
Milliárdos villamosbeszerzési botrány a Városházán
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostElőzetes tárgyalásokat folytathatott a BKV olyan villamosokról, amelyekre később közbeszerzési eljárást írt ki, így előnybe hozhatták a nyertes pályázót – tudta meg az Origo.
Karácsonyék 2019-ben még klimatizálással kampányoltak
A mostani beszerzés egyik pikáns részlete, hogy a beszerezni szándékozott villamosokon nincsen légkondicionálás. Karácsony Gergely és a teljes Párbeszéd még a 2019-es kampányban a metrók klimatizálására tett ígéretet. Karácsony még 2019-ben a Lehel téri metrómegállónál szállt fel az egyik kocsira, és próbálta meg a metróban uralkodó nagy hőséggel lejáratni az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt. Hogyha valaki annak idején hőmérővel állt a metróban, hogy megmérje hány fok van, most azt javasoljuk a főpolgármester úrnak, hogy majd álljon azokon a villamosokon, amelyeknek a megvásárlását tervezi, légkondicionálás nélkül - tanácsolta Gulyás Gergely a hivatalban lévő főpolgármesternek. Az ügyben információink szerint a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik. A beszerzés háttere, hogy Karácsony Gergely főpolgármester még júniusban elfogadta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javaslatát, amelyben használt, klíma nélküli német villamosok megvételét javasolta a fővárosnak. A főpolgármester a közgyűlést megkerülve, egy személyben döntött a német cégre kiírt közbeszerzési eljárásról.Teljes átvizsgálásra szólította fel Karácsony Gergelyt a Fidesz budapesti frakciója még januárban, miután kiderült, hogy a jegy- és bérletautomatáihoz szükséges biztonsági hőpapír közbeszerzési eljárása során, szabálytalanság történt. A főváros cégét 50 millió forintra büntették. Láng Zsolt frakcióvezető nyílt levelében azt írta: a BKK Draskovics Tibor által vezetett igazgatósága, szakmailag megalapozatlanul, a közbeszerzési kiírásban nem szereplő műszaki feltételek miatt zárt ki a versenyből egy olyan pályázót, amely kedvezőbb ajánlatot tett.
Ugyancsak januárban a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága összesen 115 millió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Közlekedési Zrt.-re (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-re (BKK). A két cég a fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatban sértett törvényt.
A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az önkormányzati választás után felállt új Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és emiatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították. A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben.
