint a művészeket börtönbe kell zárni, mindezek fényében pedig Ön beszél gyűlöletkeltésről, az elképesztő – így reagált Dömötör Csaba Jakab Péter (Jobbik) felszólalására. Önt leszavazták, és mostantól nincs szükség Önre a baloldalon – tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Gyurcsány mondja, hogy a DK lett a legerősebb a baloldalon – tette hozzá. Megértem, hogy feszült ebben a helyzetben, de tudván azt, hogy a Jobbik önállóságát felszámolták, a legfőbb kérdés, hogy megérte-ez?

Márki-Zay lett a serpa

Észak-Koreában működnek hasonlóan a dolgok, mint ahogyan az előválasztáson, mivel Önnek nem volt egyetlen ellenfele sem – így reagált Orbán Balázs Varju László (DK) napirend előtti felszólalására. Most Márki-Zay Péterre és nem Medgyessy Péterre osztották azt a serpa szerepet, ami Gyurcsányt a hatalom csúcsára viszi – mondta a Miniszterelnökség államtitkára. Orbán Balázs kijelentette, hogy nem kívánják vissza azt a kormányzást, amit Gyurcsány képviselt. Szólt arról is, hogy a baloldalnak van elszámolni valója azzal kapcsolatban, hogy miből költött 500 milliót kampányra Karácsony Gergely. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a baloldal rezsiemelésre készül azzal, hogy az európai energiaunióhoz akar csatlakozni.

Budapest ennél többet érdemel

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában szóba hozta, hogy Márki-Zay Péter nyerte a Gyurcsány-showt, de egyetlen baloldali képviselő sem tapsolta meg ezt a megjegyzését. Dömötör Csaba minderre azt válaszolta, hogy ízelítőt kapott most mindenki a baloldali szeretetpolitikából. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arról is beszélt, hogy a Párbeszéd pár hete is arról beszélt, hogy a kormánypártok Karácsony Gergelytől félnek. Azóta Karácsony visszalépett, és világosan kiderült, hogy a főpolgármesternek semmilyen vezetési képessége nincsen - tette hozzá. Dömötör felidézte, hogy pár hónapja az Economist írt arról, hogy karácsony fogja leváltani Orbánt. A főpolgármester a sok hónapos kampányolás során mindennel foglalkozott csak azzal nem, amivel megbízták. Budapest Önöknek egy kampánypódium volt, de a város ennél többet érdemel – mondta Dömötör.

„Önök behódoltak Gyurcsánynak”

Szívesen elmagyarázom, hogy miért a múlt visszatérése, ha Ön Gyurcsány Ferencnek kampányol – így reagált Keresztes László Loránt (LMP) felszólalására Rétvári Bence. Az Emmi parlamenti államtitkára szerint Gyurcsány a rendszerváltáskor és 2009 után is átmentette magát. Gyurcsány nem olyan, hogy a második, vagy a harmadik helyre jelentkezzen be – tette hozzá. Nem háttérember, hanem első számú vezető akar lenni. Önök behódoltak Gyurcsánynak, és nem tudták kizárni a politikai mezőnyből, hanem felkéredzkedtek a Gyurcsány-listára – mondta Rétvári. Semmi lényegi változás nem történt a baloldalon – tette hozzá. Mindezek mellett pedig ne sértegessék a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! – petíciót aláírókat. Az elmúlt hetekben láthattuk a szocialista párt vergődését, ha pedig tiszteletben tartanák az emberek véleményét, akkor a nemzeti konzultációt is támogatnák – így reagált Tóth Bertalan (MSZP) felszólalására Rétvári Bence. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldalon továbbra is a rezsiemelés mellett állnak, mivel világpiaci árakat követelnek. Szólt arról is, hogy a szocialisták a kormányzásuk során szinte mindent eladtak, miközben súlyos megszorítások voltak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.