Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.22.

Ki visz húslevest Budapestre Koncz Zsófiának, a Fidesz szerencsi „csodagyerekének”?

Bizony a húslevesről is szó esik a HÍR TV vasárnap esti, Magánterület című műsorában.

Bemutatta párját és beszélt édesapja emlékéről és a halála óta eltelt időszakról is a Magánterület stábjának Koncz Zsófia, Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője.

A Magánterület stábja ezúttal Szerencsre látogatott, Koncz Zsófia szülővárosába, ahol a képviselőt kíséri végig egy átlagosnak cseppet sem mondható napon.

A Hír TV sorozatának legújabb adásban betekintést nyerhetünk a vidéki élet szép oldalába, három megyéből érkeznek ugyanis lovasok a tiszatardosi fogathajtó versenyre, ennek apropóján pedig Koncz is nyeregbe pattan. Az ebédet a képviselőnő szülőházában tölthetjük, ahol beszélgetünk Edit nénivel, a család fogadott nagymamájával, aki, ha kell, unokáinak vonattal hozza fel a húslevest Pestre.

Az adás során komolyabb témák is szóba kerülnek, Zsófia beszél arról, hogyan dolgozta fel édesapja, Koncz Ferenc tragikus halálát, arról, ezt követően miért döntött úgy, hogy elindul a választáson a helyéért, és kiderül az is, mi történt az elmúlt másfél évben a térségben. Szóba kerül az is, vajon tényleg a Fidesz „csodafegyverének” tartja -e magát – ahogyan megválasztása után nevezték, a tavaly októberi időközi voksoláson ugyanis az ellenzék közös jelöltjét győzte le.

Később bemutatja párját, Varkoly Ádámot is, akivel idén májusban vállalta fel a nagy nyilvánosság előtt is kapcsolatát. Párja szintén szerencsi kötődésű, családjának pedig a közeli Árpád-hegyen van pincészete. A fiatal szakember, aki Új-Zélandon is tanulta a szakmát, már több díjat is elnyert a boraival: 2017-ben például az év legjobb fiatal borászának járó Gál Tibor Emlékdíjat is kiérdemelte.

Az adás során szó esik még lokálpatritozmusról, a vidék szeretetéről és vonzóerejéről, de kiderül az is, hogy Zsófia szabadidejében nem kevés hobbinak hódol. A Magánterület következő, vasárnapi adásában este 19:00-től Ambrus-Jobbágyi Zsófia műsorvezető Koncz Zsófiát kíséri végig egy napján.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja