Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.18.

Gyurcsány újabb meghökkentő videót tett közzé

Ebben többek között elismeri, hogy az egész baloldali előválasztás hazugságra épült, hiszen az egyetlen lényeges kérdés az volt, hogy melyik baloldali párté lesz majd a legnagyobb frakció.

Mivel ezt a szerepet a Demokratikus Koalíció (DK) tölti be, így teljesen mindegy, hogy ki nyerte a miniszterelnök-jelölti előválasztást, a miniszterelnököt – ha nyernének – az ő pártja választja majd. „Eközben a DK tovább erősödött. A legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, ami kompromisszumok nélkül maradt, ami volt: progresszív baloldali párt” - írta Gyurcsány a videó mellé.

A Gyurcsány-showt követő napon a bukott miniszterelnök hatperces videót osztott meg Facebook-oldalán, amelyben hosszasan ecseteli, hogy hónapokon át becsapták a szavazókat, hiszen egyáltalán nem számít, hogy kit választottak meg miniszterelnök-jelöltnek. Az előválasztás egyetlen lényeges kérdése az volt, hogy melyik párté lesz majd a legnagyobb frakció egy esetleges baloldali győzelem esetén, és mivel a DK lett ez, így Gyurcsány Ferenc jelölheti ki a miniszterelnököt. „Ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi (a DK) választhatunk kormányfőt”– fogalmazott Gyurcsány, utalva arra, hogy az országgyűlés választ miniszterelnököt, így pedig a DK lenne a legerősebb frakció egy esetleges baloldali kormány esetén, gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc dönthetne arról, hogy kit neveznek ki, függetlenül attól, hogy az előválasztási komédián milyen eredmény született. Valójában parlamenti helyekért küzdünk, és ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt. Először parlament, először többség, aztán majd kormányfő. Ez a sorrend – mondta Gyurcsány, kihangsúlyozva a „MI” szót. Vagyis majd ő dönt. „Mostanra a baloldali pártok világában nekünk van a legnagyobb delegációnk Brüsszelben, nekünk van a legnagyobb frakciónk a budapesti városházán, és most kétség nélkül mondhatom, hogy a Demokratikus Koalíció a legerősebb baloldali párt, az egyetlen önmagában is kormányzóképes párt” - jelentette ki Gyurcsány jelezve, hogy a magyar baloldal azt teszi, amit ő mond nekik. Ezt megerősíti a videó kommentárjában is, ahol ezt írja: „Eközben a DK tovább erősödött. A legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, ami kompromisszumok nélkül maradt, ami volt: progresszív baloldali párt.”
Összességében Gyurcsány számára teljesen mindegy volt, hogy melyik embere nyeri meg a választásokat. Az, hogy éppen Márki-Zay Péterre esett a bábú szerepe, lényegtelen. A vége úgy is az lesz, amit ő mond, hiszen övék lesz a legnagyobb baloldali frakció az országgyűlésben, ha nyernének, azt neveznek ki miniszterelnöknek, akit akarnak. Gyurcsány tehát elismerte: az egész előválasztási cirkusz hazugság volt, Márki-Zay Péter csak báb, irányítani továbbra is a bukott miniszterelnök fog.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér