Marics Peti
Ezen a héten is rengeteg megdöbbentő és érdekfeszítő írás található a Ripost7-ben, melyből most egy kis ízelítőt adunk.
Gyurcsány Ferenc volt pártpénztárnoka felügyeli azt a mamutcéget, amibe beolvasztották a megszűnő patinás budapesti cégeket, a Főkerttől a Főtávig és a Budapesti Temetkezési Intézetig. Az igazgatótanács elnöke pedig Gyurcsány egykori államtitkára. Indulhat a baloldali pénzszivattyú?
Egy sajtóhírből tudta meg a kertészszakma, hogy mindenféle egyeztetés nélkül megszüntetik a 154 éves Főkertet – a céget, ami régebbi, mint Budapest… De beolvasztják a létrejött fővárosi mamutcégbe a több évtizedes köztisztasági céget, az FKF-et, a Budapesti Temetkezési Intézetet, a fővárosi távfűtésért felelős FŐTÁV-ot és a főváros kéményseprő cégét, a Főkétüszt is.
Az újonnan alakult cég rövidítése BKM, így máris van gúnyneve: „Budapesti Karácsony Művek”. A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. létrejötte nem csak arról szól, hogy összevontak cégeket. „Egybeöntötték” a patinás, nagy szakmai műhelyeket, veszélybe kerültek munkahelyek, az esetleg felszabaduló értékes ingatlanok a főváros kezére kerülnek, és az egésznek a tetejére ráültek Gyurcsány emberei: ők fognak dönteni a pénzügyi kérdésekben. Nem biztos, hogy szakmai alapon.
A fővárosban máris visszatért a Gyurcsány-korszak. Ahogy a miniszterelnök megfogalmazta: „Karácsony a kirakatban, Gyurcsány emberei a kasszában”. A városháza már tele van Gyurcsány régi embereivel, és most pontosan ez történik a BKM esetében is.
Arról, hogy miként is néz ki a Karácsony-féle demokrácia, további megdöbbentő részleteket olvashatsz a kedden megjelent Ripost7 hetilapban.
Cooky és profi táncos felesége, Debóra a Dancing with the Stars színpadán mutatja meg, hogy nemcsak az életben alkotnak tökéletes párost, de a táncparketten is. Igaz, a felkészülés okozott némi nehézséget, hiszen a rengeteg próba mellett két gyermekük is állandó figyelmet igényel. A rádiós a Ripost7-nek elárulta: le kellett győznie az egóját a siker érdekében, a táncparketten ugyanis a felesége az úr.
Ripost7: Elindult a Dancing with the Stars. Jó formában van, láthatóan sokat fogyott. Szándékosan?
Cooky: Nyolc kilót adtam le, de nem a műsor miatt. Már azelőtt, hogy megtudtuk a feleségemmel, szerepelni fogunk, eldöntöttem, hogy itt az ideje ledobni néhány kilót. Elég volt a pufi fejemből és már a hasam is látszódott, amikor leültem... nagyon zavart.
Ripost7: Milyen módszerrel és mennyi idő alatt sikerült leadni ezt a nyolc kilót?
Cooky: Nincs semmi titok! Se kóla, se palacsinta, se túl sok kenyér. Eszem édességet, de csak mértékkel és nagyon sok vizet iszom. Csak a mennyiségeket csökkentettem és lementek a kilók. A táncban viszont sokat segít, hogy könnyebb lettem. Nem vagyok hiú, csak vigyázok magamra. Még van rajtam három kiló plusz, de a család nem engedi, hogy megszabaduljak ettől is, szerintük túl vékony lennék.
Ripost7: Milyen táncosnak tartja magát?
Erre a kérdésre, illetve arra, hogy összevesztek-e a feleségével az eddigi felkészülések alatt, megtalálod a választ a kedden megjelent Ripost7 hetilapban.
Sipos Mihály egyetemi oktató volt, nemzetközi konferenciákon, külföldi katedrákon tartott előadásokat. 2010 telén azonban otthagyta sikeres karrierjét és feleségével, két gyerekével leköltöztek egy Cegléd melletti tanyára. Álmuk egy önellátó családi gazdaság volt, a valóság azonban ennél sokkal többet tartogatott számukra.
Sipos Mihály a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrármérnökként, majd a karrierje fényesen ívelt felfelé. A központi tangazdaság igazgatója lett, PhD-t írt, tanított az egyetemen, hívták nemzetközi konferenciákra és külföldi katedrákra. Felesége, Ruszkai Krisztina díjugratóként hazai színekben versenyzett az Európai Bajnokságon. Hiába a siker, mindketten másra vágytak…
„Szerettem volna a biotermelés felé elmenni, de rájöttem, hogy az még jobb, ha saját magunknak állítjuk elő az élelmiszert. Krisztina pedig arra vágyott, hogy a lovait saját istállóban tarthassa, és ha kinéz az ablakon, lássa őket. Szerettük volna az életünket kisebb ökológiai lábnyommal élni, amihez hozzátartozik az is, hogy egészségesebben élünk és fizikai munkát végzünk az állatokkal és a kerttel„ – idézi fel Mihály a kezdeteket.
Egy apró, komfort nélküli présházban kezdték. Hogy mostanra mire vitték és milyen mélypontokat éltek meg, arról érdekes részleteket olvashatsz a kedden, vagyis szeptember 28-án megjelent Ripost7 hetilapban, egyéb érdekfeszítő cikkek mellett. A lapot keresd az újságosoknál, vagy egyéb árusítóhelyeken!