Létrehozva: 2021.09.24.

Belső levelezés bizonyítja: a Párbeszéd vezetői tudják, képtelenek voltak megszervezni az előválasztási komédiát

Pontosan tudták, hogy hazugság az a baloldali szöveg, miszerint: „Orbán Viktor miniszterelnök parancsára kínai hackerek megtámadták a baloldal informatikai rendszerét és ezért állt az le„.

Ráadásul a leállást először még egy másik hazugsággal magyarázták, azzal, hogy óriási az érdeklődés. A Párbeszéd vezetőinek zárt, facebook-csoportjából származó hozzászólások szerint az történhetett, hogy a Gyurcsány-show felelősei képtelenek volt normálisan megszervezni az úgynevezett „előválasztást„, ezért állt le az informatikai rendszer. És ezt ők maguk is belátják. Erről először az Index írt, de az Origóhoz is eljutottak azok a zárt Facebook-csoportból származó bejegyzések, ami alapján dolgoztak. Ha viszont ezt sem voltak képesek rendesen megszervezni, akkor, hogy tudnának vezetni egy országot? Az önkormányzati tapasztalatok alapján kijelenthető: sehogy. Még egyszer: Karácsony Gergely, Gyurcsány kiszemelt jelöltjének a pártjáról van szó és mások mellett Karácsony társelnöke, Szabó Tímea az, aki ebben a facebook-csoportban levelezget a többi vezetővel. És ők azok, akik mindezt elismerik.

Szeptember 18-án, szombaton kezdődött a Gyurcsány-show legújabb felvonása, amelynek lényege, hogy a bukott miniszterelnök képviselő-jelöltjeit a baloldali választókkal egy fiktív „előválasztás” keretében „kiválasztják„, azt a hamis látszatot keltve ezáltal mintha számítana a véleményük, de amúgy nem, mert a Szemlőhegyi villában már minden előre el van döntve. Az online „voksolás” reggel indult el, de a délelőtt 10:30 körül kiadott közlemény alapján nem sokkal később már le is állt az informatikai rendszer. Az üzemeltetők azt mondták, hogy két órán belül újraindítják, de erre csak két nappal később, hétfőn került sor. Információnk alapján a rendszer mind a mai napig akadozik. Ezt követően, még szombaton a Gyurcsány-showban résztvevő baloldali pártok kiadtak egy közös közleményt a korábban említett nyilvánvaló hazugsággal, és ezt terjesztették napokon át a baloldali politikusok és sajtóorgánumok, de később kiderült, hogy az informatikai rendszer már a pénteki, szeptember 17-i tesztelésen megbukott. A sajtóba utólag kiszivárgott belső információk alapján pénteken összeomlott a rendszer, de ennek ellenére szombaton mégis elindították, hogy aztán ismét összeomoljon... Magyarán arról van szó, hogy a baloldal még ezt sem tudta rendesen megszervezni, így felmerül a kérdés, hogyha egy informatikai rendszert nem tudnak működtetni, akkor mihez kezdenének egy egész országgal? Ahogy a baloldali vezetésű önkormányzatok tapasztalatából kivehető: minden, amihez hozzáérnek, előbb-utóbb tönkremegy.

Belső informátor az Origónak: Még a baloldal többsége sem hiszi el, amit a politikusaik állítanak a „terheléses támadásról„

Szerda késő délután az Origo szerkesztőségének is eljuttattak több képernyőmentést, amelyek egy baloldali, „előválasztási” Facebook-csoportból származnak. Ezekről először az Index írt. Az informátor ezt a lépést a következőkkel indokolta: „nem tartja helyénvalónak, hogy a magyar politika nettó hazudozásról szól„. A csoportnak közel 300 tagjai van, köztük a Gyurcsány-show levezénylői, aktivisták, illetve egykori választási megfigyelők. Köztük a Párbeszéd vezetői. A legismertebb tag Szabó Tímea, a Gyurcsány-show miniszterelnök-jelöltjének, Karácsony Gergelynek a párttársa. A képernyőmentések alapján a baloldali szavazók többsége nem hiszi el a baloldali pártok kommunikációját. Szerintük arról van szó, ami valójában történt, a baloldal ezt is elbénázta. A Facebook-csoportból idézünk néhány hozzászólást:Teljes káosz, pár embert tudtunk leszavaztatni 8 óta... Az idő 90%-ában szét van rohadva a rendszer. Ha a Fidesz ügynökei csinálták volna direkt így nekünk a cuccot, akkor sem lehetne szarabb. Erre válaszul az egyik szervező azt írta: Nem győzünk elnézést kérni. Nagyon gáz.Egy másik komment:...Szar az egész, igazán köszönhetjük az ahang informatikusainak... (Megjegyzés: Az aHang egy Soros-szervezet -szerk.) Az egyik hozzászóló arra az álhíre, hogy „a Fidesz részéről terheléses támadás történt”, azt írta:Ne már, ez ciki, be kell vallani, hogy lefagyott. Egy következő komment így szól: Azért remélem lesz felelőse annak, aki kitalálta, hogy elég előző nap tesztelni, és csak egyszer... Egy másik komment: Megáll az ész! Gyorsan küldjétek el az informatikusokat! Pontosan tudták, hogy nem bírja el a rendszer.

„Kajak ezt hazudjuk?”

Forrás: Origo
 

Friss hír: Két nappal eltolták a jelenleg is zajló baloldali előválasztást. A szervezők – állításuk szerint – nem bírják eszközzel a meglehetősen nagy érdeklődést, ezért az előválasztást szervező aHang pénzgyűjtésbe kezdett – szúrta ki a Telex. A hírportál egy pénteki levélről ír, amelynek tanúsága szerint az internetes szavazást lebonyolító operátori gárda nagyon szépen bővül, azonban nem tudják ellátni őket eszközökkel.
A szervezők tehát összesen kétmillió forintot szeretnének összegyűjteni az előválasztás zavartalan folytatásához. Tableteket, mobiltelefonokat és mikrofonos fejhallgatókat akarnak vásárolni az összegből.

A baloldal ugyan négy narratívát is lát az előválasztási rendszer leállása mögött, ám már a gyűjtés előtt is voltak arra utaló jelek, hogy hatalmas szervezési problémák állnak az előválasztási rendszer összeomlásának, illetve döcögős működésének hátterében. Az aHang kampányigazgatójának, Hajdú Gergelynek nyilatkozata alapján például kiderült:
az online szavazást lebonyolító „nagyon komoly stáb” hétfőn délelőtt mindössze ötven főből állt, amit néhány órán belül sikerült megduplázni, ugyanakkor aznap így is csupán 4642 szavazó adatait sikerült feldolgozni.

Az viszont nem derült ki, hogy ilyen rövid időn belül hogyan tudták újabb ötven fővel megnövelni a háttérmunkások számát, hiszen köztudott, szombaton még kétezer forintos óradíjért a Szárnyas Fejvadászon próbáltak dolgozókat és elektronikai eszközöket toborozni. A gyűjtés alapján úgy tűnik, a szükséges eszközöket még mindig nem tudták beszerezni a dolgozóknak.

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

V. Naszály Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba