
Ki az igazi főszereplő a Gyurcsány-showban?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostMár most egyértelműen látszik, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén a legerősebb szereplő a Demokratikus Koalíció lesz az új kormányban, míg Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek szinte nem lesz képviselője az új Országgyűlésben.
Így működik a Gyurcsány-féle vándorszínház
A szakember kifejtette, hogy a baloldalon hosszú évek, sőt évtizedek óta egy vándorszínházat látunk. Ennek az a lényege, hogy miközben Gyurcsány Ferenc rendelkezik a legtöbb politikai tapasztalattal, rendelkezik egy viszonylag nagyméretű és elkötelezett táborral, de a hitelességét teljesen tönkretette az őszödi beszéd és az azt követő kormányzásnak nevezett tevékenység. Mráz szerint ennek a vándorszínháznak volt a része Bajnai Gordon színre lépése 2009 tavaszán, míg most Karácsony és Márki-Zay a részei ennek. Gyurcsány taktikájának a lényege, hogy olyan miniszterelnöki pozíció jöjjön létre, ami csupán formális, mivel a konkrét hatalom a volt kormányfő által irányított frakciónál van.
Karácsony és Márki-Zay pozíciót szeretne, és a pozíció érdekében kész a hatalomról is lemondani – tette hozzá. Az pedig már most egyértelműen látszik, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetében a legerősebb szereplő a Demokratikus Koalíció lesz az új kormányban, míg Karácsonynak és Márki-Zaynak szinte nem lesz képviselője az új Országgyűlésben. Egy ilyen helyzetben pedig Gyurcsány mint a DK frakcióvezetője bár nem lesz formálisan a kormányban, mégis a legtöbb hatalommal ő fog rendelkezni – zárta Mráz Ágoston Sámuel.
