A hódmezővásárhelyi városvezető annak a meglepő véleményének is hangot adott, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére – amit semmilyen adat nem támasztott alá, sőt, valójában az ellenkezőjére van bizonyíték. Hozzátette, hogy: Egy kanadai típusú, szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak. Márki-Zay Péter ugyanazt mondja, mint Gyurcsány Ferenc, aki 2015-ben a parlamentben beszélt hosszan arról, hogy az illegális bevándorlókat be kell fogadni. Én azt gondolom, az a kormány, amelyik tudja, hogy itt százezres menekülthullámra kell felkészülnie, elkezd folyamatosan felkészülni az ő befogadásukra, igen, tisztességes táborokkal, igen, megnövelt menekültügyi, bevándorlásügyi apparátussal, hivatallal, igen, elegendő tolmáccsal, pszichológussal és sok mindenkivel – ezt gondolom