RETRO RÁDIÓ

Megjöttek a legújabb adatok, közel 5 millióan haltak már bele a koronavírusba

Megjöttek a legújabb adatok, közel 5 millióan haltak már bele a koronavírusba
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 10. 02. 07:41

A halálesetek száma továbbra is jelentősen nő a delta vírusvariáns miatt, főleg a beoltatlanok körében. A világ lakosságának kevesebb, mint fele van beoltva.

A világ lakosságának kevesebb, mint fele kapta meg eddig az oltás mindkét dózisát, miközben a koronavírus halálos áldozatainak száma szombatra megközelítette az ötmilliót a világon, az Egyesült Államokban pedig 700 ezret a Reuters hírügynökség saját adatai és összegzése szerint.

A halálesetek száma továbbra is jelentősen nő a delta vírusvariáns miatt, és főleg a beoltatlanok körében. A világ lakóinak kevesebb mint fele kapta meg eddig mindkét oltást a koronavírus ellen az Our World in Data című honlap szerint. A járvány kezdete után több mint egy év alatt halt meg az első 2,5 millió ember, a többiek 236 nap alatt a Reuters számítása alapján. A halálesetek több mint fele gördülő hétnapos átlagban az Egyesült Államokban, Oroszországban, Brazíliában, Mexikóban és Indiában történt. Képünk illusztráció.
Fotó: CDC (pexels.com) Továbbra is az Egyesült Államokban történik a legtöbb megfertőződés és a legtöbb haláleset: a világadat 19, illetve 14 százaléka. Az országban az elmúlt héten naponta átlagosan több mint kétezer ember halt bele a betegségbe, ami az ottani januári csúcspont 60 százaléka, és naponta több mint 10 ezer új megfertőződés van. Az amerikai lakosság 56 százaléka már teljesen be van oltva, és folyik a harmadik, emlékeztető adagok beadása az időseknek, betegeknek és a fertőzésnek erősen kitetteknek – írja az MTI. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerint közép-európai idő szerint, a szombat reggeli adatokat tekintve: a világon 234.257.265 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pontosan 4.791.475. Egy nappal korábban 233.713.190 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4.782.640 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 43.617.770 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 700.258. Indiában 33.766.707 fertőzöttet és 448.339 halálos áldozatot jegyeztek fel. Brazíliában 21.427.073 fertőzöttről és 596.749 halálos áldozatról tudni. Az Egyesült Királyságban 7.878.571 a fertőzöttek száma, és 137.171-en haltak meg a betegségben. Oroszországban 7.425.057-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 204.424-re emelkedett. Franciaországban 7.111.154 fertőzöttet és 117.535 halálos áldozatot regisztráltak. Törökországban 7.153.527 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 64.037. Iránban 5.601.565 a fertőzöttek és 120.663 a halottak száma. Spanyolországban 4.959.091 fertőzöttet és 86.415 halálos áldozatot regisztráltak. Olaszországban 4.672.355 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130.921. Németországban 4.239.773 a fertőzöttek száma, 93.715 a halottaké. Lengyelországban 2.907.071 fertőzöttet és 75.650 halálesetet tartanak nyilván.

A beoltottak száma 5 891 228, közülük 5 651 539 fő már a második oltását is megkapta, 784 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 679 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 823 384 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 30 199 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 539 főre emelkedett. 533 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 84-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában a járvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az oltás működik, az oltatlanság pedig kockázat, ezért arra kért mindenkit, hogy vegye fel az oltást. A kormányfő bejelentette, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően az őszi nyugdíjprémium összege minden nyugdíjnál 80 ezer forint lesz.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/az-elmaradt-masodik-oltasokra-lehet-mar-idopontot-foglalni

A kormány megkezdte a nemzeti konzultációból fakadó döntések meghozatalát is. A kormány alkotmányos védelmet kíván adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsonyabb adóknak és a nyugdíjaknak. Mindemellett a kormány már döntött a hitelmoratórium meghosszabbításáról, valamint a családi adóvisszatérítésről. A gyermekes szülők adóvisszatérítését mindkét dolgozó szülő megkapja februárban és a vállalkozók is jogosultak lesznek rá, az intézkedés 1,9 millió szülő számára mintegy 600 milliárd forintos támogatást jelent. Mindez annak az köszönhető, hogy a sikeres újraindításnak köszönhetően dinamikusan nő a magyar gazdaság.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. A 12-19 éves korosztály 45%-a, a 20-59 éves korosztály 64%-a, a 60 év felettiek 84%-a már oltott. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

 

Kik tudnak regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon?

  • Minden Magyarországon élő magyar állampolgár (12 év feletti gyermekeket is tudnak regisztrálni a szülők)
  • Külhoni magyarok (magyar állampolgárok, magyar igazolvánnyal rendelkezők)
  • Külföldön élő magyar állampolgárok
  • Magyarországon élő külföldiek (számukra angol nyelven is elérhető a regisztrációs felület https://vakcinainfo.gov.hu/registration)
  • Kérjük, hogy a regisztráció során különösen figyeljenek a személyes adatok, okirat azonosítók, elérhetőségek pontos megadására!

    A regisztráció során megadott adatok ellenőrzése és érvényesítése néhány napot vesz igénybe. Ezt követően, az érvényes regisztrációval rendelkezők (külön értesítés nélkül) automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

    A Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyar állampolgárok, illetve magyar igazolvánnyal rendelkezők regisztrációjának ellenőrzése több napig eltarthat, ők a regisztráció során megadott email címükre külön értesítést kapnak a regisztráció érvényesítéséről és az időpontfoglalás lehetőségéről.

    Július elejétől Magyarország megnyitotta az oltás lehetőségét a szomszédos országok határ menti lakói számára is. Ők előzetes regisztráció nélkül is jöhetnek Magyarországra felvenni az oltást, a regisztrációjuk a kórházi oltóponton történik.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.