Létrehozva: 2021.10.01.

Nagy migrációs nyomás alatt Magyarország déli határszakasza

A legfrissebb statisztikák alapján erős irreguláris migrációs nyomás nehezedik idén Magyarország déli határszakaszára; a 38. hétig 79 ezernél több esetben intézkedtek a hatóságok – hangsúlyozták pénteken a Migrációkutató Intézet elemzői.

Janik Szabolcs, az intézet igazgatóhelyettese és Gönczi Róbert tudományos segédmunkatárs azt írták, ez a szám csaknem 3,5-szerese a tavalyi időarányos adatnak. Úgy vélik, az emelkedés csak kismértékben hozható összefüggésbe a koronavírus-járvány alakulásával, valószínűleg elsősorban más okok állnak a háttérben.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a nyugat-balkáni útvonal „közel sem kap akkora utánpótlást” Görögország felől, mint az elmúlt években. Az elemzők az élénkülés okai között említették, hogy a korábban érkezett közel-keleti, ázsiai és afrikai migránsok „egyre türelmetlenebbek, és gyakrabban, elszántabban próbálnak bejutni Magyarország területére”, hogy folytassák útjukat Nyugat-Európa felé. Egy másik, ezzel összefüggő magyarázat az lehet, írták, hogy Magyarország egyre hatékonyabban védi a déli határszakaszt, melynek során „fő szabály szerint” visszakísérik a szerb oldalra az illegálisan érkezőket, akik közül a legtöbben újra próbálkoznak.

Ezeket figyelembe véve Magyarország továbbra is kulcsfontosságú szerepet tölt majd be az Európai Uniót célzó irreguláris migráció fékezésében, illetve a külső határok megvédésében – emelték ki.

Janik Szabolcs és Gönczi Róbert szerint Magyarország számára kihívás, hogy a Nyugat-Balkánon tartózkodó néhány tízezer ember határsértési kísérleteit hatékonyan kivédje. A kormány irreguláris migrációval szembeni fellépése mellett ehhez szükség van az érintett államokkal történő együttműködésre is – jegyezték meg. Ennek kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy európai uniós integrációs törekvéseik miatt a nyugat-balkáni államok többsége szívesen együttműködik, azonban erre sok esetben nincs elegendő erőforrásuk. Másrészt pedig – ha már az illegális határátlépést nem tudják megakadályozni – abban érdekeltek, hogy az érkezők minél előbb távozzanak a területükről – írták.

Az elemzők szerint ezen kihívásokat tovább súlyosbíthatja a jövőben, ha a tálib rezsim elől menekülő afgánok jelentősebb tömege eljut a török-görög határig. Ebben az esetben a nagy kérdés az lenne, hogy onnan hányan jutnának el végül a nyugat-balkáni útvonalra. „Nem csak Görögország, Bulgária vagy éppen Magyarország érdeke, hogy ez ne történjen meg: az egész EU-nak ennek elkerülésére kell törekednie” – írták az elemzők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist