17°C
29°C

Egyed, Egon névnapja

RETRO RÁDIÓ

Fej fej mellett Németország nagy pártjai. Mi lesz most?

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2021. 09. 27. 07:33
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Fej fej mellett végeztek a német szövetségi választásokon szociáldemokraták (SPD) és az uniópártok (CDU/CSU) – derült ki a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló úgynevezett exit poll felmérések alapján.

Az eddigi nagykoalíciót alkotó pártok hozzávetőleg 25-25 százalékot zsebeltek be. Ezzel az SPD nagyjából hozta a közvélemény-kutatások jóslatait, a jobbközép uniópártok viszont a vártnál valamivel jobban teljesítettek, de még ezzel is történelmük legrosszabb eredményét érték el.

A harmadik helyen sem született meglepetés, 15 százalékkal a Zöldek futottak be. A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) 11 százalékot, a Szabaddemokrata Párt (FDP) ugyancsak 11 százalékot szerzett, ezzel nagyjából megismételték 2017-es szereplésüket. A négy évvel ezelőtti választási adatokkal összevezve kijelenthető, hogy

a balközép pártok lettek a voksolás nyertesei.

Az SPD 4,4 százalékot, a Zöldek 5,9 százalékot, az FDP szerény 0,5 százalékot tudott erősödni.

Valószínűleg részben a szélsőbaloldali Die Linke (Baloldal) kárára, amely 4,2 százalékot gyengült, és az 5 százalékos bejutási küszöbön táncol.

A német exit poll felmérések általában meglehetősen precízek, bár elemzők korábban arra figyelmeztettek, a koronavírus-járvány miatt leadott sok levélszavazat miatt idén valamelyest torzíthatnak. A választások végeredményére csak hétfőn lehet számítani, de még vasárnap határozottan körvonalazódni fognak az erőviszonyok.

Az első eredmények alapján még semmi nem dőlt el, de valószínű a baloldali fordulat. Ahogy azt korábban lapunk is megírta, öt-hat kormányalakítási forgatókönyv közül most az első kettő szerint a Zöldekkel és a liberális FDP-vel fognának össze a szociáldemokraták vagy a CDU/CSU. Úgy tűnik, ezt lehetővé is tenné a politikai matematika, három alakulat összefogásával könnyedén meglehet a koalícióhoz szükséges többség.

Az SPD már ki is jelentette, hogy kormányzásra készülnek, és jelöltjüket Olaf Scholzot látnák szívesen a kancellári székben.

A CDU/CSU sem tette még le a fegyvert, azt ígérték, megpróbálnak kompromisszumra jutni a Zöldekkel és a szabaddemokratákkal. – Mindent megteszünk, hogy kormányt alakítsunk a CDU vezetésével – ígérte Armin Laschet, az uniópártok kancellárjelöltje. Úgy vélte, a szavazók egyértelműen a baloldali kormány ellen tették le a voksukat.

– Egyértelműen erősödtünk, de nehéz igazán örülnöm ennek

– értékeltek a Zöldek, utalva arra, hogy néhány hónappal ezelőtt még vezették is a közvélemény-kutatásokat.

A Zöldek a szociáldemokraták és a CDU/CSU felé is nyitottak.

Az FDP a párt elnöke, Christian Lindner meghatározása szerint a CDU/CSU természetes szövetségese.

A politikus vasárnap este a ZDF-nek azt mondta, hogy a demokratikus pártoknak minden körülmények között tudniuk kell tárgyalni a lehetséges kormányzati együttműködésről, de az biztos, hogy egy CDU/CSU-Zöldek-FDP koalíciót több közös pont – politikai elképzelés, törekvés – kötné össze, mint egy SPD-Zöldek-FDP összetételű koalíciót. – Ugyanakkor bármilyen tárgyalás előtt be kell várni a választási végeredményt és a párt vezető testületeinek határozatait – tette hozzá.

Christian Lindner hozzátette, hogy mivel pártja és a Zöldek programja között vannak a legnagyobb eltérések, ezért először nekik kell megállapodniuk arról, hogy miként kormányozhatnak együtt. Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke és kancellárjelöltje egyetértett a javaslattal.

Valószínűleg a következő hetekben, talán hónapokban élénk koalíciós tárgyalásokra lehet számítani. A két legnagyobb párt vezetője is arról beszélt, hogy karácsonyi lezárnák a folyamatot. Addig Angela Merkel az ügyvivő kormány élén marad Németország élén.

„Megszűnik az a becsontosodott időszak, amelyet az elmúlt 16 évben Angela Merkel alatt tapasztalhattak a németek

– értékelte a tegnapi választások eredményeit Werner Patzelt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért által szervezett választási esten. A Drezdai Műszaki Egyetem professor emeritusa rámutatott: már nem lehet fentről jövő paranccsal kormányozni, bármilyen is lesz a Bundestag jövőbeni összetétele, ennek a választásnak a vesztese a jobbközép CDU/CSU szövetség, és a nyertese a szociáldemokrata SPD. A professzor kifejtette, hogy ez többek között abból is látszik, hogy a jobbközép uniópártok nem kezelték jól a migrációval és a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket, amelynek eredményeképp sok jobbközép választó átpártolt az AfD-hez (Alternatíva Németországnak).

Emlékeztetett, hogy a CDU/CSU elfelejtette azokat a célokat, amelyeket korábban képviseltek.

A professzor hozzátette, hogy a német alkotmány lehetőséget biztosít a kisebbségi kormányzásra is. Holm Putzke, a Passaui Egyetem professzorát megdöbbentette, hogy a CDU/CSU szövetség vezetője, Armin Laschet annak örült, hogy sikerült megakadályozniuk egy baloldali kormányalakítást. Szerinte egy néppártnak ez nem lehet az egyedüli igénye.
Kiemelte, hogy a szövetséget érvágás érte, ugyanis több ezer választót veszített.

Mint mondta, a jobbközép választók úgy érezték, hogy fontos kérdésekről nem kérték ki a véleményüket, ami frusztrálta őket. A kudarc okát abban látta még, hogy CDU/CSU-nak nem sikerült kellően mobilizálni a szavazótáborát, ugyanis sokan otthon maradtak. Putzke hozzátette, hogy a lehetséges koalíciós tárgyalások akár az új évig is eltarthatnak. Michael Winzer, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletének vezetője is egyetértett abban, hogy egyelőre nehéz a helyzetértékelés, mert minden lehetséges a koalíció szempontjából. Úgy látta, kérdéses, hogy ha lesz új koalíció, lesz-e irányváltás, de hangsúlyozta, hogy mind a CDU/CSU, mind az SPD a stabil külpolitikában érdekelt. Azzal kapcsolatban, hogy a német választás milyen hatással lesz Magyarországra, Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, hogy a fej fej melletti eredményeket látva akár a nagykoalíció is megvalósítható, ugyanakkor még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A Nézőpont Intézet igazgatója kiemelte, hogy figyelemre méltó volt az, amikor
Armin Laschet a választási küzdelemben kijelentette, hogy Magyarország és Lengyelország nélkül nem tudják elképzelni az Európai Uniót.

Tehát ha Lachet lesz a kancellár, egy jó és pragmatikus kapcsolatra számíthatunk. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette, hogy ha Scholz lesz a kancellár, még az is elképzelhető, hogy a magyarországi választási kampányban is részt venne, támogatva a magyar baloldali jelöltet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.