17°C
29°C

Egyed, Egon névnapja

RETRO RÁDIÓ

Visszaszorultak a liberálisok Kanadában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 24. 10:31
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Justin Trudeau nem lehet elégedett, pártjának ugyanis nem sikerült visszaszereznie többségét az ottawai törvényhozásban, így marad a kisebbségi kormányzás.

A járványügyi intézkedéseknek köszönhetően Kanada történetének legdrágább parlamenti választását tartották meg hétfőn, a mintegy 600 millió kanadai dollárba kerülő (körülbelül 470 millió amerikai dollárral egyenértékű) voksolás eredménye azonban minimális változást sem eredményezett az észak-amerikai ország politikai térképén: a parlament szinte pontosan ugyanolyan összetételű maradt, mint amilyen azelőtt volt, hogy Justin Trudeau augusztus végén feloszlatta volna.

Nem jöttek be tehát a 49 éves, liberális miniszterelnök számításai, aki elemzők egyhangú véleménye szerint abban reménykedett, hogy két év kisebbségi kormányzás után – a pandémia újabb hulláma előtt – szavazatokra válthatja a sikeres járványkezelést, és visszanyeri pártja többségét a kanadai törvényhozásban.

Az észak-amerikai ország átoltottsága ugyanis világszinten is kiemelkedő, ráadásul a Trudeau-kormány százmilliárdokat költött a gazdaság életben tartására a karantén alatt. A tegnapi hivatalos választási eredmények azonban egy rendkívül megosztott Kanada képét festik, ahol a liberálisok poszterfiújának számító miniszterelnök karizmája már nem bizonyul elegendőnek a Kanadai Liberális Párt sikeréhez.

Az Elections Canada választási portál adatai szerint a kicsivel több mint 27 millió regisztrált szavazóból közel 16 millióan éltek szavazati jogukkal, a voksok közel végleges feldolgozása szerint a kormányfő pártja az abszolút többségi választórendszer alapján 158 választókerületben vezet (a párt 2019-ben 157 választókerületben nyert), és ezzel megelőzte az ellenzéki Kanadai Konzervatív Pártot, amely mindössze 119 választókerületben állt lapzártánkkor nyerésre (a párt 2019-ben 121 választókerületben nyert). A mandátumok sorsa azonban még több választókerületben nem dőlt el, ráadásul a koronavírus-járvány miatt minden korábbinál több szavazópolgár adta le levélben a voksát, amely szintén lassítja a szavazatszámlálást, elemzők szerint azonban ennek ellenére is borítékolható, hogy a liberálisoknak nem lesz meg az abszolút többséghez szükséges 170 parlamenti helye a 338 fős ottawai törvényhozásban.

– Ma annak lehettünk tanúi, hogy kanadaiak milliói a progresszív utat választották

– jelentette ki az újraválasztott miniszterelnök. Trudeau hozzáfűzte: világos mandátummal küldenek vissza minket dolgozni, hogy túljuthassunk a világjárványon, s utána jobb napok következhessenek. Erin O'Toole, a konzervatívok vezetője már tegnap hajnalban elismerte vereségét, és telefonon gratulált Trudeau-nak.

A leadott szavazatok számát tekintve egyébként a konzervatívok jobban teljesítettek a liberálisoknál.

A jobbközép pártra 34 százalék szavazott, míg Trudeau pártja a voksok 32 százalékát kapta, de a jelenlegi miniszterelnök pártja a nagyvárosokban és a sűrűn lakott térségekben szerepelt jobban, ahonnan több képviselő kerül be a törvényhozásba. – Támogatottságunk nőtt az egész országban, de nyilvánvaló, hogy sok tennivalónk van még, hogy elnyerjük a kanadaiak bizalmát – fogalmazott O'Toole, aki szinte napra pontosan egy éve vette át a konzervatív párt vezetését. Mint fogalmazott, „családom és én elszántak vagyunk, hogy tovább menjünk ezen az úton Kanadáért”.

Az észak-amerikai ország francia ajkú tartományában, Québecben is szinte változatlan maradt a térkép, a Bloc Québecois-nak ugyanis a lapzártánkkor ismert adatok szerint a 2019-es voksoláshoz hasonlóan ismét 32 mandátumot sikerült bizonyosan megszereznie. További két választókörzetben azonban lapzártánkkor még tartott a szavazatok számlálása, és mindkettőben a szeparatista mozgalom állt nyerésre – ha ezeket is begyűjti, akkor a keleti tartományban rendkívül népszerű párt tekinthető a hétfői voksolás legnagyobb nyertesének, és továbbra is a parlament harmadik legerősebb pártja marad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.